közigazgatás: külföldönközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Okostelefonra hangolnák a közigazgatást

Szerző: 2013. november 9.No Comments

„Okostelefon és integráció – ez volt a két hívószó az október végén megrendezett kínai-európai uniós e-közigazgatási konferencián, melyre mintegy 300 szakértőt hívtak meg, köztük magyar delegáltat is. A programon résztvevő Virág Rudolf miniszteri biztos a Rádió Orient műsorában elmondta, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a közelmúltban megállapodott a kínai féllel közigazgatási tapasztalatok, illetve szakemberek cseréjéről.

Az ’Államigazgatás a digitális korban’ című, e-közigazgatási témákkal foglalkozó konferencia az Európai Unió és a Kínai Kormányzati Akadémia közös rendezvénye volt október végén, amelynek célja a tapasztalatcsere, a fejlődési tendenciák megvitatása és a problémamegoldás iránya volt. “A résztvevők száma meghaladta a 300-at, akik zömében kínai szakértők voltak” – emlékszik vissza a magyar küldöttség egyetlen tagja. Az uniós tagállamok egy-egy delegáltat küldtek, nem mindenkit hívtak meg az eseményre, csak a motivált, megfelelő tapasztalatokkal és jó kapcsolatokkal rendelkező nemzeteket.

Virág Rudolf hozzátette, a konferencia előtt pár héttel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is Kínában vendégeskedett, méghozzá egy hosszútávú együttműködés létrehozása érdekében: “Patyi András rektor két héttel a konferencia előtt volt kint, és kötötte meg az Akadémiával a megállapodást, ami a további együttműködési kereteket megadta” – mondja a miniszteri biztos. Az együttműködés munkaanyagok, tanulmányok és nem utolsó sorban, szakemberek cseréjét teszi majd lehetővé a két állam közt.

A kínai-magyar kapcsolatok megerősödése egy folyamat: az együttműködés egészen 2007-ig vezethető vissza, amikor – az első testvérvárosi konferencia eredményeként – testvérvárosi kapcsolatok megerősödtek a két ország között. Majd 2008-ban a Kínai Baráti Társaságok Szövetsége rendezett egy konferenciát Pekingben. Idén Gödöllőn már a második testvérvárosi konferenciára került sor, több mint 100 prominens vendég részvételével. “Igyekeztünk úgy felépíteni ezt a kapcsolatot, hogy ne pusztán közigazgatási szakmai legyen, hanem szolgáljon egy jóval tágabb, kulturális, intézményi és gazdasági területen bővülő pályát“ – ismertette a két ország közötti kapcsolatok hátterét Virág.

A mostani rendezvény főként az Európában és Kínában egyaránt érzékelhető tendenciákra mutatott rá. “Közös tapasztalat volt, hogy a nagy e-közigazgatási rendszerek töredezettek, mozaikszerűek, nem álltak még össze igazán egységes rendszerré. Így mindenki abban gondolkozik, hogy integrálja ezeket” – mondja a szakértő. Ehhez viszont sztenderdizálásra van szükség, amely európai viszonylatban az egyes nemzetek különbözőségei miatt nem egyszerű feladat.

Általános tapasztalat volt, hogy a probléma jellege sokszor nem az ország méretétől függ; ami különösen fontos, hiszen mi, európai nemzetek komoly aránytévesztésekkel tudunk élni egy olyan másfél milliárdos ország esetén, mint Kína. E mellett rendkívüli figyelem irányult a rendezvényen az okostelefonokra, olyannyira, hogy végletes véleményként még az is felmerült: érdemes azon elgondolkodni, hogy van-e értelme más fejlesztési irányoknak. Ezt két remek európai példa is erősítette, ahol már nagyon előrehaladtak ebben a fejlődésben: Frankfurt és Manchester. “A fő tapasztalatom lényegében ez volt: általános vélemény, hogy irány az okostelefon és a háttérrendszere!” – mondja Virág Rudolf.

A konferencia elsősorban a technika oldaláról közelített az e-közigazgatáshoz, ezért kevéssé esett szó például adatvédelmi szempontokról. “Azt gondolom, hogy a konyhakésnek is van kockázata, hiszen meg tudom vele támadni a szomszédot, mégsem ez a rendeltetése. Az igazán jó e-közigazgatás meg tudja oldani ezeket a problémákat, ezt mutatják a frankfurti és manchesteri példák is” – véli a szakértő.

Magyarország számára is megfontolandó tanulsága a konferenciának az okostelefon technológia fejlesztése, valamint hogy tényleg a teljes integráció a megfelelő irány; fenti példák azt is mutatják, hogy települési szinten nagyobb hatékonyság is elérhető. A konferencia tanulságai így egyaránt jótékony hatással lehetnek a hazai e-közigazgatásra, másrészt élénkíthetnek olyan kulturális, gazdasági kapcsolatokat, amelyek illeszkednek az unió törekvéseihez és a világgazdasági tendenciákhoz is.”

Forrás:
Okostelefonra hangolnák a közigazgatást; OrientPress; 2013. november 9.