Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyarművelődés

Kásler Miklós interjúja terveiről

Szerző: 2018. június 3.No Comments

„– A legnagyobb minisztérium vezetését vállalta el. Elődje, Balog Zoltán ellátta tanácsokkal a jövőt illetően?
– Igen, felkerestem a volt tárcavezetőt, és bizalmas beszélgetést folytattunk. Sok jó tanácsot adott, megosztotta velem a tapasztalatait, s ezért nagyon hálás vagyok.

– A tervei között említette, hogy az Emmin belül hangsúlyeltolásokat tervez. Mit ért ez alatt?
– Az a feladatom, hogy értékorientált viszonyokat alakítsak ki a magyar nemzet fennmaradása, szellemi, fizikai gyarapodása érdekében. Ezt a célt kell, hogy szolgálja az oktatás, az egészségügy, a kultúra és a szociális terület is. Az, hogy az alapértékek mentén végzem a munkámat, abban különbözik az előző miniszter tevékenységétől, hogy ő az alapokat rakta le. Nekem már van mire építkeznem, ehhez biztosítom az eszközöket. Ez minden területen mást jelent, ám a minisztérium tevékenysége az emberről szól, ez közös pont az államtitkárságok között. Igyekeztem minden államtitkári posztra a legkiválóbb kollégákat kiválasztani, úgy érzem, sikerült.

– Az Országos Onkológiai Intézetben végzett munkájáról Orbán Viktor miniszterelnök úgy nyilatkozott, szervezeti működése nemzetközi hírű. Miért volt unikális a vezetői munkája, s ebből mit ültet át a minisztérium irányításába?
– A kormányfő nyilván arra utalt, hogy az OOI Közép- és Kelet-Európában az egyetlen, legmagasabb szinten akkreditált onkológiai központ, úgynevezett komprehenzív rákcentrum. A titka nagyon egyszerű: mindenkinek lehetőséget adtam arra, hogy tehetsége, szorgalma alapján azt a pályát fussa be, amire képes. Semmi mást nem vártam el, csak annyit, hogy aki velem dolgozik, legyen kiváló szakember és kiváló ember. E tekintetben az elvárásaim nem változtak. Ugyanakkor nem feltétel, hogy mindenki közeli barátságban legyen a többiekkel, de ahhoz ragaszkodom, hogy egymást segítve, korrekt munkaviszonyban legyenek a minisztériumban dolgozók.

– A szakma és az ellenzék egyik fő kritikája a humántárcával szemben, hogy az azon belül helyet kapó egészségügy és oktatás külön-külön minisztériumot igényelne. Mit gondol erről?
– Mivel összefonódik az Emmi alá tartozó többi államtitkárság tevékenységével mindkét terület, szerencsésebbnek tartom, ha egy tető alatt vannak. Hogy hány minisztérium van, a meglévő kicsi-e vagy túl nagy – ezek elég relatív megközelítések. Az első felelős magyar kormány 1848-ban például a mostaninál lényegesen kevesebb miniszterből állt, pedig akkor is ugyanennyi területet kellett lefedni. Mindig is szerencsésnek tartottam a mostani humántárca struktúráját.

– Miniszteri meghallgatásán említette, azt szeretné, ha az iskolapadból kikerülő fiatalok megfelelően tudnák kezelni a modern kor kihívásait. Mit jelent ez a gyakorlatban? Min változtatna?
– Ez elsősorban módszertani átalakításokat jelent. Minden életkorban más-más tanulási, tanítási módszert kellene alkalmazni a diákoknál, s ennek meg is vannak a szép magyar hagyományai. Többek között ezt alátámasztja Karácsony Sándor munkássága, aki a Debreceni Egyetem professzora volt, de visszamehetünk Klebelsberg Kunóig, Eötvös Józsefig vagy a Kodály-módszerig. És legalább ennyire fontosak az életkortól független tevékenységek az ember életében, például a napi mozgás az óvodától egészen életünk végéig. Ennek számtalan előnye van. Így hosszabb ideig lehetünk egészségesek, a sporttól az ember kitartóbb lesz, fejlődik a jelleme és még lehetne hosszasan sorolni. Rosszul állunk e tekintetben, mert nagyon magas Magyarországon a túlsúlyosok száma. Éppen ezért nem elfogadható, hogy egy gyermek ne sportoljon. Valamilyen testhezálló mozgásformát mindenkinek lehet és kell találnia. Már önmagában az is rákkeltő, ha valaki túlsúlyos, de ez kiváltó oka lehet a cukorbetegségnek, magas vérnyomásnak is, emellett befolyásolja a közérzetet és a mentális állapotot.

