Skip to main content
energiagazdaságközigazgatás: magyartechnika

Magyar fejlesztésű villámtöltőt avattak Budapesten

Szerző: 2016. augusztus 22.No Comments

„Újabb eredményeket érünk el az elektromos járművek használatának elősegítése terén, ezzel pedig a magyarországi és az európai elektromobilitás is lendületet kap – jelentette ki Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter erről az elektromos autók számára szervezett ’80edays’ nemzetközi túra budapesti állomásán beszélt, amelyen egy új, magyar fejlesztésű villámtöltőt is átadtak. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a hazai fejlesztésű és gyártású villámtöltő az első darabja lehet egy hamarosan kiépülő töltőhálózatnak.

A mai napon átadott töltőállomás és a földkörüli versenyben hazai fejlesztésű busszal induló magyar csapat is jól mutatja, hogy az elektromos járművek, illetve a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésében és népszerűsítésében már Magyarország is közvetlenül érdekelt – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a jelenlegi kormány időben felismerte az elektromobilitásban rejlő lehetőségeket, így már évek óta dolgozik azon, hogy kedvezményekkel és az infrastruktúra kiépítésének támogatásával segítse az elektromos járművek közlekedését.

A tárcavezető emlékeztetett arra a napokban kiírt, önkormányzatoknak szóló pályázatra is, amelynek köszönhetően 500 új töltőállomás és legalább 1000 új töltőpont létesülhet országszerte. Erre a célra a nemzetgazdasági tárca 1 milliárd 250 millió forintot különített el.

Az elektromos járművek fejlesztéséről gyártásáról szólva Varga Mihály kiemelte: a kormány célja, hogy a hazai ipar, a járműgyártásban és a kutatás-fejlesztésben jártas szakembereink, és a már meglévő kapacitásaink révén Magyarország eredményesen kapcsolódjon be ebbe a világméretű új folyamatba.

A 100 százalékban elektromos hajtású járműveknek szervezett, 80 napig tartó földkerülő esemény Barcelonából indult június 16-án, és ott is ér véget szeptember 4-én. Az elektromobilitást népszerűsítő kihíváson 11 nemzetközi csapat indult el, útjuk során több mint 25.000 kilométert tesznek meg. A magyar csapat a hazai fejlesztésű Modulo busszal vesz részt az úton.”

Forrás:
Magyar fejlesztésű villámtöltőt avattak Budapesten; Nemzetgazdasági Minisztérium–2016. augusztus 21.