közigazgatás: magyar

Önkormányzati szervezetfejlesztés Felsőzsolcán

Szerző: 2014. szeptember 9.No Comments

„Csökkenti költségeit és hatékonyabbá válik az önkormányzat működése Felsőzsolcán, a város önkormányzatának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.5- 2013) projekt keretében. A jelenlegi helyzetben, amikor az önkormányzatok intézmény-fenntartási, hatósági feladat- és hatáskörei jelentősen változnak, kiemelt fontossággal bír az önkormányzati szervezet átalakítása a megváltozott feladat ellátási rendszerhez.

A projekt célja, hogy Felsőzsolca Város Önkormányzata a közigazgatás fejlesztése terén a megváltozott feladat-ellátási rendben és finanszírozási környezetben is ésszerűen és fenntarthatóan szervezett szolgáltatáskínálattal, hatékony kötelező és önként vállalt feladatellátással vegyen részt a közfeladatok intézésében.

A „Felsőzsolca Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése” projekt Felsőzsolca Város Önkormányzatának válasza azokra a kihívásokra, melyek a gazdasági válság elhúzódása valamint az önkormányzatok tevékenységét és feladatait újra szabályozó 2011. évi CLXXXIX. törvény és a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény következtében jelentek meg.

A kötelező és önként vállalt szakmai feladatok esetében nemcsak fontosnak, hanem alapkövetelménynek tartja a város vezetése a partnerség elvei mentén a lakossági igények és az állampolgári szempontok figyelembe vételét. A lakossági igények és az állampolgári szempontok felmérésére a közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettség- és igényfelmérés keretében került sor.

A lakosság körében átfogó felmérés és elemzés készült a közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségről és felmerülő igényekről önkitöltős kérdőíves lekérdezés útján, mintegy négyszáz lakos bevonásával.

Kidolgozás alatt áll egy új irányítási modell, egy új feladat ellátási és finanszírozási modell és nem utolsó sorban egy költségcsökkentési és hatékonyságnövelési stratégia is formát ölt. Másrészt az átalakuló szervezet felépítésével, a folyamatok és a munkatársak belső együttműködésének fejlesztésével együtt biztosítani fogjuk a polgármesteri hivatal működésének hatékonyságát, a folyamatok zökkenőmentes működtetéséhez. Ez egyaránt jelenti a működési színvonal és az ügyfélkapcsolatok színvonalának megőrzését és fejlesztését továbbá az ezzel kapcsolatos jó gyakorlatok és módszerek adaptálását az átalakítás során és azt követően is.

Felsőzsolca Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.5- 2013) pályázati célkitűzései illeszkednek a kormányzat Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési programjához (MP 12.0). Ennek részeként a ZsolcaTV Nonprofit Közhasznú Kft (ZsolcaTV) tevékenységeinek hatékonyabb működésére irányuló szervezeti javaslatok és biztosítja a tulajdonosi felelősséget is megjelenítő hatékony együttműködést és feladatellátást. Felsőzsolca Város Önkormányzata többletvállalása, hogy e gazdasági társaság esetében a hatékonyságnövelési stratégiában azonosított rövidtávú hatékonyságnövelési javaslatok bevezetésre kerülnek a projekt során.

A Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet (GAMESZ) újszerű finanszírozási modelljének a kidolgozása, ami a későbbiekben adoptálható más, önkormányzat által fenntartott intézmény vonatkozásában is. A Felsőzsolcai Családgondozó Központon keresztül ellátott térségi feladat-ellátási modell felülvizsgálata.

A felsőzsolcai projekt jól illeszkedik az Államreform Operatív Programhoz is, s hozzájárul a közigazgatási teljesítményének növekedéséhez és a lakosság, valamint a vállalkozások közigazgatással való elégedettségi indexének – országos szinten – 10 százalékos növekedéséhez.

Felsőzsolca Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.5- 2013) projekt az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott 22 millió forint összegű támogatásból valósul meg 2013.11.04-2014.12.31.között.”

Forrás:
Önkormányzati szervezetfejlesztés Felsőzsolcán; OrientPress; 2014. szeptember 9.