Hullócsillagok? Egy friss kutatás átértékeli az influencerek jelentőségét
Ha digitális diplomáciáról hallunk, ma még a „front end”, az IKT-alkalmazások látványosabb oldala jut az eszünkbe: Twitteren „üzenő” nagypolitikusok, Instagram-történetekkel (és persze, főleg képekkel) kommunikáló minisztériumok, esetleg a Facebookon jelentkező nagykövetségek. Ugyanakkor a csendes háttérben már jó ideje folyik a szívós építkezés. A külpolitika tervezésével, alakításával foglalkozó szervezetek egy részében a digitális technológiák lassan meghódítják a „back end” folyamatokat: az informatika lehetőségei, kapacitásai leginkább talán az adatgyűjtésben, adatelemzésben kecsegtetnek új áttöréssel. Ráadásul minden összefügg: a diszkrét háttérmunka sok esetben éppen a felszínen végzett, látványos tevékenységek sikerének feltételeit teremti meg.
A digitális diplomaták újonnan felfedezett eszköztára, a Facebook, a Twitter, a Weibo, vagy az Instagram ugyanis korántsem csodafegyver a közvélemények elérésére. Ezeken a közösségi platformokon ugyanis ma már virágzanak a zárt hálózatok. A felhasználók jelentős része ezekben a zárt közösségekben, hálózatokban beszerzett információt fogyaszt szinte kizárólagosan. Ezek az információs „silók”szigetként különülnek el egymástól, lényegében minimálisra csökkentve az egyes csoportok közötti információ-áramlást. Mindez azt jelenti, hogy ha valaki befolyásolni szeretné a közvéleményt, akkor ehhez valahogyan be kell hatolnia ezekbe a zárt információs körökbe. Nem véletlen, hogy az újmédia szakma olyan nagy reményeket fűz az ún. influencerekhez, azokhoz az online véleményvezérekhez, akik körül ilyen kisebb-nagyobb körök, belső hálózatok szerveződnek a közösségi terekben.
Ha innovációról van szó, akkor többnyire érdemes figyelni Izraelre. Idén év elején számoltunk be Hírlevelünkben az ottani Külügyminisztérium Elad Ratson vezette digitális kutató&fejlesztő osztályának néhány érdekes eredményéről. A minisztérium digitális fejlesztői átfogó hálózatelemzési vizsgálatokkal igyekeznek feltérképezni a külkapcsolati munkák során az információforgalomba bekapcsolódó egyének hálózatait. Korábbi kutatások általában az egyes emberi hálózatok központi alakjait, a feltételezett kulcsszereplőket igyekeztek azonosítani, illetve vizsgálni. Úgy vélték, hogy ezek a központi alakok – értelem szerűen – központi, azaz meghatározó szerepet játszanak az adott közösség (hálózat) mozgatásában, alakításában. Az izraeli kutatók azonban úgy találták: az igazi „fontos emberek” az egyes hálózatok úgy nevezett „kapuőrei”. Ezek nem a hálózatok központi alakjai, még csak nem is a legtöbb kapcsolódási ponttal rendelkező személyek. Szerepük mégis meghatározó, mivel többnyire ők azok, akik (személyükön keresztül) egymástól különálló hálózatokat kötnek össze. Tehát: bár saját hálózatukban nem ők kötnek össze mindenkit, hálózatuk egészét mégis ők kapcsolják össze más, hasonló hálózatokkal. Az izraeli külügyi apparátus stratégiája tehát az online hálózatok „kapuőreire” fókuszál. Megpróbálják ezeket az embereket azonosítani, majd kapcsolatot próbálnak kiépíteni velük.
A közelmúltban azonban egy érdekes tanulmány látott napvilágot, ami alapvetően átértékelheti az izraeli külügyi szakemberek hipotézisét. Az amerikai Stanford Egyetem kutatócsoportja ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a közösségi média hálózatainak feltérképezése idő- és főleg költségigényes feladat. Ez persze eddig sem volt titok, de a stanfordi kutatók most azzal a meglepő koncepcióval álltak elő, hogy erre az erőforrásokat emésztő tevékenységre tulajdonképpen nincs is szükség! Az amerikai tudósok arra az elképesztő felfedezésre jutottak, hogy a hálózatok információs csomópontjában álló személyek (azaz a vélemények alakításában meghatározó „influencerek”) költséges feltérképezése helyett elegendő, ha az adott közösségen belül kicsivel nagyobb körben „szórják” az információt. Tehát, ha valaki egy-egy (adott esetben nagy mértékben zárt) online közösség, hálózat körébe be akar vinni egy témát, egy üzenetet, akkor felesleges – tetemes költséggel – feltérképeznie a hálózaton belül működő 1-2 vagy több tucatnyi influencert. Éppen olyan eredményes, az elterjeszteni kívánt üzenet szempontjából, ha – teljesen véletlenszerűen kiválasztva – a hálózat valamivel több tagjához juttatják el az adott információt. Az eredmény: hatékony munka – jóval kisebb költséggel. Hogy ez miért fontos? Jó, ha nem feledjük: a diplomáciai munka digitalizációjának a nagy pénzügyi krach, és az annak nyomán eluralkodó költségtakarékos szemléletmód adta az egyik legkomolyabb lökést.