– Mostanra bevezették a mindennapos testnevelést, tanuszodák, sportcsarnokok épülnek. Ennél többre lenne szükség?
– Ezt értettem az alatt, hogy az alapok megvannak. Fontos, hogy az ország minden részén, minden földrajzi egységen belül legyen uszoda, megfelelően kialakított tornaterem és szabadtéri sportpálya. Zajlanak az iskolai, óvodai fejlesztések, közel százötven településen épül tanterem, tornaterem vagy tanuszoda. Nem arról van szó, hogy mondjuk minden gyerek fusson. A lényeg az, hogy mozogjanak, kinek mihez van tehetsége, kedve. Az iskolai és tömegsportokat az élsport szempontjából is fontosnak tartom, komoly merítési bázist jelent a gyerekek köréből.

– Az oktatásról szóló társadalmi vitákban évről évre előkerül a Nemzeti Alaptanterv kérdése. Elégedett az aktuális NAT-tal?
– A felkészülés során végigolvastam, és az írott anyagot kiválónak tartom. A gond a kivitelezéssel van, például az ismeretanyag átadásának tempója lehetne gyorsabb. Többször át fogom nézni abból a szempontból is, hogy mennyire szerveződik a dokumentum azon alapelvek köré, amelyekről a bizottsági meghallgatásomon is beszéltem. Annyi biztos, magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás a célunk, amely felkészíti a fiatalokat a munkaerőpiaci kihívásokra, és egész életre szóló értéket ad számukra. A NAT esetében sok új kutatási eredményt kell beilleszteni, illetve más megközelítéseket. A tanítás menetének felgyorsításához újra kell gondolni a tartalmi részeket, hogy mit milyen arányban hallanak a diákok az iskolában, például a mi magyar örökségünkről, vagy milyen felosztásban szerepel a tankönyvekben a nyugati és a keleti történelem, irodalom. Tudják-e a gyerekek az iskolapadból kikerülve, milyen a globális, milyen az európai és milyen a jellegzetesen magyar kultúra. Utóbbira jellemző, hogy bár minden benne van, ami bárhol a világkultúrában megjelenik, de sok olyan eleme is van, ami csak a miénk. Ezt tudatosítani kell, mert egy gyermek felnőttként csak így tud a közegében majd helyesen viszonyítani.

– Az utóbbi években az oktatás és az egészségügy miatt is az ellenzék rendszeresen az utcán tiltakozott. A demonstrálók azt is nehezményezték, hogy nem vonják be a szakmát a döntésekbe.
– Ez a vád egyszerűen nem igaz. A pedagógusok véleményét, javaslatait eddig is meghallgattuk, és ezután is számítunk rájuk. Létrehoztuk a köznevelési kerekasztalt, és a kormány tavalyi döntésének megfelelően, a testület létszámát és a delegálási joggal rendelkezők körét is bővítettük. A szakmai szervezetekkel, pedagógusszervezetekkel együtt zajlik az új NAT előkészítése is. Néhány napja volt egyébként az ötvenedik érettségi találkozóm. Az osztályban harmincegyen voltunk, közülük sokan választották a tanári pályát. Tőlük is megkérdeztem, hogyan látják a dolgokat. Hajlamos vagyok rá, hogy mindenkit meghallgassak, sőt, nagyon szívesen beszélgetek bárkivel. Ha valaki elmondja a véleményét vagy a javaslatát, át fogom gondolni. – Mind az egészségügy, mind az oktatás területén lezajlott a központosítás a kórházak és az iskolák esetében. Míg előbbinél a többség pozitívan értékeli a folyamatot, utóbbinál időről időre felmerül: az iskolák inkább tudnak az önkormányzatokkal együttműködve megoldani problémákat. Egyetért ezzel?

