Káoszhoz vezetett az államosítás egy budai gimnáziumban

„Az iskola állami fenntartásba vétele által okozott kaotikus állapotokról számolt be az egyik budai gimnázium igazgatója a héten a szülőknek. A szülői munkaközösség hétfő esti értekezletéről készült jegyzőkönyv szerint az igazgató azt mondta: egyelőre a működés legalapvetőbb feltételei sem adottak, mindent a bizonytalanság jellemez.

Megszűnt a gimnázium gazdasági osztálya, nincs gazdasági ügyvitel, számlázás és kifizetés, és nincs költségvetés sem, sorolta. Nem derült ki, hogy az évi több százmillió forintos költségvetés fedezete hogyan, mikor és milyen forrásból áll majd rendelkezésre.

Az, hogy a nyugdíjas pedagógusok nem dolgozhatnak tovább, ebben az iskolában az igazgató óvatos becslése szerint tizenegy embert érint, a helyükre pedig nem lehet új pedagógust felvenni. Az igazgató szerint a végrehajtás módja és a szabályok homályosak.

Az igazgató elmondta a szülőknek azt is, hogy január 3-án kiderült: a pedagógusok ezentúl nem kapnak közlekedési hozzájárulást, vagyis BKV-bérletet, ami a nettó 110-120 ezer forintot kereső tanároknak lényegében 9 százalékos bevételcsökkenést jelent. Az igazgató szerint az indoklás erre az volt, hogy vannak iskolák, ahol eddig sem kaptak ilyet a tanárok, és az új, igazságosabb rendszerben nem fordulhat elő ilyen egyenlőtlenség…”

Forrás:
Káoszhoz vezetett az államosítás egy budai gimnáziumban; Index.hu; 2013. január 11.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar, művelődés
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.