energiagazdaságinformatikaközigazgatás: magyartechnikatudomány

Az elkövetkező időszakot a digitalizáció és zöld átmenet fogja jellemezni, mondta Palkovics László – Infotér Konferencia 2020

Szerző: 2020. október 26.No Comments

„Az elkövetkező időszakot a digitalizáció és zöld átmenet fogja jellemezni – emelte ki az innovációs és technológiai miniszter kedden a balatonfüredi Infotér konferencián online mondott köszöntőjében, amelyben a mesterségesintelligencia-stratégiáról, valamint a Zalaegerszegre tervezett drón kompetenciaközpontról is beszélt.

Palkovics László hangsúlyozta: a koronavírus-járvány következtében mind az állampolgárok, mind a vállalatok digitalizációja számos esetben felgyorsult. Példaként említette az otthoni munkavégzésre, digitális oktatásra vonatkozó megoldásokat.

A miniszter szerint az elkövetkező időszak fejlődése technológiavezérelt lesz.

A digitális technológiák alapvetően formálják át a mindennapokat, a vállalkozások és a közigazgatás működését – mondta.

A miniszter kiemelte: a kormányzati intézkedéseknek, a gazdaságvédelmi akcióterv programjainak köszönhetően a magyar foglalkoztatás a tavaly augusztusi legmagasabb 4,532 milliós szinttől a tavaszi visszaesést követően idén augusztusban már nem sokkal maradt el, 4,514 millióan dolgoztak Magyarországon – mondta.

Szólt arról is, hogy a magyar gazdaságban több mint 5900 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre, ebből már megjelent több mint 2847 milliárd, támogatói döntéssel rendelkezik további 1616,5 milliárd, valamint még kifizethető 1443 milliárd forint.

Palkovics László kitért a Mesterséges Intelligencia Stratégiára is, amely szerinte a kormány egyik legsikeresebb szakmai-társadalmi együttműködése.

A stratégiára azért volt szükség, mert a mesterséges intelligencia jelentette lehetőségek mértéke és a terjedés dinamikája szükségessé teszi, hogy Magyarország is kijelölje a fejlesztési prioritásokat. Ezért a dokumentumban meghatározták a Magyarország szempontjából kiemelten fontos területeket és a szükséges intézményi keretrendszert: az adatgazda Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget, a felhasználókat kutatásokkal és innovációval támogató, az MTA SZTAKI vezette Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labort, illetve a piacfejlesztésre koncentráló Mesterséges Intelligencia Innovációs Központot.

Beszélt a klímapolitikai és energetikai célokról is kiemelve, hogy a klímabarát és rugalmas áramtermelés megvalósításában kulcsszerepet kap a digitalizáció.

Palkovics László bejelentette, hogy a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpálya területére drón kompetenciaközpontot is terveznek. A DRONEMOTIVE Kompetencia Központ polgári és állami pilóta nélküli légijármű- és csatlakozó rendszerek kutatás-fejlesztését, minősítését, tesztelését, UAS szolgáltatásokat és tanácsadást, valamint széles körű képzési portfóliót megvalósító ökoszisztémaként valósulna meg.”

Forrás:
Az elkövetkező időszakot a digitalizáció és zöld átmenet fogja jellemezni; Innovációs és Technológiai Minisztérium; 2020. október 20.