közigazgatás: magyar

Tizenhárom kormányablak lesz Somogyban az év végéig

Szerző: 2014. március 30.No Comments

„Az év végéig országosan több mint háromszáz, Somogyban tizenhárom helyen nyílik kormányablak – derült ki a szerdai kaposvári közigazgatás-fejlesztési konferencián, melyen többek között Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára értékelte a magyar közigazgatás elmúlt három éves átszervezését.

Az új rendszer kialakítása 2011-ben kezdődött a kormányhivatalok felállításával, ezt követte a szakigazgatási hivatalok konszolidációja, majd a járási kiépítése, mely mind az ügyintézések egyszerűsítése érdekében történt, s így az év végére már kétezernél több ügyet lehet majd elintézni egy helyen.

– Négy éves munka, s 828 törvény megalkotása és elfogadása szükségeltetett az új közigazgatási rendszer kiépüléséhez – mondta a konferencián Rétvári Bence, aki szerint a nyolcvanas évek eleje óta nem történt akkora átalakítás a közigazgatásban, mint a jelen kormányzati ciklusban – Ötven-hatvanezer ember munkáltatója változott meg, nagyjából ötmillió ügy került át az önkormányzatoktól a kormányhivatalokhoz.

A KIM államtitkára hozzátette, az átalakítást politikai oldaltól függetlenül mindenki szükségesnek tartotta 2010-ben, hiszen a rendszerváltásnál ezekben a kérdésekben nem szakmai szempontok érvényesültek, hanem az akkori ellenzék úgy vélte, a demokrácia alapja, hogy a pártállami időkkel ellentétben minél szélesebb körbe szét kell osztani a jogköröket.

– Most ezek visszakerültek az államhoz, tehermentesítve az önkormányzatokat – jegyezte meg Rétvári Bence. – Az erős állam mindenki érdeke, hiszen így juthat el minden emberhez, gyenge állam esetén sérül a közös érdek.

Juhász Tibor kormánymegbízott az átalakítás somogyi tapasztalataival kapcsolatban megjegyezte: az emberek érzékelik, hogy egyszerűsödött az ügyintézés, s ma már nem okoz gyomorideget senkinek, ha el kell menni a hivatalba.”

Forrás:
Tizenhárom kormányablak lesz Somogyban az év végéig; Vas András; sonline.hu; 2014. március 26.