Hálózatsemlegesség Magyarországon: adatcsere a frontvonalban

„Két magyarországi internetszolgáltató üzleti vitája nemrégiben odáig fajult, hogy egyikük a vádak szerint elérhetetlenné tette saját előfizetői számára a másik számítógépein üzemelő honlapokat. Ezzel, ha igazak a feltételezések, a netsemlegesség elvének legalapvetőbb eszméjét dobta sutba, vagyis cenzúrázta a hálózatán keresztül zajló internetes kommunikációt. Hirtelen sürgőssé vált megértenünk a netsemlegesség mibenlétét.

Visszautasíthatatlan ajánlat! Internetcsomagunk most korlátozott ideig ingyen tartalmazza a Google elérését. Ezenkívül a cégünkkel szerződött weboldalakat sokkal olcsóbban keresheti föl, mint versenytársainknál. Ha kiegészítő csomagot vásárol, még filmeket is nézhet és zenét is hallgathat az interneten keresztül. E-mailező, chatelő ügyfeleinknek némi felárért megengedjük azt is, hogy a világhálón keresztül olvashassák üzeneteiket – bármily abszurdnak is tűnhetnek ma e mondatok, könnyen elképzelhető, hogy a jövőben így fognak hangzani az internetszolgáltatók átlagos reklámjai.

Számos jel mutat ugyanis arra, hogy az internetes kommunikáció infrastrukturális feltételeit biztosító netszolgáltatók nagyon szeretnének beleszólni abba, hogy milyen információ haladjon át a rendszerükön. Érvelésük szerint jogos az az igényük, hogy egyes webes szolgáltatásokért (amelyek például nagyobb adatforgalommal járnak, vagy üzleti okok miatt előnytelenek a számukra) több pénzt kérjenek. Velük szemben alkották meg a netsemlegesség fogalmát, és alakult ezen elv köré immár világméretű jogvédő mozgalom.

Az internet a szólásszabadság végső beteljesülése, az ellenőrizhetetlen, lekapcsolhatatlan, visszakövethetetlen kommunikációs csatorna, amelyen keresztül a világ minden információja szabadon elérhető, és mindenki szabadon hallathatja a hangját – hirdették gyermekien naivan a világháló teoretikusai úgy húsz évvel ezelőtt. Mára aztán kiderült, hogy az internet minden, csak nem ellenőrizhetetlen. Ahogy minden kommunikációs eszközt, amely működéséhez sok feltételnek kell teljesülnie, az internetes információáramlást is számos szereplő befolyásolhatja.

Diktatúrákban az állami cenzorhivatalok bármire utasíthatják az online tartalmak előállítóit (az internetes újságok, honlapok szerkesztőit) és a hálózati infrastruktúrát üzemeltető internetszolgáltatókat is. Nincs technikai akadálya annak, hogy egyes honlapok elérését ellehetetlenítsük, de akár a teljes internetelérést is lekapcsolhatjuk az egész országban. Kínában fejlesztették tökélyre a nagy tűzfalnak nevezett netcenzúrát. Hivatalnokok tízezrei böngészik éjt nappallá téve a világhálót, és pusztítják a veszélyesnek ítélt tartalmakat. Közvetlen hozzáféréssel rendelkeznek az internetszolgáltatók számítógépeihez, bármibe beavatkozhatnak, amikor csak nekik tetszik. Irán hasonlóan szoros ellenőrzésre törekszik az internet fölött, de Törökország sem habozott sokat, amikor a vezetők korrupciós ügyeit a legnagyobb globális közösségi oldalakon kezdték terjeszteni. Egy csapásra lekapcsolták rövid időre a Twittert és a YouTube-ot.

Önkényuralmi rendszerekben persze semmi meglepő nincs a sajtó és az emberek önkifejezésének, informálódásának korlátozásában. Viszont az internetes forgalom befolyásolhatóságának problémája legújabban a világ legszabadabb demokráciáiban merült föl. Hátterében feltételezhetően kevésbé politikai, inkább üzleti megfontolások, az internetszolgáltatók és a tartalomszolgáltatók háborúja áll. Bár a korábban jószerivel az Egyesült Államokban zajló harcot a magyar internetezők eddig kívülállóként figyelhették, egy minapi incidens nyomán egy csapásra a frontvonalban találhatták magukat.

Történt, hogy a UPC internetszolgáltató előfizetői néhány napon keresztül képtelenek voltak megnyitni néhány igen nagy látogatottságú honlapot, például az RTL Klub és a közmédia szolgáltatásait. Minthogy minden más webhellyel gond nélkül kapcsolatot tudtak létesíteni, egyértelmű volt, hogy nem egyszerű szolgáltatáskiesésről van szó. Kiderült, hogy a UPC hálózatán csak olyan honlapok váltak elérhetetlenné, amelyek egy másik szolgáltató, az Externet számítógépein futnak. Az ügy kipattanását követő napon visszatértek a dolgok rendes kerékvágásukba, de az igen ellentmondásos jelenség hátterét azóta is gyökeresen ellentétesen magyarázzák a szereplők.

Sok szakértő szerint a UPC azért kapcsolta le az Externet felől érkező adatforgalmat, mert üzleti vitában állnak egymással, és talán így próbáltak konkurensükre nyomást gyakorolni. Ha a vád igaz, ez az internetes kommunikáció durva és önkényes cenzúrázása, a netsemlegesség egyértelmű megsértése lenne. A UPC természetesen kategorikusan visszautasítja a gyanúsítást. Mint írják, nekik és anyavállalatuk számára semmi sem fontosabb, mint a semleges internet, és az egész a többi szolgáltatónál történt technikai hibák miatt alakult ki, ők mossák kezüket. Hogy pontosan mi állt a dolog hátterében, egyelőre nem világos, mindenesetre számos szakértő meglehetősen szkeptikus a UPC véletlen malőrt emlegető magyarázatával kapcsolatban.

