Skip to main content
gazdaságjogtechnika

Szigorodnak az amerikai drónrepülési és -eladási szabályok

Szerző: 2015. február 19.február 23rd, 2015No Comments

„Füstbe mehetnek az Amazon drónszállítással kapcsolatos tervei, viszont az USA szövetségesei vásárolhatnak majd katonai drónokat. Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) először hozta nyilvánosságra a kereskedelmi drónrepülésekre vonatkozó szabályokat. Számos korlátozásra lehet felkészülni és ezek nagyon keményen érintik a kereskedelmi szolgáltatásokat.

A hivatal hangsúlyozta, hogy nem a drónok alkalmazása ellen van, sőt, kifejezetten hasznos eszközöknek tartja ezeket a járműveket például a mentések során vagy a légi fényképészetben. Azonban a szabályok ettől még szigorúak: többek között a pilótáktól azt várják el, hogy sikeresen elvégezzenek egy tesztet és minden második évben megújítsák az engedélyüket. Az elvégzendő vizsga azonban nem hasonlítható össze a kereskedelmi repülőgépek pilótáinak tesztjeivel. Az FAA illetékes testülete előtt csupán egyszerű ismeretekről kell számot adniuk a jelentkezőknek.

Kizárólag a 17 évesnél idősebb személyek irányíthatnak távirányítású gépet és mindenki csak egyetlen járművet irányíthat. Felszólítás esetén be kell mutatni a robotrepülőgépet. A repülési magasság nem haladhatja meg a 150 métert és a pilótának mindig látnia kell a drónt, amelynek a teljes súlya nem lehet több 25 kilogrammnál. Meghatározták azt is, hogy a járműveket csupán napfelkelte és napnyugta között lehet üzemeltetni. Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala közölte, hogy a következő 60 napban várja az észrevételeket és a javaslatokat. A végleges szabálycsomag elfogadásáig akár 2 év is eltelhet.

Ezzel egyidőben azt is bejelentették, hogy az amerikai külügyminisztérium eseti alapon engedélyezni fogja az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei számára a pilóta nélküli, fegyveres katonai repülőgépek eladását. Az amerikai kormány az új szabályozás értelmében növelni kívánja a dróneladásokat, ám minden eladást egyenként fog engedélyezni. Az ilyen típusú repülőgépeket vásárolni szándékozó országoknak kötelezniük kell magukat arra, hogy a végfelhasználás során ezeket az eszközöket csakis a nemzetközi jog által szabályozott katonai műveletekben – például önvédelemből – fogják bevetni és azokat nem használják fel a saját lakosságuk belföldi csapásmérésre vagy törvénytelen megfigyelésre.

A kötelezettségvállalások betartását Washington ellenőrizni fogja. A korábbi eladások során az olyan szabályozás érvényesült, amely azt feltételezte, hogy a drónvásárlásokra vonatozó külföldi kéréseket többnyire elutasították, hacsak rendkívüli körülmények nem az ezzel ellentétes döntés mellett szóltak. A 300 kilométernél nagyobb hatótávolságú és az 500 kilogrammnál nagyobb hasznos terhet szállítani képes gépek esetében a korábbi, korlátozó irányelv érvényben marad.

Az Egyesült Államok adott már el a szövetségeseinek General Atomics által gyártott MQ-9-es Reaper típusú drónokat, ám ezeket az esetek többségében nem fegyverezték fel. A pilóta nélküli katonai repülőgépekre vonatkozó szigorú amerikai szabályozás következtében más országok, egyebek között Izrael, növelni tudták részesedésüket a nemzetközi fegyverkereskedelemből. Az amerikai külügyminisztérium szerint az Egyesült Államok ezentúl is „visszafogottságot gyakorol” majd a külföldi dróneladások ügyében. A pilóta nélküli repülőgépek a militáns szervezetek, köztük az al-Kaida elleni harc hatékony eszközeivé váltak, elsősorban Afganisztánban, Pakisztánban, Irakban és Jemenben, ám alkalmazásukkal kapcsolatban számos jogi aggály merült fel.

Az Amazon 2017-től drónokkal szállítana a csomagokat, de tavaly júniusban az FAA elutasította, hogy bárki kereskedelmi célokra használhasson robotrepülőgépeket. A társaság ugyanakkor később álláshirdetéseket adott fel, irodavezetőt, projektmenedzsert, specialistákat és szoftverfejlesztőt keresett. A mostani információk nem teljesen jelentenek újdonságot, ugyanis az már 2014 decemberében kiszivárgott, hogy szigorítások várhatók a területen.”

Forrás:
Szigorodnak az amerikai drónrepülési és -eladási szabályok; Sg.hu; 2015. február 18.