Skip to main content
gazdaság

Németh Lászlóné: a takarékok és a posta hálózata a legalkalmasabb az agrárbanki funkcióra

Szerző: 2014. szeptember 25.No Comments

„A hitelezési aktivitás növelését és a kistelepülések pénzügyi infrastruktúrájának fejlesztését kívánják elérni az állami tulajdonú , illetve az államhoz szorosan kötődő pénzügyi intézmények – Magyar Fejlesztési Bank, Magyar Posta, takarékszövetkezeti integráció – együttműködésnek kiépítése és közös stratégiájának kialakítása révén – mondta Németh Lászlóné a Napi Gazdaság Vállalati Finanszírozás konferenciáján. A nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár szerint ez az intézményrendszer képes lesz arra, hogy a gazdaságpolitikai céloknak megfelelő hiteltermékeket eljuttassa a vállalkozásoknak.

„Ha nincs hitelezés, nincsenek beruházások, beruházás nélkül nincs foglalkoztatottság-növekedés” – mondta a konferencia nyitóelőadásában Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szemléletes ábrán mutatta be, hogy míg a külföldi kereskedelmi bankok hitelezési aktivitása 2008 óta folyamatosan csökkent, addig a takarékszövetkezeteké, illetve a kis magyar bankoké ugyanezen időszak alatt, ha lassan is, de nőtt. Mivel a kormány fontos célja, hogy a kkv-k több hitelhez jussanak, az állam a meglévő intézményrendszert – MFB, EximBank, MNB NHP – ösztönözte arra, hogy hitelezzenek. A hosszú távú cél ugyanakkor az, hogy a kereskedelmi bankok hitelezzenek – mondta a miniszter. Varga Mihály kiemelte: a takarékszövetkezeti integráció azt mutatja, hogy van lehetőség a hitelezés bővítésére, azonban először a szektor konszolidálását kell elvégezni.

Éppen a hitelezési aktivitás növelését kívánják elérni a Magyar Posta, Magyar Fejlesztési Bank, takarékszövetkezeti integráció együttműködésének kiépítésével és az intézmények közös stratégiájának kialakításával, – hangsúlyozta előadásában Németh Lászlóné. A nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár hozzátette: az intézmények összehangolt működésének további célja, hogy a vállalkozások és a lakosok számára a kistelepüléseken is azonos minőségben legyenek elérhetők a nagyobb városokban ma már megszokott pénzügyi szolgáltatások.

A fenti célok elérése érdekében jelentősen átalakul a Magyar Fejlesztési Bank, amely egyfajta pénzügyi szolgáltató központként fog működni – az MFB-ben tőke-, hitel- és garanciatermékek készülnek, amelyeket a cégcsoporton és a stratégiai partnereken keresztül fognak eljuttatni a vállalkozásokhoz, – mondta az államtitkár. Ebben hangsúlyos szerepet kapnak a takarékszövetkezetek és a Magyar Posta hálózata, míg az MFB közvetlen hitelezése az egyedi nagy hitelek irányába fordul a jövőben. Mindemellett szeretnék hatékonyabbá tenni az MFB befektetési tevékenységét, és a tervek szerint az MFB a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Miniszterelnökséggel együttműködve részt vesz majd a visszatérítendő európai uniós források elosztásában, ezzel könnyebben elérhetővé téve a támogatásokat – tette hozzá.

Németh Lászlóné elmondta, hogy az elmúlt években többször felmerült egy agrárbank, a vidék bankjának létrehozása, a kormány úgy véli, hogy erre a feladatra a legalkalmasabb a takarékszövetkezetek és a posta egész országra kiterjedő fiókhálózata. Ez a rendszer képes lesz arra, hogy a gazdaságpolitikai céloknak megfelelő hiteltermékeket eljuttassa a vállalkozásoknak, – fogalmazott az államtitkár.

A takarékszövetkezetekről szólva kiemelte, hogy a szektorhoz hozzá kellett nyúlni, mert a takarékok az elmúlt évtizedekben egyrészt piacot vesztettek, másrészt mert a szektorban olyan sajnálatos események, csődesetek történtek, amelyek miatt szorosabb ellenőrzésre van szükség. „Meg kellett erősíteni a takarékszövetkezeti rendszert, hogy a szövetkezetek újra évszázados tradícióikhoz, múltukhoz méltó pozíciót tölthessenek be, ehhez sokkal szorosabb, összehangoltabb együttműködésre van szükség”, – hangsúlyozta Németh Lászlóné. Hozzátette: az integrációnak juttatott 136 milliárd forint hosszú távon megoldja a takarékszövetkezetek tőkemegfelelési problémáit, ennek révén az integrált takarékok nemcsak a szigorodó uniós feltételrendszernek tudnak megfelelni, hanem képesek lesznek nagyhiteleket is nyújtani.”

Forrás:
Németh Lászlóné: a takarékok és a posta hálózata a legalkalmasabb az agrárbanki funkcióra; Magyar Takarék; 2014. szeptember 24.