„„Tisztelt Ügyvezető Hölgy/Úr! Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam a Tiszatardos Község által nyújtott székhely/telephely létesítésével, vagy annak részleges áthelyezésével kapcsolatos kedvező lehetőségeket” – így kezdi levelét Varga Sándor, a település polgármestere, majd egyből a lényegre tér: a Tokajtól nyolc, az M3-as autópályától 30 kilométerre fekvő Tiszatardoson az iparűzési adó mértéke 2007 óta 0,3 százalék, és annyi is marad.
Elsősorban a munkaerő-kölcsönző, a fuvarozó- és az építőipari cégek számára lehet előnyös a település ajánlata – írja a polgármester, hozzátéve, hogy a település 2014. január másodikától bérelhető és megvásárolható közművesített ingatlanokat is kínál, amelyek a szabad vállalkozási zóna részeként „további adókedvezményt, fejlesztési támogatást és adminisztrációs segítséget is kaphatnak az államtól”.
„Az áttelepülés ellenére a vállalkozás ügyei nagy részét (szinte az egészét) továbbra is a megszokott helyen és módon intézheti”, azaz Tiszatardos egyáltalán nem ragaszkodik ahhoz, hogy a település csendjét betelepülő vállalkozások munkazaja verje fel. A polgármester arra azonban felhívta a fuvarcégeket és általában a nagy gépjárműparkkal rendelkező vállalkozások figyelmét, hogy ha hozzájuk jelentik be járműveiket, a településen bőven van hely, ahol a járművek ténylegesen el is férnének, és erről az önkormányzat – szükség esetén – igazolást is kiállít a részükre. A gépjárműadót pedig részletekben is megfizethetik.
Varga Sándor mindezekről nem akart nyilatkozni. Érdeklődésünket azzal hárította el, hogy több kollégája is eldicsekedett azzal, milyen úton-módon igyekszik felvirágoztatni a települését, majd kiderült, a nyilvánosság ez esetben inkább árt. A kormány, ahogy fogalmazott, nem lelkesedett a módszereikért. „Elveszik majd tőlünk a súlyadó java részét, megszüntetik jelenlegi formájában az iparűzési adót, és megint nem marad semmi, amivel jobb életet teremthetünk az embereknek” – mondta, és elköszönt.
Az interneten nyomon követhető, hogy az utóbbi időszakban egyfajta adóverseny dúl a kistelepülések között. A többség nulla, vagy a nagyvárosi helyi adókhoz képest igen kedvezőnek számító, 0,2-0,3 százalékos iparűzési adóval csábítja a székhelyükön jelenleg ennél jóval nagyobb adókulccsal terhelt cégeket. Amelyek természetesen nem költöznek sehova, a székhelyváltás csak papíron zajlik le, és egyetlen célja – a cégek szempontjából legalábbis – az adóminimalizálás. Az őket befogadó önkormányzatok azonban így is „lenyúlhatnak” némi iparűzési- és gépjárműadót a cégek valóságos székhelyének számító városok elől.
Utóbbiak a folyamat egyértelmű vesztesei, ám a jelek szerint sem ők, sem a NAV nem tesz semmit a nyilvánvaló jogsértés megszüntetéséért. Márpedig Lenger Csaba okleveles adószakértő szerint bárhogyan is érvelnek a „csábító” önkormányzatok, amit tesznek, jogilag – finoman szólva is – erősen aggályos, hiszen az adótörvény ezen a téren egyértelmű: „A vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy tevékenységét részben vagy egészben székhelyén (telephelyén) kívül folytatja” – idézi Lenger, hozzátéve: a törvény részletesen szabályozza az adó kiszámításának módját, és azt is, hogyan kell megosztani az egyes telephelyek között a fizetendő iparűzési adó adóalapját.
A kistelepülési adóparadicsomok ennek ellenére élnek és – a körülményekhez képest – virágoznak. Van, ahol a gépjárműadó felét „támogatásként” visszaadják a vállalkozásnak. A súlyadó központi adó ugyanis, az önkormányzat tehát nem teheti meg, hogy nem veti ki, és nem szedi be. Viszont a felhasználásáról a település dönt, így arra már joga van, hogy egy részét „kérelemre” támogatásként visszaadja annak, akitől beszedte.
Egyes falvak papíron húsz-harmincszor több cég székhelyeként vannak bejegyezve, mint ahányan ott valójában működnek. És akad, ahol az önkormányzatok még nullaszázalékos iparűzési adó mellett, pusztán a részben vagy egészben beszedett gépjárműadóból is – az egyéb forrásaikhoz mérve –tetemes bevételekre tesznek szert, amit aztán újabb vállalkozásfejlesztési projektekre, vagy éppen saját vállalkozás alapítására, esetleg szociális kiadásokra fordíthatnak.
Az ellenőrzés hiánya miatt csekély az esélye annak, hogy kiderüljön, ha egy székhelyét máshová helyező cég nem a törvényben előírtak szerint osztja meg az egyes telephelyei között az iparűzési adó adóalapját. A jelek szerint a rendszer egyértelmű vesztesei – Budapest és a nagyvárosok – nem járnak utána, hogy egy-egy székhelyváltozás után az adott cég elviszi-e tőlük a termelést is, vagy továbbra is ott marad, ahol korábban.
A NAV sem foglalkozik a problémával. Érdeklődésünkre válaszul azt írták: „Az iparűzési adó nem az állami adóhatóság illetékessége, ezért az ehhez kapcsolódó kérdésre nem tudunk választ adni. Az iparűzési adó mértékéhez kapcsolódó székhelyváltoztatásokról nem készül statisztika”.”
Forrás:
Mini-adóparadicsomok Magyarországon; Fekete Gy. Attila; Népszabadság; 2014. február 18.
