Skip to main content
gazdaságinformatika

Jövő héten lesz a Budapest BI Fórum

By 2013. október 30.No Comments

„A november elején tartott kétnapos BI Fórum az üzleti intelligencia és analitika iránt érdeklődő felhasználóknak és szakembereknek kínál technológiai előadásokat, esettanulmányokat és workshopokat.
November 5-én kezdődik a Budapest BI Fórum, amely két eddig önálló rendezvény, az Open Source BI és az Innovatív BI konferenciák összeolvadásából született, létrehozva így a legnagyobb magyar, analitikával foglalkozó szakmai rendezvényt. A konferencia mind a fejlesztők, mind az elemzők, mind a felhasználók számára igyekszik bemutatni a legújabb trendeket, technológiai újdonságokat, valamint a hazai és külföldi BI tapasztalatokat.

A konferencia első napján a középpontban a nyílt forrású analitikai eszközök és megoldások állnak. A kiemelt előadásokon a nyílt forrású BI szoftvereket fejlesztő Rapid-I és a Jedox vezetői beszélnek arról, milyen változásokat látnak ezen a piacon és hogyan hatnak ezek a termékfejlesztési tervekre. A nap során számos ingyenesen elérhető BI eszközzel lehet megismerkedni. Több előadás foglalkozik majd az egyre népszerűbb Python nyelv elemzési és adatbányászati alkalmazásával, szó esik az R statisztikai nyelvről és természetesen helyet kap a programban a Big Data és a Hadoop témaköre is.

Részét képzik a programnak a belföldi és külföldi esettanulmányok, amelyek között egyaránt megtalálható a napi 2 milliárd eseményt feldolgozó szervermonitorozó szolgáltatás adatgyűjtő és -feldolgozó rendszerének bemutatása és a bértervezést open source eszközzel támogató hazai KKV cég története is. Önálló szekcióba kerültek az Open Data témakörével foglalkozó előadások, ahol külföldi és hazai példákon keresztül kerülnek bemutatásra a nyilvánosan hozzáférhető adatok alkalmazási lehetőségei.

A konferencia másik központi témáját a BI világát alakító innovációk adják, amelyek új, korábban nem ismert lehetőségeket adnak a felhasználók kezébe az adatok hasznosítására. A Budapest BI Fórum második napjának programjában szép számmal szerepelnek adatvizualizációval, szövegbányászattal, vagy éppen Twitter adatok elemzésével foglalkozó külföldi és hazai szakemberek, az esettanulmányok között pedig a Graphisoft, a NNG, a GE és a Gawker fog beszámolni a BI területén elért eredményeikről.

A konferenciához kapcsolódóan idén is lesz dashboardkészítő pályázat. A verseny során a résztvevők egy előre kiadott, a KSH által biztosított adathalmazból készítenek tetszés szerinti eszközzel egy dashboardot, amit néhány percben aztán be is mutatnak a közönségnek, amely szavazással választja ki a legjobb pályaművet. Tavaly a Liszt Ferenc repülőtér forgalmának, idén pedig a hazai gépjármű-állomány alakulásának adatait kellett a pályázóknak feldolgozni.

A konferencia részletes programja a www.budapestbiforum.hu oldalon érhető el, ahol regisztrálni is lehet.”

Forrás:
Jövő héten lesz a Budapest BI Fórum; Bodnár Ádám; HWSW.hu; 2013. október 29.