„A Policy Design and Practice negyedéves periodika idei első számában az „Evolution of policy labs and use of design for policy in UK government” címmel megjelent elemzés a brit szakpolitikai laboratóriumok szakpolitikai tervezésben (design for policy) betöltött szerepét, illetve maguknak a laboratóriumoknak a fejlődési pályáját ismerteti. Mint a szerző megjegyzi, a szakpolitikáknak és a tervezésnek egyaránt kiterjedt szakirodalma van, a kettő metszetében lévő szakpolitikai tervezésnek ugyanakkor elég szűkös. A gyakorlat e téren jóval az elmélet előtt jár. A szakpolitikai tervezés a ’90-es években került előtérbe, azon belül is egyre nagyobb szerepet kaptak a szakpolitikai laboratóriumok. Ez utóbbiak többféle néven jelennek meg a szakirodalomban (policy labs, policy innovation labs, social labs, design labs, co-design labs, public sector innovation labs, government innovation labs (i-teams), public and social innovation labs (psilabs), public innovation spaces, user-centered policy design (UCPD) teams), hasonló tartalommal és célokkal. Közös jellemzőjük, hogy olyan multidiszciplináris kormányzati-közigazgatási munkacsoportokként működnek, amelyek innovációs módszertanok egész sorával kísérleteznek (a tervezést is beleértve), bevonva a polgárokat is a szakpolitika-fejlesztésbe. Jelenleg 100-nál is több ilyen laboratóriumról tudunk szerte a világban, az Egyesült Királyságban ezek közül 14 működik országos vagy regionális szinten. Miközben számuk folyamatosan nő, több közülük megváltoztatta profilját vagy akár be is zárt. Hogyan lehetne felrajzolni a laboratóriumok fejlődési pályáját, illetve hogyan lehetne azokat ellenállóbbakká tenni? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a kétéves „People Powering Policy” ösztöndíjas kutatói program interjúkkal, műhelymunkákkal és immerzív tanulási folyamatot biztosító környezettel. (Az immerzív, magával ragadó tanulás során a folyamat résztvevői szimulált, mesterséges környezetben kísérleteznek, gyűjtenek tapasztalatokat – szerk.) Az elemzés megjegyzi, hogy hasonló kezdeményezések a civil szférában is működnek, mint például az „élő laboratóriumok” (living labs), a kutatást azonban a közigazgatáson belüli laborokra szűkítették, a jelentés is ezekről szól.
A Nesta brit innovációs alapítvány adatai szerint 1991 és 2000 között mindössze két szakpolitikai laboratórium működött (Helsinkiben és Szingapúrban), 2010-ig újabb 14 jött létre szerte a világban, majd a következő évtizedekben számuk robbanásszerűen megnőtt, a már említett 100 fölötti értékre (ebből 65 az EU-ban és az Egyesült Királyságban). Az elemzés tárgyát az Egyesült Királyság laboratóriumai jelentik, amelyek országos, regionális és helyi szinten is jelen vannak, anélkül, hogy bármilyen induló „tervrajzot” követnének. Az elemzés úttörő jellegüknél fogva kettőt emel ki ezek közül, a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2014-ben indult szakpolitikai laboratóriumát (Policy Lab in the Cabinet Office), valamint az észak-írországi pénzügyminisztérium szintén 2014-ben indult közszolgálati innovációs laboratóriumát (Northern Ireland Public Sector Innovation Lab – iLab).
A kutatás a finanszírozási modellt tekintve négy alapvető modellt ír le, kiegészítve egy éppen előtérbe kerülő ötödikkel:
- Szponzorációs modell – a laboratórium finanszírozásának döntő részét egy vagy több közhivatal biztosítja.
- Támogatásos modell – a laboratórium közfinanszírozott szponzorációban részesül, költségei fedezetének egy részét ugyanakkor az ügyfelek állják.
- Költség-megtérüléses modell – a laboratórium projektjei bevételéből fedezi költségeit, nonprofit működési alapon, valamint kisebb adminisztrációs díjakból.
- Hibrid modell – finanszírozását több forrásból biztosítja: állami szponzorációból, díjbevételekből, illetve kutatási és tudásmegosztási pénzügyi alapokból.
- Konzultációs modell – belső tanácsadókként kereskedelmi alapon terhelik rá a díjakat a projektekre, a laboratóriumok növekedése érdekében (egyelőre hipotetikus modell).
Az elemzés szerint a laboratóriumok adott utat járhatnak be a finanszírozási modellek terén. Jellemzően államilag szponzorált szervezetként kezdik, majd egy-két év múlva költségeik egy részét már ügyfeleikre terhelhetik, újabb két-három év múlva pedig – nonprofit módon – akár teljes költségüket is ügyfélbevételekből fedezhetik. Ezen a ponton kerülhet előtérbe a hibrid finanszírozás, további pótlólagos források bevonásával. Néhány brit laboratórium elkezdte az átállást a konzultációs modellre is, az így szerzett profit újrabefektetésének céljával.
A szerző megjegyzi, hogy a gyakorlatban az egyes modellek közötti különbségek gyakran elmosódnak, és igazából egy laboratórium sem illik bele tisztán egyik vagy másik modellbe. Másrészt minden modellnek vannak előnyei és hátrányai is, így a modellt tekintve nincs jobb vagy rosszabb megoldás.
A finanszírozási modellek felvázolásán túl a kutatás másik főcsapásiránya a laboratóriumok létesítése, értékelése és felülvizsgálata támogatására megalkotott keretrendszer, a ’Lab proposition framework’ volt. A keretrendszernek négy fő eleme van:
- Ajánlás – vízióra, irányításra és finanszírozásra, eredményességi mérőszámokra vonatkozik; a finanszírozási modell kiválasztásán túl hosszútávú vízióra is szükség van, az ellenállóképesség (reziliencia) erősítése érdekében.
- Termék – az ajánlott szolgáltatásokra és tréningekre vonatkozik, illetve arra, hogy ez hogyan találkozik a felhasználók igényeivel, az egyedileg „legyártott” projektektől elmozdulva a „dobozos” termékek felé.
- Emberek – módszertanra, készségekre és szakértelemre, valamint a vezetésre vonatkozik; az Egyesült Királyságban a tervezés-adatok-digitalizáció triászának domináns megközelítésével, a strukturált tudásátadás kiemelt jelentőségével.
- Folyamatok – a felhasználói „utazásra”, a kiválasztási kritériumokra (a projektek kiválasztásnál szigorú szempontokra van szükség az erőforrások végességénél fogva) és a promócióra (kiemelten a döntéshozók és szakpolitika-formálók meggyőzésére irányulóan) vonatkozik;.
Végül a jelentés megjegyzi: a laboratóriumoknak is át kell ültetniük saját gyakorlatukba azt, amiről „prédikálnak” – felhasználva tervezési megközelítésüket saját modelljük folyamatos felülvizsgálatára és innovatív megújítására is. Ez különösen nagy jelentőséggel bír a COVID-19 járvány okozta válsághelyzetben, ami különösen gyors és iteratív szakpolitika-formálást igényel, az eredetileg is célul kitűzött, ám annál is rövidebb időtartamú gyors döntéselőkészítési idővel.”
Forrás:
Evolution of policy labs and use of design for policy in UK government; Anna Wicher; Policy Design and Practice; 2021. március 18.
A tanulmány szabadon elérhető.
