gazdaság

Csaló fuvarozókat ellenőrző rendszert vezetnek be

Szerző: 2020. augusztus 17.No Comments

„A magyarországi székhelyű fuvarozási vállalkozások 2015-ig jelentősen növelték piaci teljesítményüket és a GDP-hez közel hat százalékkal járultak hozzá. „Abban az évben aztán megtört a lendület, és csökkenni kezdett a magyar fuvarozók nemzetközi piaci részesedése” – mondta az InfoRádiónak Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára. Az okok többrétűek, de sokat ront a helyzeten a csalók magas aránya – derült ki a beszélgetésből.

A BiReg-rendszer bevezetése már a magyar fuvarozók piaci pozíciójának megőrzését segítő harmadik intézkedés lesz. „Az első lépés a papír alapú fuvarengedélyek átalakítása volt, számos olyan biztonsági elemmel látták el, ami miatt jóval kevésbé hamisítható” – idézte fel Karmos Gábor. A második elem az egyesület által a minisztérium támogatásával létrehozott internetes felület volt, amely a fel- és lerakóhelyeket segítette abban, hogy milyen formai és biztonsági követelményeket kell ellenőrizniük a külföldiek által használandó engedélyek esetében.
A BiReg egy elektronikus engedély ellenőrzési rendszer, aminek az informatikai háttere már elkészült, a szükséges jogszabályt a minisztérium előterjesztette, reményeink szerint a kormány szeptemberben elfogadja – mondta Karmos Gábor.

Amennyiben így lesz, a tesztidőszak is elindulhat ősztől, jövő évtől pedig az éles rendszer is. A Világgazdaság korábban beszámolt arról, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium abban bízik, a fuvarozók előzetes elektronikus regisztrációja, az úgynevezett BIReg rendszer tesztüzeme már szeptemberben megindulhat, az első modulja pedig januártól élesben működhet. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter akkori tájékoztatása szerint a BIReg informatikai fejlesztése jól halad, megkezdődhet a gyakorlati teszt, a rendszer bevezetéséhez szükséges jogszabály-módosítások tervezetei elkészültek. A minisztérium támogatja, hogy a rendszer bevezetése előtt fokozottan ellenőrizzék a fel- és lerakóhelyeket.”

Forrás:
Csaló fuvarozókat ellenőrző rendszert vezetnek be; Világgazdaság/Infostart; 2020. augusztus 16.
Lásd még: Mosóczi László tájékoztatója és az MKFE sajtóközleménye az ITM és az MKFE közötti szakmai egyeztetésekről; Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE); 2020. augusztus 7.