Találat: technológiai fejlődés — társadalmi-gazdasági hatásai

Ferenc pápa: A mesterségesintelligencia-rendszerek nem súlyosbíthatják az egyenlőtlenséget

„A Kultúra és a Nevelés Dikasztériuma szervezésében tartotta meg a Minerva Párbeszéd csoport éves találkozóját Rómában, a résztvevőket március 27-én, hétfőn délelőtt fogadta Ferenc pápa. A mesterséges intelligencia szerepéről, célkitűzéseiről és korlátairól tanácskozó harmincfős közösségnek a Szentatya az új technológiák pozitív szerepéről szólt, leszögezve, hogy azok feltétlen kritériuma, hogy mindig álljanak az emberi méltóság szolgálatában. A Minerva Párbeszéd csoport évenkénti szokásos találkozóin a technológia világának szakértői – tudósok, mérnökök, cégvezetők, jogászok és filozófusok – folytatnak párbeszédet egymással és az Egyház képviselőivel, hogy...

Részletek

Az MI forradalma: Kinek lesz barát, kinek lesz ellenség? – Infotér Szakmai Napok

„Az AI forradalma: Kinek lesz barát, kinek lesz ellenség? Átvette az uralmat az Általános Mesterséges Intelligencia (AMI)? Vagy történt, AMI történt? Miért (NEM) veszíted el az állásodat? Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a gépek már nem csak az összeszerelő üzemek állandó lakói, hanem képesek zenét komponálni, regényeket és verseket írni emberi beavatkozás nélkül. Ez már nem fikció és a távoli jövő, hanem a jelenünk. Néhány hónappal a Chat GPT, és más általános mesterséges intelligencia (AMI) jellegű alkalmazások megjelenése után minden szakértő...

Részletek

A virtuális élet nem helyettesítheti a valós életet – mondta Ferenc pápa

„Hétfőn délelőtt Ferenc pápa a Konzisztórium teremben fogadta a Pápai Életvédő Akadémia tagjait, akik plenáris ülésüket tartják a Vatikánban. Hozzájuk intézett beszédében a pápa hangsúlyozta, hogy a technológiának az emberiség szolgálatában kell állnia. „A személyre összpontosítani. Új technológiák a közjóért” – ez a kétnapos plenáris ülés témája, amelynek kapcsán a pápa három kihívásra mutatott rá: az emberi élet változó feltételei a technológiai világban; az új technológiák hatása az „ember” és a „kapcsolat” fogalmának meghatározására; a „tudás” koncepciójának értelmezése és az abból származó...

Részletek

Közteherviselés a digitális jólétben

„A kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy a digitalizáció folytán létrejött olyan műszaki, gazdasági jelenségek okait és következményeit tárják fel, amelyek globális hatásuk miatt életünk részévé váltak és felvetik a közteherviselés fogalmának gyökeres átalakulását. A tanulmányok három jelentős téma köré csoportosulnak. Az első rész bemutatja a legnagyobb dotcom társaságok hatását a globális és a magyar gazdaságra. A második fejezet a sharing economy jelenségével foglalkozik. A kötet harmadik része az ipari tevékenység átalakulására, a robotizáció gazdasági és társadalmi hatására fókuszál. A Közteherviselés a digitális...

Részletek

Konferenciafelhívás: Az új technológiák hatása a demokráciára

„Az Alkotmánybíróság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete (NKE ITKI) 2022 tavaszán ismét megrendezi éves konferenciáját a technológiai fejlődésnek az államra, a társadalomra és a jogra gyakorolt hatásával összefüggő témák megvitatására. 2020-ban és 2021-ben két konkrét „felforgató technológia” volt konferenciáink terítékén: a mesterséges intelligencia és az internetes platformok. Idén, konkrét technológia meghatározása nélkül, egy kulcsfontosságú hatásterületet, a demokráciát választottuk fókuszpontnak. Azt kívánjuk körbejárni, hogy az új technológiák milyen hatással járnak a demokrácia működésére és...

