Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Új vezető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élén

Szerző: 2021. június 27.No Comments

„A NAV az egyik legjobban működő hivatal Magyarországon, nincs még egy olyan szervezet, amely ennyi feladatot látna el eredményesen. Mintegy 1200 különféle ügy tartozik a NAV hatáskörébe, ami nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló – ismertette Varga Mihály kiemelve, hogy a folyamatosan csökkenő adók mellett is az adóhivatal biztosítja a költségvetési bevételek 94 százalékát.

Varga Mihály hangsúlyozta: a gazdaság újraindítása csak a versenyképesség növelésével lehet sikeres, ennek egyik legfontosabb sarokköve a vállalkozások informatikai fejlettségének erősítése. A gazdaság digitalizálásában az adóhivatalnak kulcsszerepet szán a kormány, ehhez új célok mentén kell tovább fejleszteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. A pénzügyminiszter kiemelte: Vágujhelyi Ferenc korábban már dolgozott a hivatalnál informatikai elnökhelyetteseként, legutóbb pedig a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács vezetőjének tisztségét töltötte be, ahol szintén az infokommunikációs szektor fejlesztéséért dolgozott.”

Forrás:
Új vezető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élén; kormany.hu; 2021. június 24.