„A Policy Design and Practice szaklap 2020. évi negyedik számában „Policy labs, partners and policy effectiveness in Canada” címmel megjelent elemzés (online hozzáférhető 2021. február 2-től) a közigazgatás megújítását szolgáló szakpolitikai és innovációs laboratóriumok kanadai tapasztalatait veszi górcső alá a szakirodalmi publikációk alapján. 2015-ben, amikor Justin Trudeau a Liberális Párt élén kormányt alakított Kanadában, első bejelentései között fejezte ki azon szándékát, hogy a Michael Barber által kidolgozott „deliverológia” működési elméletét fogja érvényesíteni a kormányzásban annak érdekében, hogy a közigazgatás a kormányzat által meghatározott szakpolitikai célokhoz igazodjon. Barbert, aki korábban Tony Blair kormányának tanácsadója volt, Trudeau meghívta Kanadába a közigazgatási reformkezdeményezések támogatására. A Barber-féle megközelítés mérőszámokat rendel a szakpolitikai döntésekhez és folyamatokhoz, hogy bőséges adatokra támaszkodva folyamatosan, tapasztalati úton értékelje a kormányzati-közigazgatási hatékonyságot a kitűzött célok, a megcélzott gazdasági és társadalmi változások elérése érdekében (vagyis mérni és értékelni, hogy mennyire sikerült „leszállítani” a kitűzött kormányzati célok eredményeit). A döntéshozatal ebben a modellben kevésbé hierarchikus, együttműködésen alapszik. Célja a változások ellen ható olyan hagyományos akadályok visszaszorítása, mint a bürokratikus „letargia”, a szakértelemhiány, az alkuképtelen rugalmatlanság vagy a kockázatkerülés. Barber napjaink komplex kihívásainak megválaszolása érdekében erős és központosított vezetést ajánl, világos szakpolitikai prioritásokkal és egyértelmű vezetéssel, az eredmények mérésével és értékelésével a döntéshozatal minden szakaszában, valamint külső szakértők bevonásával a nonprofit és versenyszférából.
A fenti megközelítés kétfajta strukturális változás ajánl annak érdekében, hogy a választott kormányzat prioritásai szabják meg az irányt a közigazgatás döntéseiben és teljesítményében. Az első a szakpolitikai fejlesztéssel foglalkozó szervezeti egységek (Policy Development Units (PDUs) vagy Policy Hubs) létrehozása a központi kormányzaton belül, ami biztosítja a szakpolitikai folyamatok független monitoringját, ösztönzi a kormányzati céloknak való megfelelőséget, akár a tisztviselők noszogatásával, valamint biztosítja a közigazgatási vezetők elszámoltathatóságát is. A másik a versenyszférában már meghonosodott „ötletlaboratóriumok” adaptálása a szakpolitikai döntéshozatal folyamatába, amelyek segítenek meghonosítani a változás kultúráját a közigazgatásban. Ezek a szakpolitikai innovációs laboratóriumok (Policy Innovation Labs, PILs) lehetővé teszik a tehetséges, előremutató gondolkodású szakértők bevonását a köz-, a vállalati és a nonprofit szférából szakpolitikai megoldások kidolgozására, jellemzően egy jól meghatározott problémára, rövid határidővel. Egyszerre használnak hagyományos tudományos technikákat (kísérletezés, tesztelés, verifikálás) és a tervezői gondolkodás eszköztárát (ráérezni, meghatározni, ötletelni, prototípust készíteni, tesztelni, megvalósítani). Cél, hogy csökkentsék az ideológiai hatásokat a szakpolitikai megoldásokban, és azok bizonyíték-alapúak legyenek. A PIL-ek segítenek áttörni az említett hagyományos bürokratikus akadályokat, képesek szállítani az elvárt eredményt, a PDU-k pedig biztosítják ezek kormányzati céloknak való megfelelőségét
.
Mintegy tükrözve Barber megközelítését, a kanadai kormányon belül 2015-ben létrehozták az eredményekért és „leszállításért” felelős szervezeti egységet (Results and Delivery Unit) a kormány központi hivatalában (Privy Council Office), amely meghatározza az alapvető szakpolitikai prioritásokat, nyomon követi az elkötelezettségeket ezek mentén, felügyeli a stratégiai kommunikációt, valamint koordinál a kincstárral, amely nyomon követi a szakpolitikai célok megvalósításának folyamatát és biztosítja a szükséges költségvetési hátteret azok eléréséhez. Ezen szervezeti egységen belül 2017-ben létrehoztak egy innovációs központot (Innovation Hub, később Impact and Innovation Unit), amely koordinál az egyes hivatalok és szervezeti egységek között, segítve őket azon célok elérésében, amire meghatalmazást kaptak. Ez a központosított és áramvonalas megoldás az elemzés szerint segít kitörni az elszámoltathatatlanság „ködéből” és a szabályok „hálójából”.Tapasztalat szerint az új működési modell hozta a várt eredményeket azokban az esetben, amikor jól definiáltak voltak a célok. Az együttműködésen alapuló szakpolitikai döntéshozatal soha nem látott lehetőséget adott a vállalati és a versenyszféra képviselőinek arra, hogy befolyást gyakoroljanak a döntéshozatalra. Az elemzés ugyanakkor felhívja a figyelmet annak veszélyére is, hogy az együttműködés során a bevont külső szereplők – a jó partnerség fenntartása és a kedvező finanszírozás érdekében – hajlamosak mintegy igazodni a kormányzati elképzelésekhez és előfeltevésekhez, így gyengül a külső, szakértői kontroll lehetősége, az érintett szervezetek pedig – függetlenségük sérülése révén – veszíthetnek hitelességükből. A kormányzati prioritások kitűzése ugyanis nem pártatlanul és értéksemlegesen történik, hanem erős politikai és ideológiai hatások, elvárások alatt – az említett, központi kormányzaton belüli szervezeti egységek pedig éppen az ezeknek való megfelelőségéért felelősek, ami a folyamatban résztvevő külső szereplőkre is hatással van.”
Forrás:
Policy labs, partners and policy effectiveness in Canada; Kathy L. Brock; Policy Design and Practice; 2021. február 2.
(Szabadon olvasható.)
