Az NKE-n ismertette akciótervét a Mesterséges Intelligencia Koalíció

„Újra a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen ülésezett a Mesterséges Intelligencia Koalíció. A szervezet tagjai értékelték a megalakulás óta eltelt félév eredményeit, de szó volt a következő időszak akciótervéről és a mesterséges intelligencia (MI) jövőképéről is.

Az idei év végére elkészül a Mesterséges Intelligencia Stratégia, amely komolyabb kormányzati megjelenést vetít előre ezen a területen – mondta az ülésen Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter közölte: a 183 tagszervezetet számláló koalícióban 18 projektcsoport dolgozik az adatpolitika, az MI technológiák kutatása és fejlesztése, illetve olyan alkalmazások kimunkálása terén, amelyeknek már gazdaságfejlesztési hatásuk is lesz. Utóbbi területen a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre is épít a szaktárca, hiszen az államigazgatási területen is kutatják a mesterséges intelligencia alkalmazhatóságát. Az ügy „társadalmasítását” pedig az „MI ÉlményTÁR, MI ÉlményTÉR” elnevezésű interaktív kiállításokkal indították el, amely 20 élménytechnológia kipróbálásával lehetőséget ad arra, hogy megmutassa: milyen hatást gyakorol a mesterséges intelligencia a különböző iparágakban. A miniszter közölte: az MI technológia nemzetközi versenyképességének javítását erősíti, hogy a 2020-as költségvetésben az előző évhez képest 25 százalékkal, mintegy 32 milliárd forinttal többet fordítanak kutatásokra. Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke emlékeztetett arra, hogy a tavaly októberi megalakulás óta háromszorosára nőtt a taglétszámuk. A szervezet az állandó szakmai együttműködés és a Mesterséges Intelligencia Stratégia kidolgozása mellett arra is törekszik, hogy Budapest mellett vidéken is megismertessék, mire alkalmas ez az új technológia. A szervezet akcióterve nyár végére, ősz elejére elkészül, amely a stratégia előfutára lehet. Ennek akciópontjai: az adatvagyon felmérésével az adatgazdaság hatékonyabbá tétele, egy Nemzeti Adatvagyon Ügynökség létrehozása, a technológiai fejlesztések és a minél szélesebb körben való alkalmazhatóság meghatározása.

Az ülésen szó volt a 18 projektcsoport tevékenységéről is. A munkacsoport vezetőinek beszámolójából kiderült például, hogy az MI innovációhoz hatalmas mennyiségű és jó minőségű adatra van szükség, amelyek legnagyobb része a közszférából származik, ám fontos ezen adatok védelme is. Cél egyebek mellett az MI technológiát használó alkalmazások számának növelése és a tömegoktatás is, amihez kisokos készül általános és középiskolások számára. Az ismertetett akcióterv célja nem a teljesség, hanem a következő időszak cselekvéseinek meghatározása – hangzott el az ülésen.”

Forrás:
Az NKE-n ismertette akciótervét a Mesterséges Intelligencia Koalíció; Tasi Tibor; Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 2019. június 21.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, informatika, közigazgatás:magyar, közigazgatási informatika, technika, tudomány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , .
Közvetlen link.