A koronavírus-járvány kitörése óta folyamatosan nő a digitális kormányzati szolgáltatások népszerűsége Magyarországon

„A COVID-19 járvány kitörése óta folyamatosan nő az érintkezésmentes, elektronikus szolgáltatások népszerűsége a közigazgatásban. A digitális megoldásokkal jelentősen csökkenthető a személyes kontaktusok száma, így az e-közigazgatási rendszerek létrehozásáért és működtetéséért felelős NISZ Zrt. is jelentősen átstrukturálta fejlesztési prioritásait annak érdekében, hogy az online ügyintézési lehetőségeket minél több ember számára biztosítani tudja.

A pandémiás időszakban a magyarorszag.hu portál jelentős forgalomnövekedést generált. Március óta a havi látogatások száma átlagosan meghaladja az 5 milliót. A portálon már 920 ügy intézhető elektronikusan, amelyek közül 160 ügyhöz tartozik közvetlenül a felületen kitölthető űrlap. Az állampolgároknak lehetősége van többek között fogyasztóvédelmi panasz benyújtására és kincstári értékpapír számla nyitására. A tavaszi veszélyhelyzet kihirdetése óta pedig az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nagyobb arányú igénybevételét azzal támogatja a NISZ, hogy az elfelejtett Ügyfélkapu felhasználóneveket az állampolgárok a 1818 Kormányzati Ügyfélvonalon keresztül is megtudhatják. Megemelkedett az időpontfoglaláshoz, a , az egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetéséhez kapcsolódó ügyintézések száma, valamint az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér használata.

Szembeötlő az e-Papír népszerűségének növekedése is. Az ily módon indított ügyek száma négyszeresére emelkedett a veszélyhelyzetet megelőző időszakhoz képest a szociális ügyek, a családtámogatási feladatok, illetve az egészségügyi ügyek vonatkozásában, valamint az összes dokumentumfeltöltés is növekvő tendenciát mutat. Nemcsak a magánszemélyek, a gazdálkodó szervezetek is egyre nagyobb arányban használják az e-Papír szolgáltatást. A januári beküldésekhez képest júliusban 71 százalékkal növekedett a Cégkapuról küldött dokumentumok száma.

A közigazgatási ügyek online intézését nagyban segítette a vállalat úgy nevezett azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatása, amelynek segítségével olyan személyek is tudnak elektronikus úton dokumentumot aláírni, akik nem rendelkeznek elektronikus aláírással, de van Ügyfélkapu regisztrációjuk. Az egy évvel korábbi havi átlag 760 ezer hitelesítéshez képest 2020. márciusában 1,2 millió dokumentumhitelesítés történt, ez pedig a tavalyi év csúcs hónapjához képest is 30 százalékos növekedés.

A közeljövő kiemelt feladata a közigazgatási ügyek automatizálása, a korábban kiépült rendszerek, nyilvántartások közötti átjárhatóság megteremtése. Ahhoz, hogy egy állampolgárnak felajánlhassuk a lejáró személyigazolványának megújításához szükséges adatlap automatikus kitöltését, a háttér szakrendszerek összekapcsolására van szükség.  Az új szolgáltatásoknál egyre inkább szerepet kapnak az adatbázisokra épülő, automatizált megoldások is. A járványhelyzet tanulságaiból kiindulva, annak érdekében, hogy az állampolgárok ügyeiket személyes érintkezés nélkül is minél egyszerűbben és gyorsabban intézhessék, a NISZ még több elektronikus közigazgatási szolgáltatás fejlesztésébe kezdett.”

Forrás:
Nő az elektronikus közigazgatási szolgáltatások népszerűsége; NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.; 2020. október 1.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.