Skip to main content
gazdaságjogközigazgatás: magyartörvények, határozatok

Csalódást okozott az adózás rendjéről szóló új tervezet, a könyvelők szerint egyszerűsítés helyett inkább túlszabályozottá válik a rendszer

Szerző: 2017. szeptember 11.No Comments

„Csalódást okozott az adózás rendjéről szóló új tervezet, amelynek köszönhetően egyszerűsítés helyett inkább túlszabályozottá válik a rendszer – véli a legtöbb könyveléssel, adótanácsadással foglalkozó vállalkozást tömörítő egyesület, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete. Éppen ezért javaslatokat küldtek a kormánynak.

„A jogszabály-tervezet már önmagában is rendkívül terjedelmes, ráadásul a később várható kapcsolódó rendeletek miatt az adózás rendje nem egyszerűsödik, hanem éppen túlszabályozottá, nehezen áttekinthetővé és alkalmazhatóvá válik. Sajnos, nem látjuk a javaslatban az érdemi szemléletváltozás jeleit sem, így nem látjuk indokoltnak a módosítást. A tervezet bevezetése ugyanis jelentős terhekkel jár – gondoljunk csak a felkészülés költségeire – a vállalkozói és hatósági oldalon is, de ehhez képest csak kis eredményt hozhat.” – közölte Zara László, a szervezet elnöke.

A rendszer bonyolítása megragadható például abban, hogy az eljárási szabályok az anyagi jogszabályokba kerülnek át, és így a különböző joganyagok együttkezelésének szükségszerűsége miatt több helyen kell keresni az irányadó jogszabályokat.

Nincs egyensúly
A szervezet egyik legnagyobb kifogása, hogy az adózó és az adóhatóság jogai továbbra sem kerülnek egyensúlyba, változatlanul az adóhatóság felé billen a mérleg. Továbbá kimaradt az új tervezetből néhány az adózó jogérvényesítését szolgáló, a jelenleg hatályos garanciális szabály. (Nagy a készülődés az adóhivatalnál.)

Például a tervezet „garanciális” szabálynak nevezi, hogy egy adott jogviszony alanyainak ellenőrzése során az egyik alanynál már minősített jogviszonyt az adóhatóság a másik alanynál nem minősíthet másként. Ez azonban nemhogy garanciát nem nyújt semmire, hanem éppen alkotmányos jogokat sért. Ugyanis egy olyan határozati megállapítást alkalmaznak az adózóval szemben, amely ellen annak meghozatalakor az adózó nem élhetett jogorvoslattal. Miközben az Alaptörvény kimondja, hogy „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.” – vélte Zara.

A jogbiztonság és az esélyegyenlőség érdekében javasolják, például, hogy a hatósági tanú titoktartási kötelezettsége ne álljon fenn az adózó irányában, hogy becslést csak kivételesen és csak indoklással ellátott határozattal (esetleg végzéssel) lehessen alkalmazni.

Továbbá, hogy a „fegyverek” egyenlőségének elve miatt az adózónak is legyen joga kérdéseket intézni a kirendelt szakértőhöz, és hogy a szakértőt tárgyaláson kell meghallgatni.

Az sem mindegy, ki és meddig tárgyal a NAV-val
Felhívják a figyelmet arra is, hogy a képviseletre vonatkozó szabályok fellazítása várhatóan jelentősen csökkenteni fogja a szakmaiságot, és valójában ez is a hatóságnak kedvez. Hiszen így az adóhatóság gyenge és kevésbé felkészült képviselővel fog szemben állni egy vitás ügyben. Ezért javasolják, hogy a tervezettekkel szemben írják elő, hogy csak megfelelő szakmai végzettséggel lehessen a társaságokat képviselni az adóhatósági eljárásban. Csak regisztrált és adótanácsadásban is jártas mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő, bizonyos esetekben könyvvizsgáló és adójogi szakjogász képviselhesse a vállalkozásokat.

