jogközigazgatás: külföldönközigazgatás: magyar

Navracsics Tibor időszerű uniós rendelettervezetekről

Szerző: 2013. október 15.No Comments

„Navracsics Tibor szerint a vitára alkalmas, de jelen formájában nem elfogadható az európai ügyészségről szóló tervezet.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a parlament európai ügyek bizottsága előtti meghallgatásán hétfőn azt mondta, a következő időszak bel- és igazságügyi tanácsi üléseinek témáját meghatározza a tervezet, de az európai parlamenti választások kampányának a témája is lehet.

Azt mondta: Magyarország “fenntartásokkal konstruktív” álláspontot képvisel. A közösségi intézmények részéről legitim cél, hogy az uniós források felhasználásának ellenőrzésére létrehoznák az európai ügyészséget; ugyanakkor nincs olyan tagállam, amelynek ne lennének fenntartásai a tervezettel kapcsolatban – fejtette ki, rámutatva: utóbbiak alapja a szuverenitás kérdése.

Hozzátette: vita várható, amelyben arra keresnek majd választ, miként lehet az ellenőrzést úgy végrehajtani, hogy az a tagállamok szuverenitását ne sértse. Tisztázandónak említette azt is, hogy az európai ügyész hogyan viszonyul a magyar ügyészségi hierarchiához.

Navracsics Tibor előrevetítette: az európai ügyészség intézménye a források folyósításával is összekapcsolható. Nem tartja kizártnak – jelezte -, hogy a jövőben csak olyan országoknak folyósítanának forrásokat, amelyek lehetővé teszik a felhasználás ellenőrzését.

Az európai adatvédelmi rendelettervezettel összefüggésben arról beszélt, hogy Magyarországon szigorúbb szabályok vannak érvényben, és elutasítanak minden olyan javaslatot, ami csökkentené a magyar állampolgárok adatvédelmi szintjét. Szerinte – számos más változtatás mellett – akkor lenne elfogadható a tervezet, ha nem rendeletként fogadnák el, hanem irányelvként.

Az európai adásvételi jogról szóló rendelettervezetről a miniszter azt mondta: ebben a kérdésben óvatos tárgyalási pozícióban van Magyarország. A javaslat azt a célt szolgálja, hogy azok a vállalkozások, amelyek ma az unió több országában is működnek, egy egységes jogrendszerben tehessék ezt meg – ismertette…”

Forrás:
Navracsics Tibor: jelen formájában nem elfogadható az európai ügyészségről szóló tervezet; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. október 14.