Biró Marcell: a megújított államigazgatás hatékonyan működik

„Hatékonyabban működik az államigazgatás a reformok óta, feladatát gyorsabban és eredményesebben látja el – szögezte le stúdiónkban Biró Marcell, a Belügyminisztérium kabinetfőnöke. Csonka Ernő közigazgatási szakértő műsorának vendége a helyi önkormányzatokat érintő változásokat, az új közszolgálati életpályát, valamint az e-közigazgatás eddigi tapasztalatait elemezte.

Az új önkormányzati törvényről
21 év után váltotta fel az új önkormányzati törvény a korábbi, korszakos jelentőségű 1990-est, méghozzá három lépcsőben. Ebből az utolsó szakasz tavaly április 12-én lépett hatályba, s vendégünk elmondta, hogy az egész folyamat kéz a kézben, párhuzamosan zajlott az államigazgatás megújulásával. A kabinetfőnök kifejtette, az intézkedés célja elsősorban a hatékonyság növelése volt, a korábbi alapértékek megőrzésével. Biró úgy látja, sikeresen biztosították ennek kereteit az elmúlt időszakban. Egy közjogi konszolidáció után hajtották végre a gazdasági konszolidációt az önkormányzati szférában.

Bár a változás nagy horderejű volt, a kormányzat arra próbált törekedni, hogy semmilyen negatív tapasztalat ne érje az állampolgárokat. Szerettek volna egy olyan rendszert kialakítani, melyben mindenki azzal foglalkozik, ami valóban a dolga – az önkormányzatok a helyi ügyekkel, az állam pedig a hatósági, államigazgatási ügyek felgyorsításával. A jól átlátható rendszer kialakítása során megszabták a tényleges feladatfinanszírozás kereteit is.

Az önkormányzati törvény így meghatározza a kötelező feladatköröket, ahogy arra is hangsúlyt fektet immáron, hogy arányosítsa a bevételeket. A támogatások mértékét ezentúl ahhoz mérik, hogy anyagilag milyen helyzetben áll a támogatandó intézmény.

Az adósságkonszolidációt történelmi tettnek nevezte vendégünk, aki kifejtette, hogy négy ütemben, összesen 1369 milliárd forintnyi önkormányzati adósságtól szabadítottak meg 2083 települési önkormányzatot, akik így már tiszta lappal folytathatják a reformokat. Azok az önkormányzatok, melyek nem adósodtak el, kiemelt támogatásban részesülnek, s a következő 5 évben 50 milliárd forintot osztanak szét köztük.

A közszolgálati életpályáról
A közszolgálati életpálya kialakításakor a teljesítmény tisztességének helyreállítása volt a cél – szögezte le Biró Marcell. Kötelezővé tették a továbbképzést a közigazgatásban, megalakult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, és megújították a teljesítményértékelési rendszert is. A kabinetfőnök elmondta: céljuk az volt, hogy az állam szolgálatában állók egy egységes rendszert alkossanak, ami megmutatkozik a képzésben, az előmeneteli rendszerben és a bérezésében is.

A fizetésekben már idén júliustól megjelenhetnek, hivatásrendtől függően az átlagosan 50%-os bérfejlesztés első jelei. A Belügyminisztérium hivatásos állományú rendvédelmi dolgozói – mintegy 64.000 fő – átlagosan 30%-os béremelést kapnak. Cél, hogy elsősorban azok keresetét növeljék, akik valóban a terepen dolgoznak. Biró kiemelte: a kormánytisztviselő állományban 2016-ban várható az emelés.

Az e-közigazgatás tapasztalatairól
Az e-közigazgatás fejlesztése kapcsán komoly dilemmával szembesültek – jegyezte meg a kabinetfőnök. Egyaránt szerették volna fizikailag közelebb vinni az emberekhez az ügyintézési pontokat, és nagy volumenben fejleszteni az elektronikus ügyintézés rendszerét. Végül úgy döntöttek, a fő szempont egyelőre a fizikai fejlesztés lesz, közben pedig elkezdik megteremteni az elektronikus rendszer jogszabályi kereteit. Biró elmondta: cél az elektronikus aláírás mielőbbi bevezetése, de egy nemzeti egységes kártyarendszert is terveznek.

Létrejött továbbá egy külön munkacsoport, mely komplex szempontrendszer alapján vizsgálja, mely ügycsoportoknál szükséges a fizikai ügyintézés lehetősége, és melyeknél lenne érdemes bevezetni a csak elektronikus ügyintézést. Eredményeik összegzésével, a valós informatikai ellátottság alapján tesznek javaslatokat a kormánynak, akik ezek alapján hozzák majd meg döntéseiket – mondta Bíró Marcell.

A teljes beszélgetést ITT hallgathatja meg.”

Forrás:
Biró Marcell: a megújított államigazgatás hatékonyan működik; OrientPress; 2015. január 31.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.