Skip to main content
közigazgatás: magyar

Tanácsadók csökkentik a hivatali korrupciót

Szerző: 2014. május 27.No Comments

„Eredményesen zajlik az unióban vállalt hazai adminisztratív tehercsökkentés: az állampolgárok és a vállalkozások egyaránt kevesebb bürokráciával találkoznak, integritásirányítási rendszerünkben pedig tanácsadók segítenek a szervezetek átlátható, korrupciómentes működtetésében – nyilatkozta rádiónknak Biró Marcell közigazgatási államtitkár. Hozzátette, a tanácsadók szakirányú képzése mellett a Nemzeti Alaptantervbe is korrupcióellenes ismerteket építettek be.

Az első körben 228 eljárás egyszerűsödött
A magyar kormány az Európai Unió Versenyképességi Tanácsában 22 százalékos adminisztratív tehercsökkentést vállalt. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára hangsúlyozta, ez az állampolgárok oldalán felmerülő adózási és segélyezési könnyítések mellett a vállalkozások alapítását és működtetését érinti. A többlépcsős egyszerűsítési folyamatból Biró a személyi jövedelemadó bevallást, valamint a kormányzaton belüli külön igazgatási egyeztetési mechanizmust emelte ki.

„A közigazgatás van az állampolgárokért, feladata, hogy támogassa az emberek boldogulását és a vállalatok működését” – a 2010-es évben a nemzeti együttműködés kormánya éppen ezért a vállalkozói és az állampolgári megkeresésekre támaszkodva mérte fel az egyszerűsítendő eljárásokat. Az első körben 228 ügy tekintetében hajtottak végre könnyítéseket. A bürokratikus terhek csökkentése szervesült a döntéshozatalban: valamennyi kormányzati döntés előkészítő dokumentumában ki kell térni az adminisztrációs terhek mértékére. „A távlatos cél az informatikai fejlesztés, valamint a józan gondolkodás révén tovább csökkenteni a bürokráciát” – fejtette ki a Rádió Orient vendége.

Tanácsadókkal a korrupció ellen
A korrupció megelőzése érdekében szándéknyilatkozatot tett, majd integritásirányítási rendszert épített ki a magyar kormány. Biró Marcell kiemelte, az állami szerveknél integritás tanácsadók ellenőrzik a szabályok betartását. „Rendszerszinten kellett megközelíteni a korrupció problémáját. A tanácsadók nem rendőrként vagy beépített ügynökként viselkednek, hanem javaslataikkal segítik elő az adott intézmény működésének átláthatóságát” – hozzátette az integritás tanácsadók képzése 2013 óta zajlik a Nemzetközi Közszolgálati Egyetemen. A szakirányú továbbképzésen eddig 150 fő vett részt. Az államtitkár hangsúlyozta, a korrupcióellenes ismerteket a Nemzeti Alaptantervbe és az igazgatásszervező alapképzésbe is beépítették.

Az integritás tanácsadók munkája és az etikai irányelvek következetes betartása a bejelentő védelmi rendszerrel egészül ki. Biró szerint joggal bíznak a bejelentők és a kormánytisztviselők az alapvető jogok biztosában – biztosított a garancia az adatvédelemre. A 2011 óta működő struktúrát el kell terjeszteni, tudatosítani kell az emberekben – tette hozzá a közigazgatási államtitkár.

A korrupció csökkenésének mérése igen nehéz feladat, mivel a szakértők mindössze a korrupciós érzületet tudják mérni – ez azonban a büntetőeljárások tömege mellett igen magasnak számít. Biró kiemelte, a jövőben kidolgozott megfelelő módszer az úgynevezett ‘Jó Állam Index’ része lehet, amely egzakt módon mérné az állam és a közigazgatás teljesítményét.

Újabb kormányablakok nyílnak
A beszélgetés során az államtitkár felidézte, a közigazgatási reform keretében 2011-ben 29 régi típusú kormányablak nyílt, idén február és április között pedig 46 új típusú ügyintézési pontot adtak át. Ezek az úgynevezett „második generációs” kormányablakok folyamatosan átveszik majd a korábban nyílt kormányablakok feladatait. A Rádió Orient műsorában Biró Marcell kiemelte, a folyamatot közbeszerzések és az uniós források felhasználásának adminisztratív terhei lassították. „A kisebb problémák nem tántorítottak el a célunktól, a következő másfél hónapban újabb 9 kormányablakot adunk át.””

Forrás:
Tanácsadók csökkentik a hivatali korrupciót; OrientPress; 2014. május 27.