Skip to main content
közigazgatási informatika

Mikor lesz egységes az elektronikus ügyintézés?

Szerző: 2016. november 27.No Comments

„…A kormánymegbízott kitért arra is, hogy a teljes elektronikus ügyintézés kialakítása a közigazgatás kiemelt célja, azonban ennek garanciális működtetéséhez még sok feltételnek meg kell valósulnia. Az egységes dokumentumkezelő rendszer bevezetése jelenleg is zajlik, az év végére már minden kormányhivatal bekapcsolása megtörténik. Folyamatban van a hátteret adó korszerű informatikai rendszerek beszerzése is. Szükséges még a 310 szakrendszer ügyiratkezelésének egységesítése és átjárhatóságuk kialakítása is, itt a jogosultsági kérdések szabályzása kiemelt fontosságú – mutatott rá.

Minden kormányablakban egy olyan dokumentumkezelő rendszer lesz, amely jogosultsági kérdések szabályzását követően a betekintést, akár a szakmai irányító részéről valamennyi kormányablak munkájába közvetlenül is biztosítja majd – közölte György István. „Ez azonban csak akkor fog tudni teljes körűvé válni, amennyiben a korábbi szakigazgatási szerveknél – amelyek főosztályi szinten szervesültek a kormányhivatalokban – a maguk szakrendszerében működtetett iktatórendszereik is kiváltásra kerülnek” – szögezte le a szakember…”

Forrás:
A fővárosban megszűnnek a nagy áruházak kormányablakai; OrientPress; 2016. november 27.