Törökország bevezette az elektronikusan igényelhető, többszöri belépésre jogosító vízumot (e-Visa)

„Törökország bevezette az elektronikusan igényelhető, többszöri belépésre jogosító vízumot (e-Visa). A szolgáltatással magyar állampolgárok könnyebben léphetnek be Törökország területére.

A magyar turistáknak és üzletembereknek nem kell sorban állniuk a határátkelőhelyeken a vízum kérelmezése céljából, hanem a vízum iránti igényüket a Török Köztársaság Külügyminisztériuma által fenntartott, könnyen kezelhető, angol nyelven is elérhető honlapra navigálva, néhány személyes adat, valamint a beutazás dátumának megadásával érvényesíthetik: https://www.evisa.gov.tr/en

A Master/Visa bankkártyával történő on-line fizetést és a vízum engedélyezését követően a vízum letölthető, a visszaigazolást az ügyfél maga nyomtatja ki. Az oldal felhívja arra a figyelmet, hogy az újonnan bevezetett e-Visa is 6 hónapon belül 90 napig jogosít törökországi tartózkodásra (ezt az időintervallumot automatikusan a jelentkezés során kiszámolják részükre). Fennáll a korábbi lehetőség arra is, hogy a turista és az üzleti célú vízum felvételére a határátkelőhelyeken (repülőtereken) kerüljön sor. További praktikus tanács, hogy a vízum kérelmezése során megadott első belépési időpont nem köti a magyar utasokat, a regisztrálást követő 6 hónapon belül bármikor beutazhatnak a Török Köztársaság területére.”

Forrás:
A magyar állampolgárok egyszerűbben utazhatnak Törökországba; Külügyminisztérium; 2013. május 7.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.