gazdaságtávközlés

Hatósági áron lehet majd csatlakoztatni a pénztárgépeket a NAV-hoz

Szerző: 2013. október 27.No Comments

„A kormány vizsgálja a pénztárgépek és az adóhatóság közötti adatkapcsolatot biztosító szolgáltatás kapcsán a hatósági ár bevezetésének lehetőségeit. Ezzel előznék meg, hogy indokolatlan mértékű terhet jelentsen az új gépek üzemeltetése a kereskedők, vendéglátósok számára – derül ki a nemzetgazdasági tárca illetékesének egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából.

Józsa István és Tóth Csaba MSZP-s képviselőknek a szolgáltatás hatósági árassá tételére vonatkozó kérdésére adott válaszában Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár úgy fogalmazott: ilyen beavatkozás csak akkor lehet indokolt, ha a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben foglaltak nem elégségesek egy adott területen a káros versenykorlátozás és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megakadályozására.

Az Országgyűlés honlapjára pénteken fölkerült válaszból az is kiderül: az NGM információi szerint a T-Systems Magyarország Hungary Kft. és a Mobiladat Kft. egyaránt havi nettó 2300 forintért nyújtja a pénztárgépek adatkapcsolatát biztosító mobiltávközlési szolgáltatást.

A két MSZP-s képviselő másik kérdése arra vonatkozott: mi az akadálya annak, hogy az állam központilag, olcsóbban szerezze be az online pénztárgépek üzemeltetéséhez szükséges mobilkommunikációs szolgáltatásokat.

A válasz szerint ezt az állam központilag nem szerezheti be, mert ezzel a lépéssel az egyik szolgáltatót monopolhelyzetbe hozná. Egy ilyen intézkedés meghozatala technikailag is komoly nehézségekbe ütközne, mivel előfordulhat, hogy a pénztárgépek egy része a kiválasztott szolgáltatóval nem is lenne üzemeltethető.

Az adóhatósággal történő összeköttetést biztosító szolgáltatásnak része a távközlési szolgáltatás, de emellett az több mint egyszerű adatkommunikáció, írja az államtitkár. A válaszban részletezi, hogy ez a szolgáltatás szükségszerűen együtt jár számlázási kötelezettséggel, ügyfélszolgálat fenntartásával, valamint technikai és informatikai támogatás biztosításával is.

Most az online adatkapcsolatra képes pénztárgépgyártók és az informatikai szolgáltatást nyújtó vállalkozások megállapodásán múlik, hogy egy adott pénztárgéptípus melyik szolgáltató adatkapcsolatot biztosító szolgáltatását használja, vagyis amikor a pénztárgépvásárló gépet választ, vagy már választott, kiválasztotta az adatkommunikációt biztosító vállalkozást is – derül ki a válaszból.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október 14-ig összesen 193 957 üzembe helyezési kódot (regisztrációs kód) adott ki pénztárgépekre. A NAV ugyaneddig az időpontig 114 806 esetben adott ki 50 000 forintos támogatásra jogosító üzembe helyezési kódot, míg 21 164 esetben elutasította a támogatás iránti igényt.”

Forrás:
Hatósági áron csatlakozhatunk a NAV-hoz; index.hu/MTI; 2013. október 25.