gazdaságinformatikajogközigazgatás: külföldönszakirodalom

„A nagyság átka” – versenyben a tech óriások?

Szerző: 2021. január 24.No Comments

„Az Óesztendő jogéletében fontos, bár a koronavírussal összefüggő események miatt csak csekély visszhangot kapott eseménynek számított, hogy az amerikai hatóságok versenyfelügyeleti eljárásokat indítottak a Google és a Facebook ellen. Az eljárásokban azt állítják, hogy a nagy tech cégek a verseny elfojtására törekednek. A Google-t azzal vádolják, hogy az internetes keresők és keresési hirdetések piacának monopolizálására törekszik, amikor versenytársainak partnereivel olyan megállapodásokat köt, amelyek megnehezítik azok működését. A Facebook-kal szemben pedig azért indítottak eljárást, mert versenytársainak felvásárlásával akadályozza meg alternatív közösségi média kiépülését. Ezek az eljárások azért is jelentősek, mert a tengerentúli hatóságok hosszú évtizedeket követően most először kezdeményezik vállalatok feldarabolását. De vajon mi is áll a piac védelme érdekében bevetett hatósági orvosság hátterében?

Technológiai vállalatok: áldás vagy átok?

A mögöttünk hagyott évtizedben az üzleti világot egyik leginkább meghatározó, és egyúttal a társadalmakra is lényeges hatást gyakorló jelenség a nagy technológiai vállalatok látványos megerősödése volt. Az úgynevezett „Big Tech” – vagyis például a Google, a Facebook, a Microsoft az Amazon és az Apple vállalatok – működését egyfajta Janus-arcúság jellemzi. Egyfelől a korábbi időkben soha nem látott kommunikációs és kapcsolatteremtési tereket nyitottak és tettek világszerte könnyen elérhetővé. Ezek a kommunikációs csatornák újabb lendületet adtak a gazdaságok és az üzleti működés globalizációnak. Az információhoz jutás egyszerűsödése és azonnalivá válása emellett megszilárdították az információs társadalom kötőszövetét, és nagyobb teret engedtek azon társadalmi kapcsolatok előtt, amelyek a digitális hálózatok, nem pedig a hagyományos fizikai jelenlétet kívánó klubok, egyesületek, vallási közösség és más hasonló szerveződések keretei között formálódnak. Az Óesztendőben kirobbant járvány, illetve az azzal együtt járó gyülekezési korlátozások pedig mindezt roppant mértékben fel is erősítették.

Másfelől ennek a fejlődésnek komoly gazdasági és társadalmi ára van. A Big Tech cégek többek között abban különböznek a korábbi idők hírhedt ipari trösztjeitől, hogy tevékenységük jelentős hatást gyakorol a politikai közösség alapvető elveire és értékeire. A Google, a Facebook, valamint a többi technológiai vállalat – az internetes kereső és közösségi hálózatokon – a polgárok ideológiai, kulturális vagy más egyéb meggyőződése alapján virtuális tereket alakít ki. Ezek a virtuális terek határozzák meg azt, hogy a platformokon milyen információk, hirdetések lesznek elérhetők vagy éppen milyen vélemények ismerhetők meg az egyes emberek számára. A szolgáltatásokat pedig a felhasználók által átadott adatokon és preferenciákon alapuló algoritmusok szabják személyre. Ebből következően az algoritmusok – méretgazdaságosság elvéhez hasonlóan – annál pontosabbak és a platformok szolgáltatásai annál magasabb színvonalúak, minél több felhasználót tudhatnak magukénak.

Ugyanakkor ez az üzleti modell egy lavinahatással járó ördögi kört indít el. Egyfelől a technológiai cégeket méretgazdaságosság elérése, majd – a piaci versenyt is elfojtó – monopolisztikus törekvések irányába löki. Másfelől pedig minél több felhasználó veszi igénybe a szolgáltatásokat, annál könnyebben válnak befolyásolhatóvá a kereskedelmi, fogyasztói döntéseik és politikai véleményük. Vagyis lényegében egy monopolisztikus piacon mindösszesen pár technológiai vállalat egyre erőteljesebb mértékben vonja ellenőrzése alá a polgárok üzleti, fogyasztói döntéseit, valamint emellett – amint az a jelenlegi amerikai eseményekből jól kirajzolódik – határozza meg a közéleti véleményformálás kereteit. Mindezeken túl pedig – versenyző környezet híján – a nagy tech cégek a saját kezükben tartják az innováció irányát is, ugyanis külső kényszer nélkül ők határozzák meg azokat a területeket, amelyekre kutatás-fejlesztési beruházásokat szánnak. Ennek eredményeként azonban az innováció egyre kevésbé igazodik a társadalom valós igényeihez, és egyre inkább a tech cégek saját üzleti érdekeit szolgálja. Mindezt persze a külvilág számára egy tudományos, sőt nemes küldetés köntösébe bújtatva jelenítik meg. Ezt visszhangozzák a Facebook alapító vezérének, Mark Zuckerbergnek a – túlságosan is – nagyratörő szavai, amelyek szerint olyan digitális államot épít, amely megváltoztatja a világot.

