Nemzedékváltás mellett kultúraváltásra is szükség van a közigazgatásban

„Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program célja a nemzedékváltás mellett a kultúraváltás is volt – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, amikor köszöntötte a program csaknem 100 végzős fiatalját pénteken a Parlamentben.

Mint elmondta: a gyakornoki program sikeres teljesítését igazoló dokumentummal immár azon 500 fiatal közé tartoznak, akik a program 2011-es megindítása óta részt vesznek a közigazgatás megújításában.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: 2010-ben a Regeneráció programsorozat megindításával az volt a kormányzat célja, hogy a magyar közigazgatásban az intézményi és jogszabályi megújulás mellett egy nemzedéki megújulás és ezzel együtt egy kultúraváltás is megtörténjen. Ez utóbbi azonban egy hosszabb folyamat – tette hozzá.

A tárcavezető szerint fontos, hogy a magyar közigazgatás, szakítva a róla alkotott, sokszor téves elképzelésekkel és a rossz hagyományokkal, beidegződésekkel ne egyszerűen egy merev hatóságként, jogalkalmazó, aktatologató hatóságként működjön, hanem egy olyan érzékeny intézményrendszer legyen, amelynek minden intézménye és kormánytisztviselője a legfőbb célnak tartsa, hogy a polgárt és ne általában a polgárokat szolgálja.

Ezért gondolták, hogy szükség van a magyar közigazgatás nemzedéki megújítására és egy olyan közigazgatási ösztöndíj programra, amely nem csak a hazai, hanem nemzetközi tapasztalatokra is épít. Immár a harmadik évfolyam fejezi be a programot, európai tapasztalatokkal, idegen nyelvek ismeretével, most ezt éles helyzetben is kamatoztathatják – tette hozzá.

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az elmúlt években pozitív agyelszívással próbálkoztak a magyar közigazgatásban ezzel az ösztöndíj programmal, ami jól zajlik. A parlament másfél kilométeres körzetében 5-6 ezer kormányzati tisztviselő dolgozik, így az 500 fiatal egy majdnem 10 százalékos vérfrissítést jelent – tette hozzá.

Mint elmondta: egy cég válságmenedzselése is nehéz, ám egy ország megújítása, versenyképesebbé tétele sokkal nehezebb és összetettebb, ám erkölcsileg magasabb szintű feladat.

Az államtitkár minőséginek nevezte a programot, hiszen a magyar gyakornokoknak jó híre van a külföldi fogadó államokban, akiket visszavárnak. A minőséget az a 70 mentor is garantálja, akik folyamatosan segítik a fiatalokat és figyelemmel követik további boldogulásukat is. Ugyancsak a magas minőséget biztosítja, hogy a programra nyilvános pályázaton keresztül lehet bejutni és jelentős a túljelentkezés.

Biró Marcell, a KIM közigazgatási államtitkára arról beszélt, hogy az elmúlt három évben a közigazgatásban dolgozók átlagéletkora csökkent, mert sikerült a fiatalok számára vonzóbbá tenni ezt a területet. A közigazgatásban dolgozó fiatalok visszajelzései is azt mutatják, hogy megtalálták számításaikat.

A program folytatódik, a következő 7 éves EU-s költségvetési ciklusban célkitűzésük, hogy további 1000 fővel növeljék az ösztöndíjasok számát – jelentette be az államtitkár. Az elsajátított ismeretek, a tapasztalatok, a talpraesettség és az elkötelezettség a fokmérője annak, hogy a közszolgálatba dolgozók jól végzik-e a munkájukat – fogalmazott Biró Marcell.

Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke, mint a program szervezéséért felelős vezető beszédében fontosnak nevezte, hogy a náluk gyakornokoskodó fiatalokat januártól kormánytisztviselői státuszban tudják alkalmazni. Kiemelte, hogy a csaknem 500 végzett fiatal több mint 90 százaléka munkát is kapott a közigazgatás rendszerében.”

Forrás:
Nemzedékváltás mellett kultúraváltásra is szükség van a közigazgatásban; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2014. január 17.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.