Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarterületfejlesztés

A Kreatív régió programról egyeztetett az igazságügyi miniszter Debrecenben

Szerző: 2021. április 19.No Comments

„Az északkelet-magyarországi térség településeinek, önkormányzatainak, egyetemeinek együttműködése hozzájárulhat ahhoz, hogy a régió „felkerüljön a térképre” – mondta az igazságügyi miniszter hétfőn Debrecenben, miután Papp László (Fidesz-KDNP) polgármesterrel egyeztetett a városházán a hat megyét érintő Kreatív régió programról.

Varga Judit, aki egyúttal a modellváltást megvalósító Miskolci Egyetem kuratóriumának elnöke, közölte, a térség nagy egyetemei és a megyeszékhelyek lehetnek az együttműködés katalizátorai. Fontosnak nevezte, hogy az északkelet-magyarországi régió oktatási és gazdasági szereplői együttműködésükkel hozzájáruljanak a régió felzárkóztatásához.

A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kitért arra, hogy tárcája meghirdette az áldozatsegítő központok országos hálózatának létrehozását, amelyhez – mint arról Papp Lászlóval megállapodtak – Debrecen is csatlakozik.

Debrecen polgármestere emlékeztetett arra: tavaly az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére jött létre a Kreatív régió, amely az északkelet-magyarországi megyéket – Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves – fogja össze.

Ez a térség az Európai Unió versenyképességi listáján nincs jó pozícióban, ezért a Kreatív régió programnak az a célja, hogy együttműködésre késztesse a régió megyéit, nagyvárosait, oktatási és gazdasági szereplőit – magyarázta a polgármester.

Debrecen a Kreatív régió első olyan városa, amelynek a kormány által elfogadott, tíz évre szóló fejlesztési programja van, és ez egyfajta mintaként szolgál a környező nagyvárosok, megyeszékhelyek fejlesztési programjaihoz – fűzte hozzá.

Papp László emlékeztetett arra, hogy Debrecen városstratégiáját a helyi egyetemmel közösen alakította ki, ami – mint mondta – példa lehet a térségbeli nagyvárosok és egyetemek szorosabb együttműködéséhez.”

Forrás:
A Kreatív régió programról egyeztetett az igazságügyi miniszter Debrecenben; Igazságügyi Minisztérium; 2021. április 12.