közigazgatás: magyar

A járások kialakításának problémái

Szerző: 2012. augusztus 2.No Comments

„…Az „állam szervezetének legalacsonyabb szintű területi és egyben szervezeti” egységeit alapvetően önkormányzati tulajdonú ingatlanokban alakítják ki. Azok továbbra is a településeké maradnak, de a járási hivatalok ingyenes használatába kerülnek. Hasonló a helyzet az ingóságokkal is, vagyis: azokat szintén viheti az állam. A költségvetési törvény tervezetéből az derül ki, hogy a járási rendszer felállítására a kormány nem akar túl sokat költeni.

Szegeden valószínűleg a helyhatóság által két-háromszázmilliós költséggel létesített okmányiroda lesz a járási központ, tehát ott a közüzemi számlákat nyilván az új hivatalnak kell állnia. Botka szerint ugyanakkor kérdéses, mi lesz akkor, ha valamilyen felújításra lesz szükség. Az a tulajdonost vagy a létesítmény üzemeltetőjét terheli? A polgármester úgy látja, „a rendszerbe belekódolták a konfliktusok lehetőségét”.

Minden állami feladat, amit eddig az önkormányzatoknak kellett elvégezniük, csak veszteséget jelentett, mert a normatív támogatások a tényleges költségeket jó ideje nem fedezik – állítja Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, Tab fideszes polgármestere. Ő nem bánja, hogy az okmányirodáktól, illetve a gyámhivatali és a szociális ügyek jelentős részétől megszabadulnak. Szerinte az sem kifogásolható, ha az új járási hivatalok a feladataik ellátásához szükséges eszközöket – számítógépeket, irodabútorokat – is igénybe veszik.

Jövőre az önkormányzati rendszer jelentősen átalakul: a járások átvesznek egy sor államigazgatási feladatot, s részben az általános iskolákat is államosítják, tehát közvetlenül a központi büdzséből fizetik a pedagógusok bérét, illetve onnan biztosítják az oktatáshoz szükséges eszközöket. Az intézményeket viszont háromezer főnél népesebb településeken továbbra is a településeknek kell fenntartaniuk. Egyes vélemények szerint azonban aggályos, hogy az önkormányzatoknak olyan létesítményt kell majd üzemeltetniük, amelyeknek a vezetőjét az állam jelöli ki, s az ott folyó tevékenységre sem lesz ráhatásuk.

Egyelőre azt sem tudni, hogy a településektől hány embert vesznek át a járások, s mekkora apparátust finanszíroz az állam. A költségvetési törvény tervezetében azonban 6,8 milliárd forint szerepel a leépítésekkel kapcsolatos költségek támogatására, ezért valószínű, hogy a kormány az önkormányzati szférától több ezer köztisztviselő elbocsátását várja el.

Miután kevesebb lesz a feladat, a települések minden eddiginél kevesebb pénzzel gazdálkodhatnak majd. A rendelkezésre álló források csaknem ezermilliárddal csökkenhetnek: az önkormányzati rendszerben a büdzsé tervezete szerint a jelenlegi 3200 milliárd helyett csak 2200 milliárd szerepel jövőre. Ebből legalább ötszázmilliárd a központi költségvetési kapcsolatokból származó források csökkenése. Megszűnik egyebek mellett a közoktatási és az igazgatási normatíva, egyetlen fillért sem hagynak vissza a helyben képződő személyi jövedelemadóból, s az állam viszi a gépjárműadó hatvan százalékát is. Elsősorban a gazdagabb városok örülhetnek viszont annak, hogy az iparűzési adót nem sarcolják meg, de ahol ilyen címen az átlagosnál magasabb bevételre tesznek szert, a településüzemeltetési feladatok ellátására alig számíthatnak állami forrásokra.

Szeged tíz és fél milliárdot bukik, miközben az állam csak hét és fél milliárdnyi kiadást generáló feladatot vállal magára – jelentette ki Botka László. Információi szerint Debrecen két és fél milliárdot, Kaposvár kilencszázmilliót veszít. Schmidt Jenő szerint kollegája jól számol, mert a tehetősebbektől tényleg többet vesznek el. A TÖOSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy például a közoktatási normatívák korábban a tényleges költségek háromnegyedét fedezték, de mára ötven százalékra csökkent ez az arány. Az állam pedig szerinte bizonyosan nem akar veszíteni a rendszer átalakításán, tehát onnan von el, ahonnan lehet. A polgármester úgy látja, Tab is veszíteni fog, mert – egyebek mellett a 260 milliós iparűzésiadó-bevételből – évi nyolcvanmilliót fordítottak a közoktatásra.

