Skip to main content
közigazgatás: magyar

Adósság és hiány nélküli önkormányzati rendszer jön létre Magyarországon

By 2013. június 21.június 22nd, 2013No Comments

„A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerint működőképes, adósság és hiány nélküli önkormányzati rendszer jön létre egy éven belül Magyarországon. Tállai András pénteken Békéscsabán, a városi polgármesterek randevúján az MTI-nek nyilatkozva annak a véleményének is hangot adott, hogy ezekre az eredményekre a többi ország is fel fog figyelni.

Tállai András az MTI-nek azt mondta, a kormány és a Belügyminisztérium határozott szándéka az önkormányzati reform további javítása és finomítása, az önkormányzatok és az érdekszövetségek valós jelzéseinek és problémáinak figyelembevételével.

Az önkormányzati reform jelenlegi állásáról szólva kifejtette: az önkormányzatok a törvényt végrehajtották. A legnagyobb feladat az új hivatali struktúra kialakítása volt. Az átalakítással a hivatalok száma hétszázzal csökkent. Megalakult 1314 új hivatal, ebből 565 önálló, a kétezer fő alatti települések 749 közös hivatalt hoztak létre.

Az államtitkár a reformok közül kiemelte a törvényességi felügyeleti rendszer létrehozását, amelyet a kormányhivatalok 2012 óta gyakorolnak, s kedvezőek a tapasztalatok. Közlése szerint az önkormányzati társulások és a többcélú kistérségi társulások átalakulása jelenleg is zajlik, a folyamat július elsején fejeződik be.

Tállai András az önkormányzatok adósságkonszolidációjáról szólva elmondta: az ötezer lakos alatti 1710 településen az befejeződött, az állam tőlük 74 milliárd forint adósságot vállalt át. Az ötezer fő felettieknél eddig 277 önkormányzattal történt megállapodás, július 28-ig minden önkormányzattal aláírják a szerződést. Az önkormányzatokat az állam mintegy 700 milliárd forinttal konszolidálja, az összeg járulékokkal és kamatokkal együtt elérheti az ezer milliárd forintot.

Az államtitkár a feladatfinanszírozásra történő áttérés pénzügyi feszültségeiről szólva kiemelte: a kormány a 2013-as költségvetésben 45 milliárd forintot különített el a problémák kezelésére. Az első 17 milliárd forint kifizetéséről a napokban született döntés. Az összeg alanyi jogon igényelhető. Első körben hatmilliárd forintot igényelhetnek azok a települések, ahol a 2011-es iparűzési adó egy lakosra jutó összege nem éri el a 15 ezer forintot, az önkormányzatok kétharmada tartozik a körbe. Gyermekétkeztetésre 1700 önkormányzat igényelhet négymilliárd forintot.

A Megyei Intézményfenntartó Központtól átvett intézmények üzemeltetéséhez 108 önkormányzat első körben hárommilliárd forintot igényelhet. A pótfinanszírozási alapból szociális és gyermekjóléti feladatokra is lesz központi kiegészítő forrás, a feltételek kidolgozása még folyamatban van – tette hozzá az államtitkár”

Forrás:
Adósság és hiány nélküli önkormányzati rendszer jön létre Magyarországon; Belügyminisztérium; 2013. június 14.