Are Influencers Overrated?; Dylan Walsh; Stanford Graduate School of Business; 2018. június 11.
Just a Few Seed More: Value of Network Information for Diffusion; Mohammad Akbarpour, Suraj Malladi, Amin Saberi; Stanford Graduate School of Business; 2018. április (PDF)
A Twitter és a geopolitikai riválisok: Pakisztán esete Indiával
India közismerten az informatika egyik „középtigrise”. ICT-nagyhatalomnak aligha nevezhető, de az egyik legszívósabban felfelé törekvő szereplő ezen a térfélen. Ahogy általában a világban is. A formálódó multipoláris globális rend egyik „bejelentkezett” esélyese, az ázsiai geopolitikai játszmák megkerülhetetlen tényezője már ma is. Mi a digitális diplomácia alkalmazása szempontjából figyeljük teljesítményét, és ez nem véletlen: az ország már jó ideje az ICT diplomáciai célú alkalmazásának az élvonalába tartozik. Nem feltétlenül a nagy innovációk jellemzik ezen a téren, sokkal inkább a szolíd, átgondolt, ugyanakkor koherens fejlesztések. Ennek köszönhetően az indiai Külügyminisztérium, illetve a külképviseleti hálózata egy több, egymásra támaszkodó elemből felépülő digitális diplomáciai ökoszisztémát mozgósít annak érdekében, hogy India mind ambíciózusabb külpolitikai céljait támogassa a kibertérben is. A külpolitikában egyébként rendkívül aktív miniszterelnök, Narendra Modi pedig a világ digitális diplomáciájának egyfajta „sztáralakja”: a nemzetközi vezető politikusok Twitter-használatát mérő és elemző éves vizsgálatokban messze ő szerepel most már évek óta az élen.
A napokban érdekes cikk jelent meg, amely a pakisztáni politikai elit közösségi média jelenlétét mutatta be. Tényleg! – mondaná az ember joggal: miközben India a digitális diplomácia alkalmazásáról szóló híradásokban gyakorta kerül a főcímekbe, szinte sohasem hallunk a nagy geopolitikai rivális, Pakisztán e-diplomáciai törekvéseiről!
Ez azonban – állítja a térség befolyásos orgánuma, a The Asian Age – nem véletlen. Miközben Pakisztán a világátlaghoz képest meglehetősen hátul kullog az Internet-használat tekintetében, a mobil eszközökre optimalizált Twitter használatában egészen figyelemre méltó eredményeket könyvelhet el. Minden helyi nyomtatott sajtótermék, és minden tévé csatorna rendelkezik saját Twitter-fiókkal, amelyeken át folyamatosan árasztják a híreket, információkat. Okkal. A mikroblog ugyanis kifejezetten élénk, pezsgő online közösségeket táplál Pakisztánban, akik milliós, sőt sok milliós Twitter-követői tábort biztosítanak a népszerű közéleti személyiségeknek.
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a politikai elit is „felpattant” erre a mind gyorsabban száguldó elektronikus platformra. A pártvezetők, magas rangú állami tisztviselők jó része már rendelkezik saját Twitter-fiókkal. Miközben a befolyásos középosztály elérésére ma már egyértelműen ezt tekintik az egyik leghatékonyabb eszköznek, a külvilággal való kapcsolatépítésben a Twitteren folyó tevékenység felemás, rossz esetben kifejezetten szerencsétlen akciókat eredményezett csupán. A The Asian Age szerkesztője úgy véli: az ország digitális platformokon folyó diplomáciájában ma még hemzsegnek az ellenőrizetlen, vagy egyenesen megtévesztő információk, a tiszta propaganda. A politikusi, tisztségviselői tweetek – elsőre talán nem is gondolnánk, de ez is számít – sokszor érthetetlenek, nyelvileg pongyolák, netán kifejezetten hibásak. Az eredmény: egy nem túlságosan erős és hatékony e-diplomáciai jelenlét, ami mindenképpen elmarad a rivális szomszéd, India hasonló kiberműveleteitől.