– Az egészségügyben úgy érdemes gondolkodni, hogy miként lehet biztosítani adott intézményben a megfelelő dolgozói létszámot, infrastruktúrát és a szükséges pénzügyi forrást. Ugyanez vonatkozik az iskolákra is. Helyeslem, hogy azzal kapcsolatban, mit tanuljon a magyar ifjúság, a társadalom minden szereplője megfogalmazza a maga véleményét. Viszont az álláspontoknak elképesztő szóródásuk van, ezért a döntést rá kell bízni a szakemberekre. De hangsúlyozni kell, hogy az alapvető értékek minden esetben meghatározzák a tartalmat. Ezek közé sorolom a nemzet megmaradását is, és ha csak ezt az egy fogalmat elemezzük, benne van az élet minden területe. A nemzet megmaradásának alapja a demográfia, amivel kapcsolatban fontos szerepet kap az oktatás, mert az iskola képes arra, hogy a hátrányos helyzetű térségekben a gyermekeken keresztül közvetítse a követendő mintákat a családnak. A kérdésére visszatérve, az alapelveken változtatnék, a struktúrán viszont nem, habár azzal egyetértek, hogy a különböző geográfiai és szociális adottságok differenciált megközelítést igényelnek.

– Szóba hozta a demográfiát, így adja magát a kérdés: mennyire tartja reálisnak azt az Orbán Viktor által is kitűzött célt, hogy 2030-ig két egész egy tizedre emelkedjen a teljes termékenységi arányszám?
– Nem tartom kizártnak, inkább így fogalmaznék. Magyarországon a gyermekvállalási kedv igen magas. Ha végignézünk ezeregyszáz éves történelmünkön, a magyarság megharmincszorozta magát. Tatárok ide, törökök oda. Ezt nem tudta utánunk csinálni egy nép sem a környezetünkben, ami annyit jelent, hogy életképesek vagyunk. Jelenleg azonban demográfiai hullámvölgyben vagyunk, a szülőképes nők számát illetően, ami egyre csökken. Ennek ellenére, a meglévő gyermekvállalási kedvet meg kell próbálni olyan materiális viszonyokkal alátámasztani, amelyek lehetővé teszik a gyermekvállalást. A kormány célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon, ehhez demográfiai fordulat szükséges, ezt pedig a családok támogatásával szeretnénk elérni. Lényeges, hogy növekedjen a családok és házasságkötések száma. Ahol azonban a gyermekek élettársi kapcsolatban születnek, a materiális viszonyokat ott is biztosítani kell. A hátrányos helyzetben élőkről nem is beszélve. A központ mégis a család. Tulajdonképpen önálló személyiségként is felfogható, ezért úgy is mondhatnánk, hogy a Kárpát-medencében nem tizenhárom-tizenötmillió magyar ember, hanem négy-ötmillió magyar család él.

– Ma pusztán anyagi ösztönzőkön múlna a családalapítás?
– Biztos vagyok benne, hogy nem. Három generációval ezelőtt nagyon gyakoriak voltak a nyolc-tíz gyermekes családok. A családfő dolgozott a földeken, a feleség ellátta a háztartást és gyermeket nevelt, mindezt általában nagy szegénységben. Ez évszázadokon át így volt. Az életszemlélet azóta sokat változott, és sokan egyre inkább azt várták, főleg a kilencvenes évek elején, hogy eljön a jólét, az egyéni szemléletben pedig a pénz és a hatalom, illetve a különböző örömök hajhászása kapott prioritást, a családi, nemzeti, közösségi értékek háttérbe szorultak. Ezért már az óvodától kezdve abban kell segíteni és példát mutatni a gyermekeknek, hogy szép párkapcsolatra törekedjenek, amiből házasság lehet.

