Skip to main content
egészségügy

Az Észt Számvevőszék jelentése az e-egészségügyi programok észtországi előrehaladásáról

Szerző: 2014. május 10.No Comments

„2014 elején az Észt Számvevőszék jelentést tett közzé az e-egészségügyi programok észtországi helyzetéről A jelentésben bírálta a felelős Szociálisügyi Minisztériumot, és erőteljesebb tevékenységre szólította fel, hogy a tervezett programok megvalósuljanak.

Az észt e-egészségügyi projektek négy téma köré csoportosulnak: e-recept, elektronikus betegrekord, elektronikus regisztráció, digitális képek. Az e-recept az egyetlen megvalósult program, a megvalósításért az Észt Egészségbiztosítási Pénztár volt felelős.

Az elektronikus betegrekord (elektronikus betegnyilvántartás – EHR) nem valósult meg a tervezettek szerint, bár már 2008-ban jogszabály rögzítette a használatát. A szakorvosi szolgáltatást nyújtók (beleértve a kórházakat és a fogorvosokat) 92 százaléka 2012-ben nem küldött adatot az EHR rendszerbe, akik pedig küldtek, azok fele mindössze a szükséges adatok negyedét juttatta el. A szükséges adatok hiányában a rendszer nem használható a mindennapos ellátásban. Bár 2013-ban, a számvevőszéki vizsgálat ideje alatt javult a helyzet, a számvevőszék kifogásolta, hogy a minisztérium a nem jelentő szolgáltatókat semmilyen módon nem szankcionálja.

Az elektronikus regisztrációs rendszer gyakorlatilag nem működik. Nincs olyan központi előjegyzési rendszer, amelyben a beteg a kórházi orvosokhoz időpontot foglalhatna. A Számvevőszék az egészségügyi szolgáltatók érdekeltségének hiányát fogalmazta meg okként.

A digitalizált képek tára egy olyan hely, amelyben a képek (képalkotók által készített felvételek) elérhetősége megtalálható, maguk a felvételek nem láthatók. A tárhelybe nem minden szolgáltató küld elérhetőséget, amelyben az is közrejátszik, hogy időközben két regionális kórház is saját kép-bank rendszert fejlesztett ki, amelyben az Észtországban készített felvételek 80 százaléka megtalálható.

Az e-egészségügyi programokra 2,8 millió eurót terveztek, 2013 végéig 15 millió eurót költöttek el. A Számvevőszék egyik vezetője szerint a programokat a jövőben az állam és a társadalom érdekeihez igazítva kell befejezni, a szolgáltatóktól pedig meg kell követelni a rendszerek használatát. A szociálisügyi miniszter válaszában ígéretet tett arra, hogy részletes tevékenység leírást készítenek a programok teljesítéséhez és a Számvevőszék javaslata alapján az Egészségbiztosítási Pénztárral közösen megfontolják, hogy az e-egészségügyi rendszerek használatát a szolgáltatók finanszírozásával is összekapcsolják (a használat elősegítése érdekében). Hasonlóképpen célként tekintik a rendszerek felhasználóbarát módjának javítását.

Az Ész e-Egészségügyi Alapítvány, amely az e-recept programon kívüli további három programért felelős, visszautasította a Számvevőszék kritikáját, azt nyilatkozta, több problémát megoldottak vagy megkezdték azok megoldását (pl. jelentősen nőtt az EHR-ben regisztált egészségügyi szolgáltatók és a küldött adatok mennyisége). A problémák nagy részét nem technikainak, inkább a szolgáltatókkal kapcsolatos szervezeti problémának nevezte. Az alapítvány vezetője szerint az észt rendszerre Finnország is példaként tekint.

A négy projekt mellett további e-egészségügyi projektek is indultak, köztük a rövidesen befejeződő, a mentést korszerűsítő informatikai projekt, vagy az e-konzultáció, amelyen keresztül 2013 tavasza óta a háziorvos két szakmában szakorvoshoz tudja utalni betegét”

Forrás:
Az Észt Számvevőszék jelentése az e-egészségügyi programok észtországi előrehaladásáról; HealthOnLine; GYEMSZI IRF; 2014. március 21.
Eredeti cikkek: Initially planned e-health objectives remain unachieved; Riigikontroll; 2014. február 5.
Activities of the state in implementing the e-health system : Do the state, doctors and patients benefit from e-health?; Riigikontroll; 2014. január 17. (pdf)