Hatalmas adatvagyont halmozott fel a NAV: Élesíti csodafegyvereit az adóhivatal

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idei ellenőrzési stratégiájának három fő csapásiránya az önkéntes jogkövető adózók támogatása, a kiemelt adózók ellenzőzése és a súlyos kockázatot jelentő cégek, tevékenységek ellenőrzése, azaz a rejtett gazdaság felderítése.

Ez utóbbi során kiemelt figyelmet fordítanak a tavaly bevezetett online számlákra és az online kasszákból, továbbá az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszeren (EKÁER) keresztül érkező adatok kockázatelemzésére.

Az elmúlt évek nagy feladata az információk begyűjtése volt, az idén már a meglévő és az új adatok hasznosításán a sor – értékelte lapunknak az adóhivatal ellenőrzési tervét Séra Gergely, az EY Law adóperes szakértője. A 2019-es irányelvek mögött az az elvárás húzódik meg, hogy az adóhatóság ezt a robusztus adatmennyiséget eredményesebben hasznosítsa.

Ez az év a cégek és a NAV számára tanulóidő lesz az adathasznosításban. A jogszerűen működő vállalkozásoknak ügyelniük kell az adminisztratív hibák minimalizálására, hogy a kockázatkezelésnél a NAV ne őket jelölje ki ellenőrzésre.
A következő időszak kérdése, hogy az adóhatóság mikor tudja igazán hatékonyan kiaknázni a nála lévő adatokat. A hatóság egyébként gyorsan változik: öt éve még nagyon nehezen tudtuk elképzelni, hogy valós időben tudjon tranzakciókat elemezni, míg most azt nehéz elképzelni, hogy erőteljesen meg tudja növelni a kiválasztási hatékonyságot. Pedig az elsőhöz az eszközöket is meg kellett teremteni, a másodikhoz pedig már az adatok is rendelkezésre állnak – mondta Séra Gergely.”

Forrás:
Élesíti csodafegyvereit az adóhivatal; Papp Zsolt; Világgazdaság; 2019. március 13.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatás:magyar, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.