A rossz hatásfokú, néha kifejezetten ellentermékeny közösségi média alkalmazás mögött a világos, egyértelmű szabályozás hiányát sejti a szerző. Jelenleg ugyanis Pakisztánban semmilyen kormányzati szinten sem létezik valamiféle közösségi média alkalmazási irányelv, márpedig erre égető szükség volna. A pakisztáni Külügyminisztériumnak a holland példát állítja a szerző: átgondolt, egységesen alkalmazott közösségi média ügyrenddel kellene eligazítást adniuk az ország külképviseleteinek a közösségi platformokon, elsősorban a Twitteren folyó országimázs építéshez, kapcsolatmenedzseléshez, illetve általában az e-diplomáciai munkához.
Twitter is Politically Relevant; Bina Shah; The Asian Age; 2018. október 8.
A blokklánc és a mesterséges intelligencia lehetséges szerepe a kiber-mediációban
A múlt héten érdekes „távkonferenciát” rendezett a digitális diplomácia jeles fejlesztő műhelye, a Diplo Foundation, „kiber-mediáció” címmel. A máltai, illetve genfi székhelyű kutatók arra keresték a választ, hogy milyen szerepe lehet a jövőben a blokklánc technológiának, vagy a mesterséges intelligenciának a nemzetközi konfliktus megoldási folyamatokban.
Az esemény egyik szónoka, Katharina Höne bevezetőjében a szuperlatívuszok, a technológiai utópiakergetés veszélyeire hívta fel a figyelmet. Józan mértéktartásra szólította fel a digitális technológiák apostolait. Hangsúlyozta: a fejlesztések két szervezeti kultúra metszéspontjában kell, hogy megvalósuljanak: egyfelől a diplomaták, mediátorok világát kell figyelembe venni, másfelől a programozók és más technikai szakemberek nézőpontját kell érvényre juttatni. Höne úgy vélte: a technológia alkalmazása a diplomáciai tárgyalási folyamatokban négy területen is kecseget hozadékkal. A technológiával erősített tárgyalás, mediáció
* erőforrások és idő megtakarítását eredményezheti,
* támogathatja új nézőpontok felbukkanását,
* segítheti a terepen dolgozó szakemberek munkáját,
* végső soron egy eredményesebb konfliktus megoldási kultúra kialakulásához vezethet.
A mesterséges intelligencia koncepcióját bemutatva a kutatónő igyekezett leszögezni: nem az embereket, diplomatákat, tárgyalókat „kiváltó” robotokról van itt szó. A mesterséges intelligencia olyan rendszereket tanulmányoz, amelyek intelligens döntések meghozatalára képesek. Fontos területként említette a természetes nyelvi feldolgozás (Natural Language Processing) tanulmányozását, ami a diplomáciai tárgyalási munkák előkészítő fázisában hozhat jelentős segítséget. Hatalmas mennyiségű – adott esetben akár strukturálatlan – szöveg elemzését, kutatását teszi lehetővé úgy, hogy segít előbányászni a fontos összefüggéseket, kontextusokat. A szakértő konkrét alkalmazásokat is bemutatott, megemlítve például az UN Peacemaker nevű platform sokrétű, jól felhasználható erőforrás kínálatát.
A konferencia másik szónoka, Dejan Dincic a technológiai fejlesztések másik slágertémáját, a blokklánc technológiát járta körbe. Úgy fogalmazott: míg a mesterséges intelligenciához kapcsolódó eszközök és megoldások elsősorban a diplomáciai tárgyalások előkészítő, kutató, feltáró szakaszában kaphatnak szerepet, addig a blokklánc technológiáknak a megvalósítás, illetve a monitorozás támogatásában juthat lehetőség. A szónok két mozzanatot fontosnak tartott már az elején kiemelni: egyfelől a blokklánc, a hozzá kapcsolódó bitcoin fogalomnak hála, villámgyorsan egyfajta mítikus felhangot kapott – jó részt indokolatlanul. Másrészt őszintén előrebocsátotta azt is: a blokklánc technológián alapuló eddigi alkalmazások nem vihetők át egykönnyen a politikai mediáció világába. Mégis, a technológia ígéretes lehet ezeknek a politikai folyamatoknak a monitorozása, a politikai jellegű megállapodások végrehajtása támogatásában. Ezen a téren ugyanis egyfajta áttörést hozhatnának a blokklánc technológia meghatározó „személyiségjegyei”: a tárgyilagossága, a semlegessége, az átláthatósága és a decentralizált jellege.
Cybermediation: What role for blockchain and artificial intelligence?; Diplo; 2018. október 12.
