Skip to main content
jog

Jövőre „a bíró ítélkezhet, az újságíró írhat”

By 2013. október 27.No Comments

„Várhatóan jövő év elején készül el az igazságügyi adatkezelésről és az ítélkezés nyilvánosságáról szóló törvény tervezete az Országos Bírósági Hivatalban (OBH) – közölte Harangozó Attila, a hivatal kommunikációs munkacsoportjának tagja, a Szegedi Ítélőtábla elnöke.

A szakember elmondta: a legfőbb cél, hogy végre magas szintű, egységes szabályozás és ennek nyomán országszerte egységes gyakorlat jellemezze a magyar bírósági adatkezelést és nyilvánosságot.

A tavaly év eleje óta működő munkacsoport először áttekintette az aktuális gyakorlatot – amelyben egyébként megyénként, bíróságonként is jelentős eltérések vannak –, a munka jelenlegi stádiumában az igények felmérése és megoldások keresése van napirenden.

Az OBH vezetése folyamatosan egyeztet több országos sajtószervvel, az öt ítélőtáblán novemberben-decemberben lesznek jogászok és a média munkatársainak részvételével konferenciák, és helyi szinten is születnek már megállapodások egyes bíróságok és a helyi média között – tette hozzá Harangozó Attila.

Az új szabályozás részben a bírósági adatkezelésre, részben a bírósági tárgyalások és határozatok nyilvánosságára fog vonatkozni. Tartalmi szempontból fontos, hogy a törvény iránymutatást adjon majd a személyiségi jogok, illetve a közérdek védelmének konfliktusaiban, tehát hogy mely helyzetekben milyen személyes adatok nyilvánosak a közérdekre tekintettel – mondta a szakember.

A leendő szabályozás egy olyan gyakorlat kialakítását célozza, ahol mindenki zavartalanul végezheti a munkáját: a bíró ítélkezhet, az újságíró írhat – fűzte hozzá Harangozó Attila.

A napokban az OBH és a Kúria közös szervezésében nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten, melynek célja egy országok közötti interaktív fórum elindítása, amelyen a résztvevők megoszthatják tapasztalataikat, megbeszélhetik a problémákat.

A Bíróság és kommunikáció elnevezésű rendezvény kezdő eseménye egy Budapesten évente megrendezendő konferenciasorozatnak, amely a bíróság és kommunikáció témáján belül minden évben más-más szakterületet vitat meg elismert nemzetközi és hazai szakértők segítségével. Az idei konferenciára 24 országból érkeztek szakemberek.”

Forrás:
Jövőre „a bíró ítélkezhet, az újságíró írhat”; mno.hu/MTI; 2013. október 27.