„Már sokat írtak a munka jövőjéről, közülük számosan elég borús képet vázoltak fel. Tanulmányok sora jelzi azt előre, hogy az automatizáció fenekestül felforgat majd egész iparágakat, és többmilliónyi ember fogja elveszíteni állását. Az Oxfordi Egyetem két professzora egy 2013-as tanulmányban egyenesen azt írta, hogy egy vagy két évtizeden belül a gépek a munkahelyek 47 százalékát fogják kiváltani az Egyesült Államokban.
Az ehhez hasonló következtetések azt a narratívát erősítik, hogy a jövőben elkerülhetetlenül szükségtelenné válik az emberek munkája. Ezt a nézetet amúgy főként a vállalatok hangoztatják, és ezt az úgynevezett haknigazdaság negatív trendjei is erősítik. (Az angolul gig economynak nevezett, a digitalizáció által elősegített jelenség jellemzője az átmeneti időre, rugalmas keretek között, projektalapon történő foglalkoztatás egyre szélesebb körű elterjedése, illetve hogy a munkaadók egyre inkább nem teljes állású alkalmazottként, hanem szabadúszó vállalkozóként foglalkoztatják a munkavállalókat – a szerk.).
A munkavállalók és a szakszervezetek kevés szerepet játszottak eddig a munka jövőjéről szóló diskurzusban. Ha ez megváltozik, akkor a munka jövője egészen másként nézhet ki.
Három elterjedt feltevés torzítja az automatizáció foglalkoztatásra gyakorolt hatására vonatkozó előrejelzéseket. Ezek megfelelő értelmezése kulcsfontosságú a munkavállalók jogainak megvédésében és az uralkodó narratíva fatalista kicsengésének megváltoztatásában.Az első feltevés szerint a teljesen automatizált munkahelyek a közeljövőben kiváltják az emberi munkaerőt. Ez a nézet alig több puszta találgatásnál, sőt, az ugyanazon adatokat vizsgálók különböző következtéseket is levonhatnak. Például egy 2017-es McKinsey-tanulmány – amely ugyanazokat az adatokat használta, mint a 2013-as előbb említett oxfordi kutatás – arra jutott, hogy az USA-ban csupán az álláshelyek 5 százalékát lehet teljesen automatizálni. Azt is leszögezte, hogy az amerikai munkahelyek mintegy 60 százaléka részben automatizálható. Másként: az automatizáció nem azt jelenti, hogy az emberi munkavégzésnek el kell tűnnie, csak azt, hogy termelékenyebbé válhat.
Azt azonban le lehet szögezni, hogy a jelenlegi trendek kihangsúlyozzák, miért fontos annak a folyamatnak a demokratizálása, amely arról szól, hogy az új technológiák miként épülnek be a vállalati folyamatokba. Sok munkavállaló számára fontosabb lehet magánál a technológiánál az, hogy milyen módon vezetik be a cégénél. A második feltevés szerint az automatizáció a legtöbb munkavállalónak nem kedvez. Azonban az emberek és a politika – nem a gépek – határozzák meg a dolgozók munkakörülményeit. Ha elfogadjuk azt a nézetet, hogy a technológia növelni fogja a teljes termelékenységet (bár ez az érvelés továbbra is igen vitatott, miután az elmúlt évtizedben az OECD-tagállamokban a termelékenység csak kismértékben nőtt), akkor a munkavállalók és a politikai vezetők a munka és a magánélet közötti egyensúly jobb kialakítására fókuszálhatnak. A napi nyolcórás munkaidő eléréséért több mint egy évszázada küzdöttek. A most zajló diskurzus lehetőséget teremt a rövidebb munkahetekről szóló tárgyalásokra is. Néhány szakszervezet már ennek megfelelően lépett fel: több érdekképviseletnek kell követnie ezt a példát.
Végezetül arra is ki kell térni, hogy bár most szinte minden az automatizációról szól, nem ez a legsürgetőbb kérdés a munkavállalók szempontjából.
A dolgozóknak a legnagyobb aggodalmat azok a kérdések okozzák, amelyeket a saját bőrükön éreznek: a részleges vagy nem a képesítésnek megfelelő foglalkoztatás, a kétes jogi alapokon álló alkalmazás és a stagnáló bérek.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2018-as jelentése szerint világszerte 1,4 milliárd embert foglalkoztatnak kétes jogi helyzetben az informális szektorban, miközben a munkanélküliek száma 192 millió.Természetesen a mostani új technológiák kedvezőtlenül hatnak a munkavállalókra. Mindig az volt a helyzet, és továbbra is az lesz, hogy az emberek idővel az egyik gazdasági szektorból a másikba kerülnek. Miközben azonban a technológiai innovációk új lehetőségeket teremtenek, a mostani haknigazdaság különösképpen visszatükrözi azt, hogy a technológia miként tudja gyengíteni a munkavállalók jogait és fokozni a gazdasági bizonytalanságot.
Nem szabadna elfogadnunk a munka nélküli világ miatt aggódók narratíváját. A szakszervezeteknek a munkahelyi körülmények javítására, a munkavállalók új iparágakban történő önszerveződésére, illetve azzal az autoriter üzleti modellel szembeni fellépésre kellene fókuszálniuk, amely kevés beleszólást enged a foglalkoztatottaknak a cégük működésével kapcsolatos kérdésekbe.
Egyre több pozitív jellel lehet találkozni. A munkavállalók önszerveződése egyre erősebb a szolgáltatószektorban. A dolgozók magasabb bérért küzdenek a világ legnagyobb vállalatai közé tartozó cégeknél. A következő lépés az lesz, hogy az automatizáció hatásainak kérdése egyre inkább előtérbe kerül a munkavállalók önszerveződésénél. A munka jövőjére nem egy előre meghatározott dologként kell tekinteni, az erről szóló történetet még most is írják. A legfontosabb kérdés, mint mindig, hogy ki írja ezt a történetet. [A szerző a Green Economy Network kampány-koordinátora.]”
Forrás:
A munka jövőjének átírása; Bruno Dobrusin; Világgazdaság; 2019. január 18.
