Skip to main content
közigazgatás: magyar

Nem bolondbiztos az adóbevallás

Szerző: 2012. május 21.No Comments

„Másfél óra alatt töltötte ki és adta le online az adóbevallását kollegám, Géza. Közben többször is felkiáltott: de ilyen sor itt nincs is…!

Csak egy munkáltatói jövedelemigazolás és egy ekho-s bérigazolás sorait kellett összepárosítania a bevalláskitöltő soraival, de Géza beleizzadt. Még sosem töltötte ki maga az adóbevallását, aminek hétfőn jár le a határideje. Így tesztelhettük, mennyire felhasználóbarát a kitöltő-program. Videós segítséget nem vett igénybe Géza.

Neked megy?
Elektronikusan szerette volna beküldeni a bevallását, ezért először az ügyfélkapura ment rá (amit egyébként még nem használt). Nem emlékezett sem a jelszavára, sem a felhasználói nevére. Utóbbira azonban volt néhány tippje, így az „elfelejtettem a jelszavam” menüponttal próbált szerencsét. Nem jött be… Úgy döntött, az ügyfélkaput mégis a végére hagyja…

Nekifogott (volna) a program-letöltéseknek, de nem ment. Informatikus segítségét kérte. Kiderült, hogy a Java programot kellett frissíteni. Ezután már boldogult. A kitöltési segédletet azonban nem töltötte le, mert „az ilyeneket nem szereti”. Na meg azt is teszteltük, boldogul-e nélküle.

Elsőre nem sikerült elővarázsolni a bevallást magát, aztán néhány oda-vissza kattintás után előbukkant a kellő oldal. Az adatok kitöltésével hamar készen lett, de rögtön leblokkolt az első sornál, a „munkaviszonyból származó jövedelemnél”.

Ez vajon ugyanaz?
A bevallás első sorában az szerepel: „Munkaviszonyból származó bérjövedelem az érdekképviseleti tagdíj nélkül”. Ezzel szemben az ő munkáltatótól kapott igazolásán ez állt az 1. sorban: „A munkaviszonyból származó rendszeres bérjövedelem érdekképviseleti tagdíj nélkül”. Ez vajon ugyanaz? – kérdezte elbizonytalanodva. A gép persze nem válaszolt neki… Úgy vette, ugyanaz. Csakhogy a munkáltató a „d” oszlopba írt jövedelmet, a kitöltő program pedig csak az „a” oszlopba engedett írni… Telefonos segítséget kért (volna) a NAV információs vonalon (06-40/42-42-42), azonban ekkor szembesült vele, hogy ehhez előzetesen regisztrálnia kellett volna… Így jobb híján beírta az „a” oszlopba a papírján szereplő összeget.

Aztán észrevette, hogy a munkáltatójától kapott igazoláson, a 2. sorban is szerepel összeg: „A munkaviszonyból származó nem rendszeres bérjövedelem” címsorban. Nosza, írta volna be a bevallás 2. sorába, de ott az állt: „Munkaviszonnyal kapcsolatos költségtérítés”. Ez biztosan nem ugyanaz – morogta hangosan. De mivel a bevallásban nem találta meg a papírján szereplő sort, kis tanakodás után úgy döntött, hogy a céges papír első és a második sorában szereplő összegeket összeadja, és azt írja be a bevallás első sorába.

De hogy vajon mit kellett volna kezdenie a munkáltatói papíron a 34. sorban szereplő „Az 1. sor összegéből a törthavi összeg” rubrikában szereplő összeggel, arra nem jött rá. Ilyen sort ugyanis szintén nem talált az adóbevallásban. Végül figyelmen kívül hagyta ezt a számot. Bevéste még, hogy 12 hónapra jár neki az adójóváírás, és megkereste, hova kell írnia, mennyi adót vont le a munkáltatója. Részidő: negyven perc.

Ekho – írjam be, ami az előző sorban van?
Az ekho-nál sem volt szó szerint ugyanaz a munkáltatói papíron szereplő sorok szövege az adóbevallásban lévővel, de azért meg lehetett találni, mi minek a párja. A sorszámuk viszont véletlenül sem egyezett: ami a munkáltatói igazoláson 3.1 sorban volt, az például a bevallásban a 253. sorban kapott helyet. Ide beírta a papírján szereplő jövedelmét.

A 254. sornál azonban megint elakadt, mert most meg a munkáltatói papíron nem talált oda passzoló sort… A szomszéd asztaltól jött a segítség: a 254-esbe (tényleges ekho) ugyanazt írd, mint a 253-asba (ekho)! Beírta ugyanazt. Aztán „lapozott”.