Az önkormányzati rendszert sújtó forráskivonás kapcsán pedig Schmidt azt emelte ki, hogy eddig évente – nem kis részben hitelekből – hét-nyolcszázmilliárdot fordítottak fejlesztésre, de végre mindenkinek meg kell tanulnia, hogy nem létezik a „nagy testvér”, aki a bajba jutott településeket mindig kisegítené. Ma már szinte lehetetlen hitelhez jutni, ezért szerinte új szemléletmódnak kell érvényesülnie: az önkormányzati büdzsét „konyhapénzként” kell kezelni, tehát azt kell beosztani, ami van. A polgármester ezért úgy látja, most újra kell számolni, hogy mi mennyibe kerül, és ha valamire nem jut, azt mindenkinek tudomásul kell vennie. Ugyanakkor maga is aggályosnak tartja, hogy még nem tudják, az új feladatfinanszírozási rendszer a gyakorlatban mit jelent majd.

A rendszer átalakítása jó alkalmat kínált volna arra, hogy lefektessék az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztás szabályait – hangsúlyozzák más forrásaink. Ez azonban egyelőre nem történt meg, ezért továbbra sem sikerült tiszta helyzetet teremteni a tekintetben, hogy mit kell állniuk a helyhatóságoknak, s tételesen mit finanszíroz az állam.

Miből fizetnek?
Bőven 1200 milliárd forint fölé emelkedett az önkormányzatok adósságállománya az utóbbi néhány évben, de a megyei intézmények államosításával a helyzet javult. A helyhatóságok kintlevőségei azonban még ennek ellenére is meghaladják az ezermilliárd forintot, amelynek nagyobb része a devizalapú kötvénykibocsátásból származik.

Az adósságállomány meghatározó részét a 3200 települési önkormányzat közül száz hozta össze, s ezek közt van a főváros és több kerülete, illetve számos nagyobb város. S bár a hitelből befolyt pénzt nemegyszer olyan feladatok finanszírozására fordították, amelyeket jövőre az állam lát el, nem számíthatnak arra, hogy a tartozástól is megszabadulnak. A megyéknek az intézményfenntartással összefüggésben keletkezett hiteleit az állam magára vállalta, a települések esetében azonban nem ez lesz a helyzet. Az állam ugyanis ezúttal úgy veszi át önkormányzati feladatok sorát, hogy a tartozásokról nem rendelkezik. Ami tulajdonképpen logikusnak is tűnik, mert az egyes intézmények tulajdonjoga most nem változik: az okmányirodák vagy az általános iskolák például változatlanul a helyhatóságok kezében maradnak – miként a korábban ezek fejlesztésére, esetleg működtetésére felvett hitelek is.

A költségvetésből azok a városok, amelyek nagy bajban vannak, kaptak persze bizonyos segítséget, így jutott nekik pár milliárd az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések számára elkülönített forrásból is. Ez azonban a rendszeren belül feszültséget kelt, hiszen az önkormányzatok legalább harmada évek óta fegyelmezetten gazdálkodik, s ezek – amelyek között vannak valóban kedvezőtlen adottságú városok és községek is – nem veszik jó néven, amikor saját hibájából bajba került önkormányzatnak nyújtanak mentőövet. Jövőre egyébként elvileg egyetlen önkormányzat sem kerülhet bajba, mert az új szabályozás szerint a költségvetésben működési hiányt sehol nem tervezhetnek. Vagyis: mindenütt addig nyújtózkodhatnak, ameddig a takaró ér. Kérdéses azonban, hogy mi lesz a korábbi hitelekkel, illetve a kibocsátott kötvényekkel, hiszen a forráselvonás –például a személyi jövedelemadó eddig helyben maradó nyolc százalékának, illetve a gépjárműadó hatvan százalékának központosítása – éppen azokat a nagyobb településeket sújtja, amelyek jelentős adósságot halmoztak fel. ”

Forrás:
Keveset akar költeni, inkább rekvirál a kormány; Lencsés Károly; Népszabadság; 2012. augusztus 2.