gazdaságinformatikaközigazgatás: magyartechnikatudomány

Alapjaiban határozhatja meg Magyarország gazdasági fejlődését a most megjelent Mesterséges Intelligencia Stratégia

Szerző: 2020. szeptember 14.No Comments

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Digitális Jólét Program (DJP) által életre hívott több mint 250 szakmai szervezetet tömörítő Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció együttműködésében elkészült Magyarország MI Stratégiája, amelynek tíz éves távlatában a hazai nemzeti össztermék 15%-kal, míg a KKV szektor termelékenysége 26%-kal javulhat. További cél a társadalom felkészítése a mesterséges intelligencia okozta változásokra széles körű képzési és tudatosító programokkal, a kutatási folyamatokban az üzleti szemléletmód meghonosítása, a nemzeti adatvagyonnal való felelős gazdálkodás támogatása, valamint a gazdaság körében az automatizációval járó kihívásokra adott válaszok meghonosítása.

„A piac, az akadémia és az állami szereplők másfél éves munkájának eredményeként a Kormány elfogadta Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amellyel nyertesként tudunk kikerülni az élet minden területét átalakító technológiai változásokból, miközben a mesterséges intelligenciát együtt felelősen, globális partnerként, mindannyiunk hétköznapjainak szolgálatára használjuk és fejlesztjük” – jelentette ki Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter Debrecenben.

A kiemelt célok között szerepel, hogy legalább 1 millió magyar ember találjon nagyobb hozzáadott értékű munkát a következő tíz évben, amelynek eredményeként előreláthatóan összességében a hazai nemzeti össztermék 15%-kal, míg a KKV szektor termelékenysége 26%-kal növekedhet. Ehhez szükség van az adatgazdaság beindítására, amihez a Neumann Nonprofit Kft. – NAVÜ teremti meg az intézményi kereteket, és koordinálja a közérdekű adatvagyonnal történő stratégiai gazdálkodást. „Ezzel párhuzamosan adatpiactereket hoztunk létre az új központi MI weboldalon, az AI-Hungary.com-on, hogy a gazdaság szereplői saját céljaikra használhassák fel az anonimizált, nem személyhez kötött közadatokat, illetve egymás között tudjanak adatkereskedelmet folytatni. Ezáltal tudatossá tehető a másodlagos adatfelhasználás mind a magán, mind az állami szektorban” – tette hozzá Palkovics László.

Az adat alapú kormányzás megalapozása érdekében egy adatelemzési kompetenciaközpont jön létre a Debreceni Egyetem és a NAVÜ együttműködésében, amelynek feladata a közadatok elemzése lesz – erről már Kósa Lajos országgyűlési képviselő beszélt. Hozzátéve, hogy a szintén prioritásként kezelt kutatások és fejlesztések támogatása és az alkalmazások széleskörű elterjesztése érdekében a cívisvárosban továbbfejlesztik a magas szintű innovációs tevékenységek számára nélkülözhetetlen nemzeti szuperszámítógép-infrastruktúrát és -ökoszisztémát (HPC), amelynek keretében Debrecenben 2022-ig egy 5 PetaFlops teljesítményű szuperszámítógépet is építenek.

Az oktatás- és kompetencia-fejlesztéshez kapcsolódóan elindul az MI Akadémia, amely a technológiával kapcsolatos tudás és tanulási lehetőségek gyűjteménye. „Zászlóshajó kezdeményezésünk az MI Kihívás, amelynek keretében célunk, hogy egymillió magyar ember ismerkedjen meg az MI-vel, illetve legalább százezren végezzenek el alapozó kurzust a témában. Emellett számos közép és felsőfokú oktatási, illetve felnőttképzési programot indítunk, amelyek segítenek a munkavállalók átképzésében” – emelte ki Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke. Éppen ezért a Stratégia hosszú távú fejlesztési tervei, ún. transzformatív programok között is jelentős szerepet kap az MI támogatott egyéni tanulási utak kérdése.

A gazdaság és társadalom általános technológiai felkészítését szorgalmazó további transzformatív programok között szerepel az önvezetés, az ügyfélszolgálat automatizáció, a klíma vezérelt agrárium, a megújuló energiákon alapuló energetikai rendszerek, az egészségügyi személyi asszisztensek, valamint a polgárok saját adatai feletti rendelkezési jogát új szintre emelő adattárca. Iparági szempontból a gyártás, az egészségügy, az agrárium és a közlekedés-logisztika lehetnek azok, ahol Magyarország a legjobban helyt állhat a globális mesterséges intelligencia versenyben.

A kutatás-fejlesztés további fellendüléséhez hozzájárul a SZTAKI vezetésével megalakult Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium, amely elsődlegesen az alkalmazott kutatásokat hivatott elősegíteni. Az alkalmazások ösztönzését a Digitális Jólét Nonprofit Kft. (DJ NKft.) keretében létrejövő MI Innovációs Központ végzi majd.

A Mesterséges Intelligencia Stratégiáról itt olvashat bővebben.

Az esemény itt visszanézhető.

Az MI Koalícióról

A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére, a Digitális Jólét Program (DJP) keretében jött létre, hogy szakmai platformot biztosítson az üzleti, kutatói, egyetemi és kormányzati szféra képviselői számára a mesterséges intelligencia területén. A 260 tagot és több, mint 1000 szakértőt tömörítő MI Koalíció hat, szakterületek szerint szervezett munkacsoportban végzi munkáját, és az MI országstratégia kidolgozásán és végrehajtásán túl összekötő kapocsként működik az üzleti és kutatói szféra között a mesterséges intelligencia technológiák minél szélesebb körű bevezetése érdekében. A platform célja annak elősegítése, hogy Magyarország az európai élvonalba kerüljön az MI fejlesztések terén, illetve, hogy ennek eredményeképp javuljon a hazai KKV-k versenyképessége. Az MI Koalíció továbbá érzékenyítést végez a kapcsolódó technológiákról, hogy közelebb hozza a társadalomhoz a mindennapokban is használható MI-alapú megoldásokat. Web: www.ai-hungary.com

Forrás:
Alapjaiban határozhatja meg Magyarország gazdasági fejlődését a Mesterséges Intelligencia Stratégia a 2030-ig terjedő időszakban; Digitális Jólét Program; 2020. szeptember 9.