– Ahhoz, hogy jó családpolitikát alakítson ki egy kormány, ismernie kell a tizen-, huszonéves fiatalok gondolkodását is. Mennyire tud rugalmas lenni és a mai kor igényeihez is igazodni amellett, hogy egyértelműen a konzervatív családpolitikát tartja megfelelőnek?
– Olyan értelemben konzervatív, hogy értékőrző. Életkorom ellenére ismerem a fiatalságot, egyrészt nagy a családom, másrészt életem során rengeteg beteggel találkoztam, köztük fiatalokkal, középkorúakkal is. Messzemenőkig híve vagyok tehát annak, hogy a nevelésben alkalmazzuk a civilizáció eszközeit. De a tartalom igenis legyen értékalapú.

– Ha már szóba hozta a betegeit, térjünk át az egészségügyre. Hogyan értékeli az ágazat általános állapotát?
– A legakutabb pont, amiben azonnal lépni kell, az a kórházi fertőzések kérdése, ami ugyan világszintű jelenség, de amit csak lehet, meg kell tenni ellene. Már elkészült egy részletes cselekvési terv. A következő fontos terület az alapellátás, ahol erősen támogatnám a csoportpraxis elterjesztését. Gyors beavatkozást igényel a sürgősségi ellátás is, ugyanis torlódnak a betegek az osztályokon, ami önmagában azt a látszatot kelti, hogy a magyar egészségügy gyengén teljesít. A látszat és a valóság azonban nem mindig ugyanaz. Erre is van már elképzelésünk.

– Mondana egy példát?
– Ha lenne egy orvos-diszpécser, el tudná irányítani a beteget, amelyik nem sürgősségi eset a szemészetre, neurológiára, belgyógyászatra, s máris megötödölnénk a várakozási időt. Nagy terület a népegészségügy kérdése is, vagyis, azoknak a betegségeknek a köre, amelyekben az emberek meghalnak vagy megnyomorodnak. A keringési betegségek az összhalálozás ötven-, a daganatos megbetegedések huszonhat százalékát adják. A demográfia szempontjából is a gyermekgyógyászat kiemelten fontos terület, amit szükséges fejleszteni, támogatni. Az emberek mentálhigiénés állapotával is foglalkozni kell. Amióta Gyurcsány Ferenc bezáratta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, óriási vákuum keletkezett, és sok ellátatlan beteg maradt. Minden betegségcsoport esetében egyébként, amelyek népegészségügyi jelentőségűek, vannak országos intézetek, több közülük nemzetközi színvonalú. Érdemes lenne köréjük kiépíteni az országos hálózatokat, hasonlóan az onkológiához, ahol ez már lezajlott. Rájuk lehetne bízni a megbetegedési, halálozási adatok gyűjtését, elemzését, aminek alapján az országos struktúrát ki lehetne alakítani, illetve meghatározni a különböző szinteken a tevékenységet. Amikorra ez adott lesz, meghatározható, hová hány orvos és nővér kell, milyen felszereltség és körülmények. Ez nem kis munka, de így lehetőség nyílik bizonyos átcsoportosításokra.

– Az alapellátás területén már korábban elindult az a törekvés, hogy tehermentesítve a legdrágább, kórházi ellátási formát, nagyobb kompetenciát kapnának a háziorvosok, illetve több betegnek kellene már a szakrendeléseken kilépnie gyógyultan az ellátási láncból. Hogyan érné ezt el?
– Olyan eszközöket kell az alapellátásban biztosítani, amelyekkel a mostaninál szélesebb spektrumon tudnak vizsgálatokat végezni. Így, még ha a körzeti orvos nem is tud minden diagnózist felállítani, az Egészségügyi Elektronikus Térhez kapcsolódva tovább tudja közvetíteni a vizsgálatok eredményeit a megfelelő szintre, ahol ezeket már nem kell elvégezni. Ez a betegnek is jobb. Fontos a csoportpraxis kialakítása is. Az orvosok legtöbbje két-három szakvizsgával rendelkezik, így egy háziorvos amellett, hogy végzi a körzeti ellátást, rendelkezik valamilyen egyéb diszciplína szakképesítésével. Így el tudja végezni a saját egyéb szakterületéhez tartozó vizsgálatokat is.

