Skip to main content
jogközigazgatás: magyartörvények, határozatok

A közigazgatási bíróságokról szóló törvény tervezete

Szerző: 2018. október 27.No Comments

„Felkerült a kormányportálra a közigazgatási bíróságokról szóló törvény 68 oldalas tervezete, amelyből kiderült, hogy az esztergomi székhely mellett még Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Győrben, Pécsen, Szegeden és Veszprémben jönnek létre regionális illetékességgel rendelkező törvényszékek. A kormány tervei szerint 2020. január 1-jén működnek majd a közigazgatási bíróságok.

Az öt napig véleményezhető tervezet szerint megalakulhat majd a 11 tagú Országos Közigazgatási Bírói Tanács (OKBT), amely a közigazgatási bírák véleményező és döntéshozó testülete lesz. Az OKBT elnöke a Közigazgatási Felsőbíróság elnöke, és tíz tagját hat évre választják meg. Például a testület véleményt adhat, illetve javaslatot tehet a miniszternek a közigazgatási bírósági vezető felmentésére.

Az igazságügyi tárca még az év vége előtt benyújtja a közigazgatási bíróság felállításáról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek és még az idén elfogadhatják. Trócsányi László igazságügyi miniszter korábban azt mondta, hogy „a bírói függetlenség állócsillag a magyar alkotmányosság és demokrácia egén, az alaptörvény egyértelműen rögzíti a bírák függetlenségét”.

A mostani tervezet szerint a közigazgatási törvényszék elnöke felett a munkáltatói jogokat a miniszter gyakorolja, a miniszter határozza meg a közigazgatási bíróság bírói és igazságügyi alkalmazotti létszámát, a bírák vagyonnyilatkozatával kapcsolatos feladatokat szintén a miniszter látja el. A jogszabály indokló részéből pedig kiderül, hogy a kinevezési hatáskörébe tartozó vezetői pályázatok esetén pedig a miniszter minden esetben meghallgatást tart, és a meghallgatás eredményéhez képest hozza meg kinevezési döntését.[Napi.hu]”

„Véleményezési határidő 2018. október 30. 12.00 óra
Az észrevételeket a barnabas.hajas@im.gov.hu és a peter.laszlo.salgo@im.gov.hu címekre várjuk.[Igazságügyi Minisztérium]”

Forrás:
Megjött a javaslat: átalakítja a kormány a bírósági rendszert; Vég Márton; Napi.hu; 2018. október 25.
A közigazgatási bíróságokról szóló törvény tervezete; Igazságügyi Minisztérium; 2018. október 25. (PDF)
A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról szóló törvény tervezete; Igazságügyi Minisztérium; 2018. október 25. (PDF)