Harvardtól Chicagóig

Az óévben megindított versenyfelügyeleti eljárások azt kifogásolják, hogy a nagy tech cégek a verseny szándékolt elfojtásával tartják fenn piaci erőfölényüket. Ebből a szempontból a perek – Mark Twain nyomán – a „Gildid Age”-ként, vagyis „aranyozott korként” elhíresült elmúlt századforduló korszakát idézik, amelyben a rablóbárók és trösztök a saját piaci növekedésük megőrzése érdekében hasonló módszerekkel akadályozták meg a versenyző piacok kifejlődését az olaj-, a vasút-, és az acéliparban. Tengerentúl erre reagált az első versenyjogi szabályozás, illetve tágabb értelemben azok a politikai törekvések, amelyek a piacok védelme érdekében a gazdaság erősebb szabályozására irányultak. Theodore Roosevelt és William H. Taft elnökségei alatt indították meg azokat a versenyjogi pereket, amelyek a trösztök letörésére irányultak, és többek között a Standard Oil, valamint az American Tobacco feldarabolásához vezettek.

E korszak versenypolitikai felfogása ágyazott meg az egészen a ’70-es évekig meghatározó jelentőségű úgynevezett harvardi iskola előtt, amelynek kiindulópontja a versenyző piac lehetőség szerinti megőrzése a nagyra növő vállalatok erőfölényével szemben. Ennek fényében alapvető célkitűzés a versenyből fakadó előnyök – mint például az innováció vagy a vállalkozás lehetőségének – biztosítása akár még azon az áron is, hogy ez rövid távon nem feltétlenül előnyös a fogyasztókra nézve. A harvardi iskola tehát magát a versenyt ért támadást tekinti jogellenesnek. Ezzel szemben foglal állást a ’80-es évektől teret nyerő chicagói iskola, amely érdeklődésének előterében nem a verseny, hanem a fogyasztói jólét áll. Felfogása szerint ugyanis a versenyt ért támadás nem feltétlenül roncsolja a gazdaság hatékonyságát vagy okoz kárt a fogyasztóknak. A chicagói iskola ennek megfelelően elnézőbb a versenyt korlátozó magatartásokkal és jóval csekélyebb piackorrekciós lehetőséget enged meg az államnak. Bármelyik iskola tanait tekintjük is irányadónak, a nagy tech cégekkel szemben indított perekben rendkívül nagy kihívást jelent annak bizonyítása, hogy üzleti magatartásuk hogyan csökkenti a fogyasztói jólétet vagy a gazdasági hatékonyságot.

A „nagyság átka”, avagy a versenyjog alkotmányvédő szerepben?

Ugyanakkor a nagy tech cégekkel szemben megindított eljárások a polarizált amerikai politikai élet azon ritka pillanatai közé tartoznak, amikor egységbe kovácsolódott a Republikánus és Demokrata Párt. Ugyan más-más megfontolások mentén – a republikánusok a konzervatívokkal szemben viselt előítélet, míg a demokraták a dezinformáció terjesztése miatt –, de mindkét pártnak az a szándéka, hogy szigorúbb versenyszabályokat alkalmazzanak ezekkel a vállalatokkal szemben. Szükség van tehát a harvardi és chicagói iskola közötti vita meghaladására. Minthogy a nagy technológiai vállalatok – például a közéleti viták, az információs rendszerek ellenőrzése vagy akár a politikai döntéshozatal befolyásolása révén – komoly hatást gyakorolnak az ország alapvető elveire és értékeire, így ezekre a vállalatokra, mint hatalom birtokosaira, a versenyjogra pedig mint nem csak a piacot, hanem az alkotmányos rendet is védő jogterületre érdemes tekinteni.

Ez a felfogás tükröződik a néhai neves amerikai legfelsőbb bírósági bíró, Louis Brandeis gondolataiban is, aki a trösztökben nemcsak gazdasági, hanem a politikai és demokratikus rendre leselkedő fenyegetést látott. Brandeis a Jefferson-féle erényes és vállalkozó szellemű polgárokból, illetve az egymással versenyző innovatív vállalkozásokból felépülő gazdasági, társadalmi és alkotmányos renddel állította szembe az általa „curse of bigness” vagyis a „nagyság átka” jelzővel illetett trösztök világát, és ennek jegyében szólított fel a gazdaság átstrukturálására. Ehhez hasonló gondolatokat fogalmaz meg a keresztény, katolikus társadalmi tanítás is. XI. Pius pápa „Quadragesimo anno” kezdetű enciklikájában foglaltak szerint a „( … ) gazdasági hatalom még kevésbé intézheti a szabályozást, mert a hatalom önmagában vak és erőszakos. Hogy áldást hozhasson az emberiségre, maga is hatásos mérséklésre és bölcs vezetésre szorul, s a mérséklést és vezetést önmagában nem adhatja. Magasabb és nemesebb erőknek kell a gazdasági hatalmat kemény és bölcs fegyelem alá venniök (… ).”

Ebben a felfogásban a piac és a piaci verseny egyfajta „fékként” szolgál a vállalati hatalom túlzott nagyra növése ellen. Ha azonban a piac ezt a funkcióját már nem tudja betölteni, akkor szükségessé válik az állami fellépés. Ebből a nézőpontból szemlélve tehát az állami versenypolitika végső „fékként és ellensúlyként” szolgál a magánhatalommal szemben. Az elmúlt évtizedek a nagy tech cégek felemelkedéséről és gazdasági, társadalmi térnyeréséről szóltak. Az előttünk álló évtized egyik legnagyobb tétje viszont az, hogy a digitális korban hogyan lehet visszaállítani az innovációt legjobban szolgáló versenyző környezetet, illetve megóvni az alkotmányokon nyugvó egyéni autonómiát és a társadalmak alapvető értékeit.”

Forrás:
„A nagyság átka” – versenyben a tech óriások?; Sándor Lénárd; Ludovika.hu; 2021. január 18.