Kiemelik azt is, hogy bár a tervezet egyik fő célja az eljárások hosszának csökkentése, de 365 napos adóellenőrzési korlát nem jogvesztő határidő, és nem jár semmilyen jogi, anyagi következménnyel ennek túllépése az adóhatóságra nézve, így véleményük szerint ez nem hoz majd érdemi változást. Ezért célszerű lenne jogvesztő határidőt előírni, pl. az adóhatóság az ellenőrzés megkezdésétől számított 500. napot követően nem hozhatna határozatot, még akkor sem, ha a felettes szerv új eljárást rendel el. A határidőkkel kapcsolatban vetik fel azt is, hogy konkrét ügyekre (például átvezetési kérelmek) rövidebb határidők legyenek előírva. Ugyancsak a gyorsabb eljárások érdekében javasolják, hogy azért, hogy egy határozat minél előbb jogerőssé válhasson, az adózó mondhasson le észrevételezési jogáról. Ennek például a végelszámolásoknál lehetne jótékony hatása.

Mi van a jogállamisággal?
A jogállamisággal ellentétesnek tartja Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete, hogy miközben az adóhatóság kötelessége a tényállás bizonyítása, mégis előírnák az adózó számára az ellenőrzés megkezdésekor és/vagy az adóhatóság ellenőrzése során bármikor teljességi nyilatkozat megtételét. Így tiltakoznak az ellen, hogy az adózó a fellebbezésben, illetve a fellebbezés alapján indult eljárásban nem hivatkozhat új tényre vagy új bizonyítékra, amelyről korábban tudomása volt.

A késedelmi pótlék mértékének növeléséről úgy vélik, hogy nem szolgál mást, mint az adóhatóság ellenőrzési, kiválasztási rendszerének hiányosságai miatt elmaradt bevétel ellentételezését a tisztességes, de esetenként késve fizető adózók kárára.

Mivel az önellenőrzési pótlék a megnövelt késedelmi pótlék fele, ez is növekszik. Ez ellene fog hatni az önellenőrzéseknek, és rontani fogja a hiba adózói feltárását, az önkéntes jogkövetői magatartást.

És még mindig nincs vége
A tervezet számos pontjával kapcsolatban javasolnak pontosításokat, egyszerűsítést, javítanak hibákat, hívják fel a figyelmet ellentmondásokra, és néhány helyen új kérdéseket is felvetnek. Például javasolják, hogy az adószámmal nem rendelkező magánszemélyek kivételével mindenki számára legyen kötelező az elektronikus kapcsolattartás. A nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózókkal kapcsolatban szigorítanának: a gazdasági szereplők esetén 100 millió forintról 10 millió forintra csökkentenék a közzétételi értékhatárt.

A feltöltési szabályok egyszerűsítését vetik fel, hiszen ez aránytalanul nagy terhet ró az adózókra és könyvelőkre. Ezek helyett elég volna csak az előleg befizetését előírni. Továbbá javasolják, hogy jelentősen növeljék az áfa-bevallások gyakoriságát meghatározó értékhatárokat, hiszen a számlákat a NAV valós időben látni fogja, így az adócsalások esélye csökken, és a bevallások ritkításával egyszerűsödhetne az adminisztráció. Ezért a havi bevallási gyakoriságot csak 2,5 millió forint fizetendő áfa, a negyedéves bevallási gyakoriságot pedig 1 millió forint elérése esetén írnák elő. Ugyancsak az adminisztrációt csökkentené, ha az alanyi adómentes, az EVA-alany, a közösségi adószámmal rendelkező áfa-alanynak nem minősülő jogi személyek havi gyakoriság helyett csak negyedévente fizetnének adót.”

Forrás:
Új adózási rendet tervez a kormány – eléggé kiakadtak a könyvelők; Dzindzisz Sztefan; Napi.hu; 2017. szeptember 8.
Vélemény az új „adózási rendje törvény” tervezetéről; Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete; 2017. augusztus 17. (pdf)
A törvények tervezetei (2017. évi … törvény az adózás rendjéről, 2017. évi … törvény
az adóigazgatási rendtartásról)
; Nemzetgazdasági Minisztérium (Zip)