informatikaInternetközigazgatás: külföldönközigazgatás: magyarközigazgatási informatikaszakirodalomtechnika

Okos város a célkeresztben – a Magyar Jövő Internet Konferencia (MJIK 2017) anyagai

Szerző: 2018. július 29.No Comments

„Immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Jövő Internet Konferencia, az internet trendjeiről, a feltáruló lehetőségekről és az elért eredményekről adott átfogó képet, célkeresztjébe ebben az évben is az Okos Város (Smart City) témáját helyezve.

A 4. Magyar Jövő Internet Konferencia kiemelkedő cikkeiből összeállított Híradástechnika különszám cikkei elérhetőek a rendezvény honlapjáról.
[Két magyar nyelvű cikket emelünk ki. Szerk.] Nemeslaki András: Okos városok igazgatása (PDF)
Az okos városok irányításával kapcsolatosan a technológiai kihívások mellett lényeges igazgatásszervezési és vezetési kihívások is jelentkeznek. A tanulmány célja ezeknek a kérdéseknek az elméleti beágyazása, majd három kiemelt terület áttekintése. Az első a technológia és társadalom tudományterület, kiemelten a giddensi strukturálódási elmélet jelentôségének bemutatása, és ennek okos városok szempontjából való pozicionálása. A második témakör az okos városok igazgatásának rendszerében a célorientált és folyamatorientált megközelítés összehasonlítása, illetve az igazgatási koncepciók transzformációs hatás szerinti szakaszainak elemzése. Hangsúlyozásra kerülnek a jogi, adatvédelmi és a magánszféra biztonságával kapcsolatos irányelvek is. A harmadikként az IKT befogadását legjobban támogató szervezési és vezetési modellek kerülnek górcső alá, valamint annak kiemelése, hogy Magyarországon ezen a területen szükséges a legnagyobb előrelépés.

Fekete Gyula, Almássy Kornél: Smart City megoldások a Budapest Közút Zrt.-nél (PDF)
A Budapest Közút Zrt. operatív üzemeltetéséhez egyre szélesebb körben állnak rendelkezésre Smart City-hez kapcsolódó szolgáltatások és technológiák. E feladatokhoz 2013-ban elindult a Közúti Adatgyûjtô Rendszer (KARESZ) fejlesztése, amelynek segítségével olyan 3D lenyomata készül el a városnak, mellyel az útfelújítások gazdaságosabb tervezésére és minőségellenőrzésére nyílik lehetőség, valamint további pontos elemzések hajthatók végre. A KARESZ következő fázisaként elkészült a Közterületi Adatok Publikációja (KAPU), mely az adatok nyilvántartásához, azok ügyviteli rendszerbe integrálásához, valamint elemzéséhez nyújt on-line megoldást. A KARESZ-KAPU megvalósulásával a világ egyik legkorszerűbb térképező és térinformatikai rendszere készült el, mely jellegéből adódóan nemcsak a Társaság Szolgáltatási szerződésében előírt adatok előállítására alkalmas, hanem minden, a közterületen tevékenykedő szervezet számára képes adatokat szolgáltatni a 21. század legkorszerűbb megoldásaihoz, beleértve akár az önvezető autókhoz szükséges alapadatokat is.”

Forrás:
Megjelent a Híradástechnika különszáma; Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE); 2018. július 16.
A folyóirat teljes száma, egyben (PDF)