közigazgatás: magyar

Száznégy településen működik Baranyában az ügysegédi rendszer

Szerző: 2015. március 9.No Comments

„Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott sajtóközleménye az ügysegédi rendszer baranyai bővítéséről.

“A Magyary Program keretében megvalósuló államigazgatási reform eredményeként több mint két éve működnek a megyei kormányhivatalok járási hivatalai – Baranya megyében 10 járási hivatal került kialakításra – , amelyeknek legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása. A fő cél, hogy az államigazgatás minél közelebb kerüljön a lakossághoz. Ennek jegyében a járási hivatalok már működésük kezdetén azonnal megkezdték a települési ügysegédi rendszer kialakítását.

A kormányhivatal települési ügysegédek útján biztosítja, hogy az állampolgároknak lehetőségük legyen államigazgatási ügyeik kezdeményezésére, ügyeik elintézésére lakóhelyükön is. Ez fontos lépés az ügyfélbarát, szolgáltató közigazgatás megvalósítása érdekében.

Az együttműködés jogi keretét megállapodásban rögzítették a kormányhivatal és az érintett települési önkormányzatok.

Baranya megyében jelenleg 77 településen működik az ügysegédi rendszer, amelynek keretében a hét meghatározott napján a járási hivatal munkatársai a községekben fogadják az ügyfeleket.

A Baranya Megyei Kormányhivatal 2015. március 1-től az eddigiek mellett, újabb 27 településen biztosítja az ügysegédi rendszer elérését a községek lakói számára, így a jövőben 104 településen fogadjuk heti rendszerességgel ügyfeleinket. Az ügysegédi rendszer bővítését indokolta az is, hogy pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere március 1-től jelentős mértékben átalakult, az állam és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos feladatai élesen elválasztásra kerültek. A kötelezően nyújtandó ellátások közül az aktív korúak ellátását a járási hivatalok állapítják meg.

Az ügysegédi rendszerbe belépő községek települési önkormányzatai és a Kormányhivatal között az együttműködési megállapodások aláírására a napokban kerül sor, amelyek a működési feltételek helyi biztosítását rögzítik. Az ügysegédek felkészítését a feladat magas színvonalú ellátásra megkezdtük, akik március végéig 5 napos képzésen vesznek részt.”

Forrás:
Száznégy településen működik Baranyában az ügysegédi rendszer; Pécsi Újság; 2015. március 5.