UN Peacemaker (online mediáció támogató eszköz)
SZAKMAI MŰHELY – Infotér 2018 konferencia: digitális diplomácia kerekasztal
Az elmúlt héten zajlott a hazai informatikai ipar legjelentősebb szakmai rendezvénye, az elektronikus közigazgatásra, kormányzati informatikára fókuszáló Infotér 2018 konferencia. Az évente megrendezett rangos esemény idén számunkra fontos elemmel gazdagodott: a második szakmai napon digitális diplomáciai kerekasztal beszélgetésre került sor, a Magyary Zoltán e-Közigazgatástudományi Egyesület szakmai színpadán. Az esemény deklaráltan úttörő jellegű volt: az volt a célunk, hogy a szélesebb szakmai közvélemény „radarernyőjén” nálunk is megjelenjen ez a világban ma már kiemelt fontosságú e-közigazgatási terület. A hazai diplomácia, az itthoni e-közigazgatásfejlesztési kormányzati szféra, valamint a tudományos kutatási-oktatási néhány prominens képviselőjét ültettük egy asztalhoz, hogy legalább felvillantsuk a digitális diplomáciával kapcsolatos hazai megközelítéseket. A rövid műhelybeszélgetés tartalmához igazodva néhány kulcstémát igyekeztünk körbejárni a résztvevőkkel:
Mit értünk digitális diplomácián, csatlakozva a külügyi fősodorhoz – vagy éppen eltérve attól?
A kibertér ma már egyfajta „digitális vadnyugathoz” hasonlít néha; mennyiben meghatározó a kiberbiztonság kérdése, és hol tartunk mi ebben?
A digitális diplomáciát alapvetően a közösségi média eszközeivel, a Facebokkal és a Twitterrel szokták azonosítani, nem is alaptalanul. Nem fenyegeti-e ezt a virágzónak látszó összefonódást az álhírek mindent elborító áradata?
Játszhat-e dinamizáló szerepet a digitális technológia a „diplomácia” egy különleges, de számunkra fontos ágában: a határon túli magyarsággal való kapcsolatépítésben, kapcsolattartásban?
A beszélgetésben résztvevők (dr. Csuday Balázs nagykövet, nemzetközi jogi szakértő; Erdélyi Rudolf vezérigazgató, DJP témamenedzser; dr. Krasznay Csaba adjunktus, kiberdiplomáciai és kiberbiztonsági szakértő, valamint dr. Szőts Zoltán docens, rektori megbízott, közösségi média kutató) fontosabb megállapításaira a jövő héten részletesen visszatérünk. Ugyanakkor a beszélgetés teljes videoanyaga hamarosan elérhető lesz a szervező Infotér honlapján is.
KÖNYVSZEMLE – ÚJ MEGJELENÉS:
Singer, Peter W. – Brooking, Emerson T. (2018): Like War: The Weaponization of Social Media. Eamon Dolan-Houghton Mifflin Harcourt
A közösségi média – ne legyenek e felől illúzióink – ma már hadszíntér. A geopolitika, a konfliktusok „ötödik dimenziója”, ahol éppen úgy csatáznak, mint a szárazföldön, a vízen, a levegőben, és talán az űrben is. Minket, a digitális diplomácia művelőit, kutatóit közelről érint a téma, hiszen az e-diplomácia ma (még) jobbára a Twitter-, vagy Facebook-diplomáciát jelenti. Így nem meglepő, hogy a Hírlevélben is többször mutattunk be a témába vágó könyvet. Most ismét egy frissen publikált munkára hívjuk fel a figyelmet, a sokadikra a témában, de azt gondoljuk, hogy érdemes belelapozni. Sokat ígér elsőként is a szerzők személye. Peter Singer, jeles politológus, a tématerülethez kapcsolódó jó néhány könyv szerzője ugyanis az egyik legtapasztaltabb értője a problémának. Singer a meghatározó jelentőségű Brookings Insitution think tank 21. századi biztonsági és hírszerzési témáinak kutatási igazgatója volt, míg a társszerző, Emerson T. Brooking az amerikai politikai-biztonsági elit kulcsintézményének, a Council on Foreign Relationsnak a szakértője. Mindenképpen érdemes tehát figyelni arra, hogy mit mondanak; és, amit új könyvükben mondanak, az nem éppen megnyugtató. Állítják – az esetek jó részében bőségesen dokumentáltan -, hogy a közösségi média és az internet alapjaiban forgatta fel a politika, a háború játékszabályait. A Twitter-háborúk nem csupán virtuális áldozatokat eredményeznek, és a „félreinformálás” sem csupán kellemetlen bosszúsághoz vezet, hanem nemzetek sorsát döntheti el.
Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor
