Veszprém megye: a járásokat érintő változások

„Noha a bérrendezés jelentősen javította a kormányhivatali munka népszerűségét, továbbra is vannak olyan munkakörök, amelyek hiányszakmának számítanak ‒ mutatott rá Takács Szabolcs, aki a a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnökeként március elsején vehette át az Év civil együttműködője díjat. Veszprém megye kormánymegbízottja a Rádió Orienten a járásokat érintő változásokról is tájékoztatott.

Takács Szabolcs a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnökeként vehette át Az év civil együttműködője djat március elsején. A rangos elismerést 2012-ben alapította a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka. A szervezet minden évben egy-egy olyan katonai és civil szervezet munkáját köszöni meg és ismeri el, amely nagyban segítette a Parancsnokság tevékenységét. A kormánymegbízott elmondta: a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elismerése különösen nagy eredmény, hiszen megyei védelmi bizottság először vehetett át civil együttműködői díjat. Mint fogalmazott,

„igyekeztek minden segítséget és támogatást megadni a Parancsnokságnak, s ez a jövőben sem lesz másként.”
Hozzátette: a veszprémi szervezet jelentős részt vállalt a toborzásban, a katonai állomány és az önkéntes tartalékosi állomány létszámának növelésében, emellett Veszprém megyében több alkalommal hajtott végre gyakorlatot a központi parancsnoksággal közösen.

A veszprémi kormánymegbízott kitért arra, hogy a kormányhivatalok megalakulása óta már több integrációt hajtottak végre, 2017. január 1-jével mintegy újabb 900 hatáskör került megyei szintről járási hatáskörbe. Minden átalakításnak az volt a célja, hogy az állampolgárokhoz közelebb kerüljön a feladatellátás. A fogyasztóvédelmi ügyek alapvetően minden járásban elintézhetők. Vannak azonban olyan ügyek, amelyek az úgynevezett kiemelt járásokhoz tartoznak, így például a nyugdíjügyekkel Veszprém megyében, Pápán és Tapolcán foglalkoznak . A jóval nagyobb hatáskörrel rendelkező megyeszékhely szerinti járási hivatalokban intézhetőek el a vadászati, halászati, erdészeti hatósági ügyek, valamint a környezet- és természetvédelmi feladatok. A szerkezeti struktúra is átalakult – hívta fel a figyelmet a szakember: a kormányhivatal összlétszámának 70 százaléka a járási, 30 százaléka megyei szinten dolgozik. A 11 helyett 7 főosztály látja el a feladatokat, öt szakmai és kettő funkcionális.

„Ettől az évtől még koncentráltabb irányítás, vezetés és szervezés valósul meg, ezáltal gyorsabb és hatékonyabb a feladatok megoldása”
─ tájékoztatta a Rádió Orient hallgatóit a szervezeti változásokkal kapcsolatban Takács Szabolcs.

Megtudhattuk, hogy a struktúraváltozás létszámbeli változásokat is hozott magával, a veszprémi kormányhivatalnál 1381 főről 1515-re emelkedett a dolgozók száma januárban. A kormánymegbízott kitért arra is, hogy a járási hivatalok alkalmazottai megfelelően fel tudtak készülni az új feladatokra, hiszen „jórészt gyakorlott kollégákról van szó”. A kibővült feladatok ellátásához szükséges ismeretek megszerzésében különböző belső képzések, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett külső képzések vannak a segítségükre, illetve a Közigazgatás-fejlesztési operatív program nevű projekten belül olyan képzéseken vesznek részt a dolgozók, amelyek a kibővített hatáskörhöz igazodnak. Sok esetben e-learninges képzés folyik a munka zavartalansága érdekében.

Takács Szabolcs kiemelte, hogy a megnövekedett feladatokhoz bérrendezés is járult. Versenyképes jövedelmet kapnak a dolgozók, vonzó lett a kormányhivatali munkakör, ezt mutatja az állások iránt érdeklődők nagy száma is. Bevezették a teljesítményértékelést, ami ösztönzően hat minden hivatali dolgozóra, hogy jó munkát végezzen, aktív legyen és gyors, hatékony, pontos feladatellátást hajtson végre. A kismértékű fluktuáció miatt azonban mindig szükség van utánpótlásra is. Sok fiatal pályakezdő is jelentkezik, akik közül igyekeznek kiválasztani azokat, akikről látszik, hogy hosszú távon képzelik el a jövőjüket a közigazgatásban. Bevezettek egy területi ösztöndíjprogramot is, amelyen belül mentorok segítik a pályakezdőket, illetve ők tesznek javaslatot arra, hogy kiket foglalkoztassanak tovább. Hiányszakmák azonban a kormányhivatalokban is vannak – mutatott rá a szakember:

„Járványügyi felügyelői, tiszti főorvosi, hatósági állatorvosi munkakörbe folyamatosan hirdetnek állásokat.”
Jogászokra is szükség van, nemcsak Veszprém megyében, hanem országszerte is, a jogászvégzettség ugyanis sok feladatkörhöz megfelelő képesítést nyújt, ezért fontos, hogy a kormány támogassa a vidéki jogászképzést, és ez talán segíthet újra megtölteni a vidéki egyetemeket ─ zárta a beszélgetést Takács Szabolcs, Veszprém megye kormánymegbízottja,”

Forrás:
Hiányszakmák a kormányhivatalokban is vannak; OrientPress; 2017. március 10.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.