Skip to main content
jogszakirodalom

Sarkalatos Átalakulások – A bíróságokra vonatkozó szabályozás átalakulása 2010-2014

Szerző: 2014. június 10.No Comments

„A 2011. évi reform kritikai észrevételeit követő korrekciók után úgy tűnik, hogy nem alakult ki koherens kritikája az új rendszernek. Éppen ezért helyesebbnek tartom egyrészt annak megvizsgálását, hogy a reformból adódóan milyen konkrét kihívásokkal kell szembenéznie a Kúriának, másrészt szükséges áttekinteni az ítélkezés szakmai irányításának tartalmi kérdéseit is. A konkrét kihívások közé tartozik önkormányzati normakontroll, a joggyakorlat-elemzés rendszerének kiépítése, valamint az elvi bírósági határozatok és elvi bírósági döntések közzétételében rejlő lehetőségek kiaknázása. Az ítélkezés szakmai irányítása körében a legfontosabb kérdés az, hogy a tájékozódás négy sarokpontja (Kúria, Alkotmánybíróság, Európai Unió Bírósága, Emberi Jogok Európai Bírósága) milyen viszonyban áll egymással, és miként lehet a két külföldi fórum gyakorlatát a hazai bírósági gyakorlatban is megjeleníteni. Két évvel a bírósági szervezetet érintő „sarkalatos átalakulások” után mindenképpen szükség van változtatásokra. E változtatásoknak azt a célt kell szolgálniuk, hogy az új szervezeti kereteket minél hatékonyabban lehessen tartalommal megtölteni. A tartalom pedig jelen esetben csak az európai színvonalú, alapjogi szemléletű igazságszolgáltatás lehet.”

Forrás:
Sarkalatos Átalakulások – A bíróságokra vonatkozó szabályozás átalakulása 2010-2014; Darák Péter; Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont; MTA Law Working Papers, 2014/39; 2014. június 8. (pdf)