Továbbra sem ismert a a magyarországi digitális átállás menetrendje

„A folyamatban lévő televíziós digitális átállás részleteiről tájékoztatta a hét elején az országgyűlés eseti bizottságát a projekt levezénylését végző Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság. A nyilvánosság számára zárt meghallgatáson a honatyák részletekbe menő tájékoztatást kaptak nem csak a támogatási programról, hanem az analóg adók lekapcsolásának tervezett menetrendjéről is, amiről egyelőre éppen csak az érintetteknek nincs fogalmuk.

A hatóság által a meghallgatásról kiadott sajtóközlemény egyetlen dátumot említ továbbra is: ez a jogszabályban meghatározott 2014. december 31-i végső dátum, ameddig a folyamatnak végbe kell mennie. A hatóság által kiadott tájékoztatás csupán általánosságokat tartalmaz a folyamatról, így többek közt említést tesz az Antenna Hungária által üzemeltetett földfelszíni sugárzású digitális platform előnyeiről, valamint az előfizető végberendezések szükséges cseréjéről, annak körülményeiről.

A földfelszíni sugárzású tévéadás digitális átállása Magyarországon az említett dátumnál várhatóan jóval hamarabb bekövetkezik majd. A hatóság korábban többször is hangsúlyozta, hogy szigetszerű analóg lekapcsolást tervez, vagyis bizonyos régiók előbb, mások később térhetnek át teljes digitális vételre. A folyamat már tavaly megkezdődött egy jelképes lépéssel: a barcsi m1 átjátszóadó tavaly október végi lekapcsolása óta azonban semmi előrelépés nem történt, más analóg adókat egyelőre nem iktatott ki az Antenna Hungária.

A digitális átállási folyamat ütemezésével kapcsolatos fontosabb mérföldkövek ismerete nem kizárólag az érintett tévénézők számára fontos információ, hanem a műsorellátási lánc összes szereplőjének, ezen belül is elsősorban az Antenna Hungáriának, valamint azoknak a cégeknek, melyek az átállás során felszabaduló frekvenciaerőforrásokat hasznosíthatják.

A lekapcsolást követően az Antenna Hungária és a mobilpiaci szereplők számára egyaránt hozzáférhetővé válnak olyan, úgynevezett digitális hozadék frekvenciák, melyekkel a műsorszóró a tartalomkínálatát bővítheti, a mobilszolgáltatók pedig a szélessávú mobilnet-szolgáltatás lefedettségét növelhetik. Utóbbi kiemelten fontos szempont az Európai Unió digitális stratégiája kapcsán is, a nemzetközösség ezért már korábban előírta a tagállamoknak, hogy az érintett frekvenciákat legkésőbb 2013. január 1-ig értékesíteni kell. Hazánk tavaly novemberben átmeneti mentességet kért a határozat végrehajtása alól.

A digitális átállási folyamat lesz a témája a kétnapos, március 19-én kezdődő Digitális Korrektúra konferenciának, ahol a hatóság képviselői és a műsorterjesztési lánc érintett szereplői egyaránt részt vesznek majd.”

Forrás:
Még mindig tabu a digitális átállás menetrendje; Koi Tamás; HWSW.hu; 2013. március 7.

A bejegyzés kategóriája: távközlés
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.