Skip to main content
közigazgatás: magyar

Három oka van a megyék megvédésének

Szerző: 2014. március 23.No Comments

„A fejlesztési régiókkal szemben a megyék létjogosultságáról beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton a Fejér megyei megyenap alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen. Hangsúlyozta, a magyarországi megyék már akkor is léteztek, „amikor az Európai Unió sehol sem volt”.

Semjén Zsolt azt mondta: az előző kormány „az EU bürokráciájának bűvöletében” meg akarta szüntetni a megyéket és fejlesztési régiókat akart létrehozni. Ezzel szemben a mostani kormánynak a megyék megvédésére szavai szerint három oka is volt.

„Ezeréves megyéket nem adunk fel, mert ha a Szent István óta fennálló rendszer ezer évig jó volt, jó lesz további ezer évig is” – hangsúlyozta. A másik oknak nevezte, hogy az emberek mindennapi életétől, az évszázados hagyományoktól idegenek voltak a Brüsszelben és Budapesten megrajzolt régiós térképek. Harmadrészt véleménye szerint nem igaz, hogy a magyar megyék nem alkalmasak az uniós fejlesztési programok lebonyolítására.

Meg kellett találni a megyék tényleges feladatát
A miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke kiemelte: az elmúlt években meg kellett találni a megyék tényleges feladatát, ezért a kormány alapvetően a pénzek elosztását adta feladatul, mert ott látják át az adott térséget és „józan ésszel tudják a forrásokat elosztani”. A kormánynak elsőként az adósságcsapdából kellett kimentenie a megyéket és a településeket; mára ez megtörtént – mondta.

Semjén Zsolt szerint a megyék életében kulcsfontosságúak a megyenapok, mert „ha saját értékeinkre nem vagyunk büszkék (…), akkor senki sem fogja megtenni helyettünk”. A megyenapokon a megyék kulturális, gazdasági, természeti értékei jelennek meg, így „a jelenlévők egészséges lokálpatrióta büszkeséggel tudatosíthatják azokat magukban” – tette hozzá.

Kulcsfontosságú a visegrádi együttműködés
Fontosnak nevezte, hogy Székesfehérváron a „lengyel barátok” is jelen vannak – ezzel az opolei vajdaságból és Opole városból (Fejér megye testvérmegyéjéből, illetve Székesfehérvár testvérvárosából) érkezett küldöttségre utalt. A miniszterelnök-helyettes jelezte: a visegrádi országok között olyan jövőbeli gazdasági, kulturális és védelmi együttműködés alakult ki, amely valamennyi országnak kulcsfontosságú. A lengyelek, csehek, szlovákok és magyarok ugyanannak a kultúrkörnek részei és „megértik egymás szavát” – jegyezte meg…”

Forrás:
Három oka van a megyék megvédésének; mno.hu; 2014. március 22.