– A sürgősségi ellátás viszonylag fiatal szakma Magyarországon, tíz-tizenkét éve létezik. A problémák egy részét az okozza, hogy sem a beteg és sokszor az ellátás többi szintjén dolgozó orvos sincs tisztában azzal, hogy mi a valódi sürgősségi eset. Hogyan változtatna ezen?
– A háziorvosok tevékenységi körét mindenképpen érdemes újragondolni az említett jelenség miatt is. Ugyanis, ha az alapellátó orvosok megfelelő háttérrel dolgoznak, a kompetenciáik bővíthetők. Erős alapellátással el tudjuk érni azt is, hogy mielőbb elkezdődjön a kezelés, és kevesebben kerüljenek kórházba.

– Emelné a kórházak finanszírozását?
– Munkacsoport dolgozik ezen, a szándék megvan rá.

– Többször hangsúlyozta, hogy emberközpontú a gondolkodásmódja. Szintén általános probléma az egészségügyben, hogy rossz az orvos-beteg kommunikáció. Megoldható ez?
– Csak a saját tapasztalatomat tudom példaként felhozni. Az onkológiai intézetben huszonhat év óta az volt a szabály, hogy mindig a betegnek van igaza, még akkor is, ha nem, ugyanis, vele közölték azt, hogy rákos. Ez olyan lelkiállapot, amikor megváltoznak a reakciók. Ha ezt egy orvos nem tudja elviselni, akkor nem alkalmas a munkára. Az OOI-ben nem csak az orvosok, a nővérek is tudnak jól kommunikálni. Aki egészségügyi pályára megy, azért teszi, mert segíteni akar az embertársain. Amikor belép a rendszerbe, még tele van lelkesedéssel és jó szándékkal, de idővel a körülmények megváltoztathatják. Vagyis, a körülményeket kell korrigálni. Azért, hogy a dolgozó tudjon normális helyen élni, tudjon pihenni, kikapcsolódni. Ez elsősorban pénzkérdés, ám nem kizárólag az. Ezt a kormány eddig is felismerte, az egészségügyi dolgozók voltak az elsők, akiknél átfogó béremelés indult. Azon fogunk dolgozni, hogy ezt ezután is minél több egészségügyi dolgozó érezhesse.

– A fekvőbeteg-ellátás kapcsán nem is olyan régi bejelentés, hogy az egészségügyből viszonylag magas ágyszámot átadnak a szociális területnek. Hol tart ez a folyamat?
– Régóta napirenden van. Amikor egy beteg, idős ember már gondozásra szorul, egy pontig az ápolást optimális esetben meg tudja oldani a család. Ezt akár anyagilag is támogatnám. Amint azonban eljön a pillanat, hogy a család nem képes az ellátásra, be kell lépnie a szakellátásnak a folyamatba.

– Egy korábbi interjúban arról beszélt, sok mindent átszervezne a kulturális ágazatban. Tudna ezekre példát mondani?
– Sok nemzeti intézet áll félig kihasználatlanul, például a Nemzeti Színház, a Széchényi Könyvtár, a nagy közgyűjtemények, az országos levéltár és még lehetne folytatni a sort. Ezeket újraéleszteném, például az oktatásba is bevonnám. Mi a kizáró oka annak, hogy például a Nemzeti Színház részt vegyen a színészképzésben? Jó lenne, ha az egészségügyhöz hasonlóan, az emberek kultúrával való ellátását is hálózatba lehetne szervezni, egy csúcsintézménnyel az élen.

– Milyennek képzeli el a jó minisztert?
– A miniszter szó latin eredetű, azt jelenti, hogy szolga. Tehát a miniszter szolgál.

– Ilyennek tartja magát?
– Legalább harminc-harmincöt éve daganatos betegekkel foglalkozom, emellett hívő ember vagyok. Úgy érzem, ez a pár évtized még nagyobb alázatra nevelt. Sokat láttam életről, halálról, szenvedésről, nyomorúságról, megtérésekről. Ezért nem hiszem, hogy ne lehetnék a szó eredeti értelmében miniszter…”

Forrás:
„Aki velem dolgozik, az legyen kiváló szakember és kiváló ember”; Jobbágyi Zsófia; Magyar Hírlap; 2018. június 1.