A következő oldalon negyedéves bontásban kérte a bevallás az ekho-t, de ilyenje nem volt, hiába forgatta a papírjait. Osszam el néggyel? Á, ez hülyeség… – dörmögte. Ekkor töltötte le a kitöltési segédletet. Kiderült, a negyedéves bontás csak akkor kell, ha átvállalta az ekho fizetését. De nem vállalta át. Ezek után úgy tűnt, készen van, mindent beírt, ami a papírjain volt.

Eltűnt az adójóváírásom!
Visszalapozott hát, hogy még egyszer átnézze, amit csinált. Ekkor tűnt fel neki, hogy minden figyelmeztetés nélkül lenullázódott az adójóváírás sora. De hát mitől? Nem is írt ki semmi figyelmeztetést a program… Elrontottam? – morfondírozott. Aztán eszébe jutott, hogy az ekho miatt valószínűleg az összeghatár fölé került, így már nem jár neki adójóváírás.

Miért nem ezt írják?
Nem fedezte fel, hogyan kell a programban az ellenőrzést elindítani, de megsúgták neki, a felső menüsorban lévő „pipa” ikont használja. Egy pirossal, és egy sárgával jelölt hibasor jött ki neki. A színeknek nem tulajdonított jelentőséget, mivel a program sem tett utalást erre. De megsúgták neki, hogy a pirosat muszáj javítani, a sárga pedig csak ajánlás. A piros hibaüzenetből egy kukkot sem értett először, de nagy nehezen kibogozta, hogy mivel az adójóváírásból kiesett, s mivel emiatt csak 3 forint adó járna vissza neki (100 forint alatti tétellel nem kell foglalkozni), emiatt ki kell vennie a fő lapon az adóvisszatérítésre vonatkozó pipát. De miért nem ezt írják? – morogta.

Az egy százalékokról rendelkezett még. Nem tudta, hogy csak a civileknek van adószámuk, a többiekhez technikai szám kell, és bosszantotta, hogy ezt miért nem írták oda. De ezen is túltette magát. Először a NAV honlapján bogarászott, kit válasszon, aztán amikor az első számot beírta a technikai szám rovatba, akkor jött rá, hogy onnan is lehet választani. Mi lett volna, ha ezt ideírják nekem? – szűrte a fogai között. Aztán még kikereste egy a szívéhez közel álló alapítvány adószámát a neten. És kész is volt.

Mégis sorba kell állni?
Végül az ügyfélkapuval próbálkozott megint, de úgy tűnt, hiába, mivel nem jött az „elfelejtett jelszó” üzeneteire válasz. Ismét telefonos segítséget kért. Azt tanácsolták, ha nem biztos a felhasználói névben, keresse elő azt a papírt, amit a regisztrációkor kapott. Ez persze a lakásában maradt… Akkor marad a posta és a sorban állás? – kezdett csüggedni. De ekkor eszébe jutott, hogy van otthon valaki, aki megkeresheti a regisztrációs lapot, és a felhasználói nevet. Innen már csak pár perc volt az új jelszó, s az online beküldés. Abban volt még bizonytalan, hogy vajon az online beküldés mellett is ki kell-e nyomtatnia egy példányt a bevallásából. A programban erre nem talált utalást. Végül a biztonság kedvéért lementette a dokumentumot.

Megkönnyebbülés következett, de aztán kirobbant belőle a felgyülemlett méreg: miért nem könnyítik meg a dolgom? Nem lehetne ezt úgy megcsinálni, hogy a papírjaimhoz igazodjon a bevallás? Hogy ugyanolyan sorszámú sor ugyanazon a néven szerepeljen a munkáltatói igazolásban, mint a bevallásban? S nem lenne megoldható, hogy minden sornak legyen párja? Na és mi lenne, ha közérthető emberi nyelven jelezné a program, ha valamit nem úgy kell csinálni, ahogyan én gondolom?

Utóirat
Nem tudjuk, a bevallás jó lett-e, vagy majd javítani kell. Másik kollégánknak, Jenőnek már megjött a levél, hogy önellenőrzéssel javítson. Azt azonban nem írták neki oda, hogy az önellenőrzést ne küldje be ma, mert azt csak a bevallási határidő letelte után, vagyis keddtől lehet leadni…”

Forrás:
Nem bolondbiztos az adóbevallás, T.Sz.Zs., Hír24, 2012. május 21.