közigazgatás: magyar

650 millió forintot kapott Tatabánya

Szerző: 2014. január 9.No Comments

„Jó hírrel érkezett Tatabányára Bencsik János országgyűlési képviselő – mondta Schmidt Csaba polgármester újságírók előtt szerdán délelőtt a városházán tartott közös tájékoztatón. Bejelentették: Tatabánya, mint megyeszékhely és járási központ 650 millió forint pótfinanszírozást kapott a költségvetésből. Az összeg már meg is érkezett a város kasszájába.

Bencsik János országgyűlési képviselő elmondta: jelenleg is zajlik a közigazgatási rendszer korrekciója, amelyhez szükség van a finanszírozási rendszer átalakítására, az állami és önkormányzati feladatok elosztására. Az állam olyan feladatokat ad az önkormányzatoknak, amelyek mellé forrásokat is rendel. Megemlítette: 1992 után olyan mértékű pénzügyi elvonásokkal sújtották az önkormányzatokat, amelyek az összeomlás szélére sodorták őket.

A jelenlegi államigazgatási reform, a járások létrehozása szükségessé tette a megyeszékhelyek és a járási központok számára újabb pénzügyi források biztosítását, hiszen ezek a települések nemcsak a helyi igények kielégítését szolgálják, hanem térségi szinten látnak el közigazgatási és kulturális feladatokat. A normatív támogatások nem fedezték az átszervezéssel járó munkák összes költségét, nem minden feladatot finanszíroztak, ezért volt szükség a pótelőirányzatok megállapítására.

A kormány döntése értelmében Tatabánya 650 millió forint pótelőirányzatot kapott a gazdálkodási, fejlesztési, valamint kulturális feladatainak ellátására, kisebb fejlesztésekre, eszközvásárlásokra. Kiemelte a Jászai Mari Színház, Népház, valamint a Vértes Agorája térségben betöltött szerepét, amelynek előnyeit nemcsak a helybeliek élvezhetik.

Schmidt Csaba polgármester hozzátette: Tatabánya kérelmét kedvezően fogadta a kormány, így a város jelentős összeghez jutott hozzá. Ráadásul már a megyeszékhely feladatai közé tartoznak olyan közszolgáltatások, amelyeket vagy állami, vagy többségi önkormányzati feladatként kell ellátni. Az új cégek elindításához, szükség van tőkére, eszközök beszerzésére, hiszen ezek az egész térség ellátását biztosítják. A támogatást egy új hulladékgazdálkodási cég beindítására fordítja majd a megyeszékhely…”

Forrás:
650 millió forintot kapott Tatabánya; Veizer Tamás; Kemma; 2014. január 9.