Kísérletezzen a nyílt műholddal!

„Magyar közreműködéssel készül a világ első nyílt forráskódú műholdja, az ArduSat. A műhold megépítéséhez szükséges pénz már megvan, a fellövéshez és a további bővítésekhez pedig Kickstarteren gyűjtenek. Az adományozók saját kísérleteiket futtathatják majd a műszerekkel bőven ellátott pikoműholdon. A csapat nem állna meg itt, az űrben most keringő, elavult technológiával felszerelt műholdakkal szemben, folyamatosan cserélődő, egyre jobb műholdakról és az ehhez kapcsolódó oktatás megszervezéséről álmodnak.

Június 15-én indította el Kickstarter-kampányát néhány lelkes fiatal, akiknek szlogenje: „Megfizethető űrkutatást mindenkinek!” A négyfős csapat kommunikációért felelős tagja egy magyar lány, Kovács Réka, aki jelenleg ösztöndíjas Space Universityn, és gyakorlaton van a NASA Ames Research Centerében. A projektet támogatja a tudományos munkákat népszerűsítő SciStarter is.

A vállalkozást nagyon jól időzítették, hiszen a SpaceX cég Dragon űrhajójának első sikeres küldetése megmutatta, hogy a magánszektornak is van helye az űrkutatásban. A legtöbb ember úgy tudja, hogy az űrtechnológia milliókba kerül és évekig tart a kifejlesztése, illetve csak asztronauták, nemzeti űrhivatalok és milliomosok engedhetik meg maguknak – ezen az általános vélekedésen szeretne változtatni a NanoStatisfi nemzetközi csapata.

A technológia gyors fejlődésének és a kis méretű műholdak szabványosításának köszönhetően ma néhány fős csapatok is megtervezhetnek és megépíthetnek pikoműholdakat pár hónap alatt, kevesebb mint százezer amerikai dollárból (nagyjából 24 millió forint). Erre vállalkozik a csapat az ArduSat nevű műholddal.

Az első nyílt forrású műhold
Az ArduSat egy cubesat szabványnak megfelelő pikoműhold lesz. Ugyanilyen szabvány szerint készült el a BME-n Magyarország első műholdja, a 2012. február 13-án fellőtt Masat–1, amely formáját tekintve egy 10*10*10 centiméteres kocka.

A nemzetközi csapat olyan pikoszatelitet épít, amelybe öt, vagy keretétől függően még több, Arduino nevű, nyílt forráskódú hardvert szerelnek. A nyíltság nagyjából ugyanazt jelenti, mint a szoftverek esetében: a hardver működéséről pontos dokumentáció érhető el, bárki módosíthatja, és létrehozhat belőle új termékeket – igaz, ekkor már át kell neveznie. A koncepció lényege, hogy olcsón sokféle dolgot lehessen megoldani egy hardverrel és a hozzá tartozó, szabványos kiegészítőkkel. A felhasználás nagyon széles körű lehet: mint azt a mellékelt példa mutatja, akár űreszközbe is jól jöhet.

Sok jó műszer kis helyen is elfér
Az ArduSat Arduinóit tíz különböző szenzorral kötik össze, például a mágneses tér mérésére alkalmas magnetométerrel, a radioaktivitást mérő Geiger–Müller-számlálóval, a fényerősség mérésére való fotonméterrel, hőmérővel, barométerrel, két optikai és egy infravörös kamerával, egy, a fény teljes spektrumát elemző spektométerrel, a Spectruinóval, valamint bit-flip-mérővel.

Utóbbi a kozmikus sugárzás és a töltött részecskék áthaladását méri a fedélzeti számítógépen. Ezek a töltöttségük miatt átmenetileg manipulálják a biteket, ez pedig hatással van algoritmikus bináris számjegyeire. Ez azért érdekes, mert jövőre van a 11 éves napciklus egyik legaktívabb éve, ekkor a napkitörések miatt több lesz a töltött részecske az űrben. A bit flip jelenség egyébként nem végzetes a fedélzeti számítógépre.

A határ a csillagos ég
A csapat a Kickstarter-kampánnyal legalább 35 ezer amerikai dollárt szeretne összeszedni (a hozzájuk hasonló, már említett KickSat kampány 74 ezer dollárt gyűjtött). Az adományozás úgy működik, hogy a legtöbb felajánlásért cserébe jár egy kísérletcsomag is, tehát a felajánló futtathatja majd saját kísérleteit, vagy fényképeket készíthet. Több összeggel lehet támogatni a projektet:

1 dollár (230 Ft) az alap támogatási összeg
10, illetve 25 dollárért (körülbelül 6 ezer Ft) már egy kép is jár.
50 dollárért a Sciencestarterrel együttműködésben pompomlányos kártya is jár, olyan lányokról, akik egyben tudósok is
100 dollárért (23 ezer Ft) az adományozó nevének kezdőbetűi felkerülnek a műholdra
150 dollárnál (35 ezer Ft) kezdődnek a kísérletet is érő adományok, ezért az összegért már 15 képet lehet készíteni, az adományozó pedig meghatározhatja, hogy milyen időben és merre nézzen a kamera
300 dollárért (70 ezer Ft) lehet saját üzenetet küldeni
500 – 800 dollárért (180 ezer Ft) lehet megvenni a különböző kísérleti csomagokat
1500 dollárért (350 ezer Ft) pedig az adományozó hozzáférhet az összes műszerhez, amelyet a műholdba is beszereltek.

Nem csak pénzzel lehet támogatni
Az összegek magasnak tűnhetnek Magyarországon, bár például 23 ezer forintért felkerülni az AdruSatra még itthon sem számít megfizethetetlennek. A kísérleti csomagok pedig iskoláknak, egyetemeknek jelenthetnek hatalmas lehetőséget, az ő pénztárcájukhoz mérve pedig szintén megfizethető összegekről van szó.”

Forrás:
Kísérletezzen a nyílt műholddal!, Index.hu, 2012. június 17.

A bejegyzés kategóriája: technika
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.