Skip to main content
közigazgatási informatika

Egyre nagyobb hangsúly kerül az elektronikus ügyintézésre

By 2014. május 27.No Comments

„A jövőben várhatóan egyre fontosabbá válik az elektronikus ügyintézés, így meg kell erősíteni ezt a rendszert – mondta Deák Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a kormányablakok kialakításához kapcsolódó informatikai fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatóján kedden.

A miniszteri biztos kifejtette: a kormány a területi államigazgatás átalakításakor komoly lépéseket tett, létrehozta a megyei közigazgatási hivatalokat, a megyei kormányablakokat és a járási hivatalokat. Az új rendszerben 32 500-an dolgoznak, akik évente több mint 16 millió ügyet intéznek.

Deák Rita közölte: a kormányablakokat nagyrészt uniós forrásból, több mint 30 milliárd forintból hozták létre. Az ügyintézőkkel szemben komoly elvárást támasztanak: speciális képzésen kell részt venniük.

A miniszteri biztos elmondta: az ügyeket jelenleg három módon lehet intézni, elektronikusan, telefonon és személyesen a kormányablakokban. Várhatóan az elektronikus ügyintézés egyre jelentősebb lesz, és ez az államnak is érdekében áll, hiszen ez a legolcsóbb – mutatott rá. Hozzátette: meg kell erősíteni az elektronikus ügyintézést, amellyel jelenleg még csak az erkölcsi bizonyítvánnyal, a gépjárművekkel kapcsolatos ügyeket lehet intézni, valamint személyi igazolvány és útlevél pótlását lehet kérni.

Deák Rita arról is beszélt, hogy idén a kormányablakok már 254 ügykörrel foglalkoznak, és ez a szám tovább nőhet a jövőben. A cél az, hogy egyetlen dolgot kelljen csak tudnia az állampolgárnak: hol van a legközelebbi kormányablak, ahol aztán minden ügyet elintézhet – hangsúlyozta.

Mint mondta, tervezik egy interaktív virtuális ügyfélszolgálat létrehozását is, amely a Skype-hoz hasonló szolgáltatás lesz, és amellyel úgy lehet az ügyeket intézni, hogy fizikailag nem találkozik az ügyintéző és az ügyfél, mégis van köztük személyes kommunikáció.

A biztos továbbá bemutatott két, összesen 11 milliárd forint összegű projektet, amelyeknek a célja az informatikai alapinfrastruktúra megteremtése. Jelenleg nem egységesek a rendelkezésre álló eszközök, márpedig a hatékonyság elérésére egységes infrastruktúra kell, ezért vásárolnak új eszközöket a projektek keretében – magyarázta.”

Forrás:
Egyre nagyobb hangsúly kerül az elektronikus ügyintézésre; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2014. május 27.