Skip to main content
közigazgatás: magyar

A Zalaegerszegi Járási Hivatal év eleje óta kiemelt járási feladatokat lát el

Szerző: 2017. március 27.No Comments

„Januártól húsz osztállyal és 410 fővel a hatósági eljárások jelentős részét az egész megyére kiterjedő illetékességgel intézi a Zalaegerszegi Járási Hivatal – ismertette Koczka Csaba hivatalvezető a Rádió Orienten.

A Zalaegerszegi Járási Hivatalhoz az ország három legnagyobb járási illetékességi területe tartozik, 84 településsel. A hivatal a megye lakosainak egyharmadát szolgálja ki. A hatékony munkavégzés érdekében a hivatali dolgozók munkáját folyamatos belső képzések segítik. A kollégák évente legalább öt-hat, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett e-learninges képzésen vesznek részt, a belső képzéseket pedig úgy koordinálják, hogy a munkatársak ne csak saját munkakörüket tudják ellátni, hanem legalább 3-4 munkakörre is rálátásuk legyen – mondta Koczka Csaba.

A Zalaegerszegi Járási Hivatal év eleje óta kiemelt járási feladatokat lát el. A munkatársak létszáma januártól 175-ről 410 főre emelkedett, az új szervezeti felépítés szerint pedig 20 osztállyal működik a szervezet. A 19 osztály működését 4 főosztály fogja össze.

A hivatal kiemelt járássá emelése tartalmilag azt jelenti, hogy a hatósági ügyek jelentős részét az egész megyére kiterjedő illetékességgel intézzük. A hatáskörök száma 2/3-ával megnőtt – fejtette ki a hivatalvezető. Ilyen új feladatok a környezet- és természetvédelmi, a család- , a társadalom- és a nyugdíjbiztosítási, illetve többek közt az örökségvédelmi, a régészeti, az oktatási, a borászati, a pálinkaellenőrzési, az erdészeti, a halászati és a vadászati ügyek ‒ részletezte.

A legtöbb összefüggő erdőterület Zala megyében található. Ennek megfelelően a hivatal az erdőfelújításokra, a kitermelés felügyeletére, valamint az erdőtervezésre is fokozott figyelmet fordít, illetve az ezzel kapcsolatos erdészeti szakfeladatokat látja el. Mint arra Koczka Csaba rámutatott, a megyében jelentős minőségi vadállomány található, megközelítőleg 50 vadásztársaság működik, így a kollégák a hétvégi vadászatok rendjét, a szabályok betartását ellenőrzik, sőt a trófeák bírálatát és minősítését is végzik.”

Forrás:
Kiemelt járás lett a Zalaegerszegi Járási Hivatal; OrienPress; 2017. március 21.