távközlés

Szélessávot biztosítanának mindenkinek a szakminiszterek

Szerző: 2014. október 21.No Comments

„Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter képviselte Magyarországot az infokommunikációs és távközlési tárcavezetők éves találkozóján 2014. október 19-én, a dél-koreai Busanban. A rendezvényen résztvevő 52 ország szakterületi miniszterei a szektor globális jövőképét rögzítő közös nyilatkozatot fogadtak el.

A stratégiai dokumentum kimondja, hogy a fejlesztési célok középpontjába kell helyezni a növekedést, a társadalmi integrációt, a fenntarthatóságot, az innovációt és a partnerséget. A Busani Nyilatkozat szerint senki nem maradhat ki a Szélessáv mindenkinek vízió nemzetközi megvalósításából. Az infokommunikációs eszközök elérhetőségének javítása új lehetőségeket teremt a foglalkoztatásban, oktatásban, egészségügyben, a közszolgáltatások terén, lehetővé teszi a környezeti és demográfiai problémákkal való szembenézést.

A miniszterek kinyilvánították abbéli szándékukat, hogy közös stratégiát hozzanak létre, amely javítja a hozzáférést és elfogadást. A korszerű technológiákat így a fejlődő országok növekedési képességük erősítésére használhatják, előnyeikkel élve a kiszolgáltatottabb és veszélyeztetett társadalmi csoportok (pl. idősek, fogyatékkal élők, szegények) is jól járnak.

A nagyszabású találkozót a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union, ITU) idei Meghatalmazotti Értekezletének kezdetét megelőző napon szervezte meg a dél-koreai kormány. Az ITU a nemzetközi együttműködés kiemelkedő jelentőségű, világméretű fóruma, az ENSZ legfontosabb globális intézménye az infokommunikáció területén. A jövőre 150 éves szervezetnek 193 tagja van, egyik alapítója Magyarország. A Meghatalmazotti Értekezleten a tagállamok elfogadják az ITU következő négy évre szóló stratégiai és pénzügyi terveit, megválasztják az új főtisztségviselőket és az egyes bizottságok tagjait.”

Forrás:
Szélessávot biztosítanának mindenkinek a szakminiszterek; Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; 2014. október 21.