Részletek

A mesterséges intelligencia (MI) etikai és társadalmi kérdései – ahogy a Vatikán látja

„Paolo Benanti ferences szerzetes évek óta foglalkozik a mesterséges intelligenciával és annak etikájával. Az eredetileg mérnöknek tanuló Benanti az ember és a technológiák találkozásának etikai vetületeiből írta doktori disszertációját, és több mint három éve tevékenyen részt vesz a Vatikán mesterséges intelligenciára vonatkozó álláspontjának kialakításában, sőt ő Ferenc pápa főtanácsadóinak egyike. Annak érdekében, hogy összegyűjtse, mit tartanak etikusnak a nagy algoritmus-fejlesztő cégek, Benanti személyesen találkozott többek között az IBM alelnökével, a Google-féle Alphabet tulajdonában álló DeepMind társalapítójával és a Facebook AI-etikával foglalkozó vezetőjével...

Részletek

Gondolatok a transzhumanizmusról

„Raymond Kurzweil, jövőkutató és technológiai evangelista, valamint szerzőtársai egy több tudományterületet felölelő diskurzust tárnak elénk az emberi képességek tudományos és technológiai alapú tökéletesítéséről (transzhumanizmus), a mesterséges intelligenciáról és a spiritualitásról. Meddig mehetünk el biológiai énünk fejlesztésében? Milyen hosszú életre vágyhatunk? Mely esetekben tisztességes és igazságos az ember tökéletesítése? Mikortól válik a mesterséges intelligencia emberré? Milyen kihívások elé állítja a transzhumanizmus a világvallásokat? Ez a tanulmánykötet olyan tudományos érdeklődésű olvasók figyelmére is számot tarthat, akiket a spiritualitás, az embertökéletesítés és a mesterséges intelligencia...

Részletek

„Akár akarják a kormányok, akár nem, a technológia minden társadalmat át fog alakítani”

„Abishur Prakash, kanadai geopolitikai szakértő a Neokohnnak elmondta, hogy a nagy tech cégek csak azért nőhettek ilyen nagyra, mert az amerikai kormányzat elaludt, azonban szerinte feldarabolásuk geopolitikai bonyodalmakhoz vezethet. Interjú. A geopolitikai és technológiai szakértő, jövőkutató „The World is Vertical – How Technology Is Remaking Globalization” (A világ vertikális – Hogyan változtatja meg a technológia a globalizációt) című könyvét mutatta be az MCC Budapest Lectures rendezvényén. Abishur Prakashnak eddig két könyve jelent meg magyarul; az Új Geopolitika valamint Go.AI: A mestereséges intelligencia...

Részletek

Blokkláncon a jövőnk | 2. rész: decentralizált pénzügyek, NFT-k, tokenek, okos szerződések

„A kétrészes cikk második részében az Ethereum 2.0, a hibrid okos szerződések, a decentralizált pénzügyek (DeFi), a digitális jogkezelés és az NFT-k kerülnek terítékre. A cikk első része itt érhető el. A cikk szerzője a digitális innovációval és termékfejlesztéssel foglalkozó Canecom alapítója, Kubatov Márk. Hogyan oldhatja meg az Ethereum 2.0 a jelenlegi kihívásokat? Az Ethereum 2.0, más néven „Serenity” vagy Eth2 az Ethereum blokklánc frissítése, upgrade-je. Célja, hogy növelje az Ethereum hálózat sebességét, hatékonyságát és skálázhatóságát azért, hogy a hálózat több tranzakciót...

Részletek

Az algoritmikus méltányosság társadalmi-technikai szemmel

„A szerzőtrió munkája az Information Systems Journal című szaklapban jelent meg. Céljuk annak bemutatása, hogy amennyiben egy információs rendszer algoritmikus eszközöket használ a méltányosság biztosítására, akkor az eredmény miért függ a technikai és a társadalmi struktúrák közötti kölcsönhatásoktól. Mivel ez a szemlélet a műszaki területek és a társadalomtudományok ismeretanyagát egyaránt integrálja, ezért új eredményekkel kecsegtet. Maga a tanulmány 310 algoritmikus méltányossággal foglalkozó cikk szisztematikus áttekintésén alapszik, amelyek alapján alapvető szakirodalmi téziseket rekonstruál, melyeket ütköztet a társadalmi-technikai értelemben felfogott algoritmikus méltányosság elképzelésével. A...

Részletek
Page 1 of 11 1 2 11