Hogy tisztábban lássunk a kérdésben, érdemes visszamennünk néhány évet az időben, amikor az amerikai internetszolgáltatók nyíltan elkezdték hangoztatni, hogy jogos lenne a különféle digitális tartalmakért eltérő díjat felszámítaniuk az előfizetők és esetenként a tartalom-előállítók felé. A netsemlegesség kifejezést 2003-ban alkotta meg a Columbia Egyetem médiajog-professzora, Tim Wu. Alapja, hogy a kormányhivataloknak és az internetszolgáltatóknak a világhálón küldött minden adatot azonos módon kell kezelniük. Tilos diszkriminálniuk a felhasználók, a tartalom, a tartalom előállítói, a földrajzi helyzet és bármi egyéb alapján. Levezetése szerint az internet mára az energiahálózathoz hasonló közszolgáltatássá vált, és ahogy a villamos művek sem határozhatja meg, hogy mire használjuk a konnektorból szerzett áramot, úgy a netszolgáltatóknak sem szabad ezt megengedni.

Számos esetben előfordul, hogy a diszkrimináció üzletileg egyértelműen előnyös lenne a netszolgáltatók számára. Ha például több pénzt kérhetnének népszerű honlapok, például a Facebook vagy a Google látogatásáért, azzal jelentős profittöbbletre tehetnének szert. Gyakran előfordul, hogy az internetszolgáltató tartalomszolgáltató is egyben. A legtöbb ilyen cég maga is üzemeltet honlapokat, internetes filmkölcsönző és egyéb szolgáltatásokat. Ha megtehetné, hogy versenytársainak szolgáltatását a sávszélesség csökkentésével vagy akár teljes elzárásával akadályozza, előfizetőit könnyedén saját hasonló megoldása használatára kényszeríthetné. Sok helyütt például a mobiltelefon-szolgáltatók próbálták blokkolni, hogy az internetes telefonálás lehetőségét nyújtó cégek alkalmazásai a mobilinterneten keresztül is elérhetővé váljanak, hiszen így az emberek praktikusan ingyen beszélhetnek egymással.

Vannak azonban olyan iparági lobbiszervezetek és cégek, amelyek támadják a netsemlegesség elvét. Az amerikai Comcast internetszolgáltató néhány évvel ezelőtt külön díjat követelt a Netflix nevű, sorozatok és filmek online lejátszását lehetővé tévő honlaptól, illetve az előfizetőktől. Érvelése szerint a mozgóképek közvetítése hatalmas adatáramlást generál a hálózatán, ami nagy többletköltséget jelent számára. Fejlesztenie kell kapacitását, különben a nagy adatforgalom bedönti egész rendszerét. Ha ennek árát nem a Netflix vagy felhasználói fizetik meg, akkor kénytelen ráterhelni az összes előfizetőjére, ami a filmeket le nem töltőkkel szemben etikátlan.

Az érvelés kritikusai azonban rámutatnak arra, hogy a Comcastnak van saját, a Netflixhez kísértetiesen hasonló filmközvetítő szolgáltatása is, tehát ebben az esetben is felvethető az önző üzleti érdek sérelme. A filmgyártók és a lemezkiadók lobbiszervezetei is folyamatos nyomást gyakorolnak a szolgáltatókra, hogy lassítsák vagy akadályozzák meg hálózatukon a fájlcseréléshez kötődő adatforgalmat.

Úgy érvelnek, hogy a fájlcserélést az emberek szinte kizárólag filmek, zenék illegális terjesztésére használják. Vannak olyan elemzők is, akik a szabad verseny korlátozásának tartják azt, hogy a netszolgáltatók nem tehetik azt a saját szolgáltatásukkal, amit akarnak. Végeredményben ugyanis – hangoztatják –, ha a szolgáltatók szabadon társulhatnának a tartalomszolgáltatókkal, és eltérő csomagokat ajánlhatnának, mint konkurenseik, az az előfizetőknek is jó lenne.

Az Egyesült Államokban az elmúlt években a netsemlegesség híveinek álláspontját fogadta be a kormányzat, Obama elnök az elv feltétlen hívének nevezte magát. A szövetségi kommunikációs bizottság nemrégiben új szabályozást fogadott el. Ezzel az internetszolgáltatókat kiemelte a viszonylag kevésbé szabályzott működésű szolgáltatásokat, például a kábeltévéket tartalmazó kategóriából. Átminősítette őket telekommunikációs formává, ezzel a telefonhálózatokra vonatkozó szigorú szabályok lesznek rájuk is érvényesek. Elvileg ezzel biztosítottá válik az internet semlegessége Amerikában. Magyarországon a UPC–Externet-incidensre reagálva a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyelőre tájékozódik a helyzetről. Bár a szolgáltatók közötti adatcsere gyakorlata nem szabályozott jelenleg, az előfizetőket kár érhette az elérhetetlen honlapok miatt.”

Forrás:
Adatcsere a frontvonalban; Molnár Csaba; mno.hu (eredetileg Magyar Nemzet Magazin); 2015. május 2.
Lásd még: Net neutrality; Wikipédia és korábbi cikkeink

A bejegyzés kategóriája: Internet, közigazgatás:külföldön, közigazgatás:magyar, távközlés
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.